back to top
2024. október 09. 08:51
KezdőlapMotoGPEldőlt, hogy ki lesz Zarco csapattársa az LCR Hondánál

Eldőlt, hogy ki lesz Zarco csapattársa az LCR Hondánál

Az LCR Honda bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Takaaki Nakagamival, így ő lesz az újonnan érkező Johann Zarco csapattársa. A japán pilóta a hetedik idényét fogja megkezdeni a csapatnál.

Amióta az LCR bejelentette, hogy a távozó Álex Rins helyét Johann Zarco veszi át a 2024-es szezonban, nem lehetett biztosra tudni, hogy ki lesz a csapattársa. A legvalószínűbb opció Nakagami Takaaki volt, aki nemrég optimistán nyilatkozott a jövőjét illetően. A monacói istálló pedig nem okozott meglepetést, és kedden bejelentette, hogy meghosszabbították a japán versenyző szerződését.

A 31 éves motoros a teljes eddigi MotoGP-karrierjét az LCR színeiben teljesítette. 2018-ban mutatkozott be a királykategóriában, ekkor az utolsó fordulót leszámítva egyszer sem tudott a legjobb tízben végezni, Valenciában viszont a hatodik helyen ért célba. A szezont végül a huszadik pozícióban fejezte be 33 ponttal.

2019-ben 74 egységet gyűjtve a tizenharmadik lett, legjobb eredménye pedig a Mugellóban megszerzett ötödik pozíció volt. Ezt 2020-ban a Cseh és az Európa Nagydíjon elért negyedik helyekkel fejelte meg, és pályafutása eddigi legjobbjaként a tizedik pozícióban zárt az összetettben. A 2021-es Francia Nagydíjon szintén közvetlenül a dobogósok mögött ért célba, ám ő maga azóta is vár az első pódiumra a MotoGP-ben.

A tavalyi és az idei szezonja nem sikerült fényesen, igaz, a motor is egyértelműen gyengébb lett, mint a korábbi években. 2022-ben tizennyolcadikként fejezte be a szezont, idén pedig a tizenhetedik helyet foglalja el 35 ponttal. A helye ugyanakkor nem volt veszélyben igazán, egyrészt a nemzetisége miatt, másrészt azért, mert mostanában inkább a versenyzők vágyódnak el a Hondától, mintsem a japán gyártó szabná meg, hogy kikkel álljon ki.

Nakagami sokatmondó megjegyzést tett arról, hogy ő lesz-e Zarco jövő évi csapattársa

Nakagami csapattársa Johann Zarco lesz, aki a Pramacot hagyja el év végén. A japán versenyző szerződéshosszabbításával papíron már csak egy hely kiadó a jövő évi piacon, ez jelenleg Fabio Di Giannantonióé a Gresininél. Ugyanakkor a KTM-nél még nem tisztázott, hogy melyik négy versenyzővel vágnak neki a következő idénynek, ahogyan Marc Márquez esetében is benne van a pakliban, hogy nem tölti ki a szerződését a Hondánál.

„Büszke vagyok arra, hogy még évekig számíthatunk Nakagamira – jelentette ki Lucio Cecchinello, az LCR csapatfőnöke. – Ő egy gyors versenyző, aki jó eredményekre képes, és a HRC-vel [Honda Racing Corporation – a szerk.] együtt úgy gondoljuk, hogy itt az ideje folytatnunk, hiszen ő az egyik legtapasztaltabb srác ezzel a motorral. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megküzdjünk a kitűzött helyezésekért.”

„Úgy érzem, hogy az LCR része a családomnak, és természetesen izgatottan várom, hogy újabb idényt tölthessek velük – ezek már Nakagami szavai. – Szeretném megköszönni nekik és a HRC-nek a lehetőséget, hiszen tudom, hogy jól passzolunk egymáshoz. Most itt az ideje, hogy még keményebben dolgozzunk, hogy készen álljunk a jövőre.”