back to top
2024. október 16. 06:55
KezdőlapMotoGPHivatalos: Marc Márquez távozik a Hondától

Hivatalos: Marc Márquez távozik a Hondától

A Repsol Honda bejelentette, hogy Marc Márquez nem tölti ki 2024-ig szóló szerződését a csapatnál, és közös megegyezéssel távozik a japán gyártótól. A spanyol versenyző 11 év után távozik a japán gyártótól.

Megérkezett a bejelentés, amelyre a MotoGP teljes közössége jó ideje számított: Marc Márquez 2023 végén elhagyja a Hondát. A 30 éves versenyzőnek ugyan 2024 végéig volt szerződése, de ezt közös megegyezéssel felbontják. A szezon hátralévő hat futamhétvégéjét természetesen még közösen teljesítik, és a Honda közleménye hangsúlyozza, hogy mindkét fél mindent bele fog adni.

A folytatást illetően még nem érkezett hivatalos tájékoztatás, de a korábbi hírek alapján a Ducatinál, azon belül is a Gresininél folytatja pályafutását. Olyannyira, hogy az Autosport már tényként közölte mindezt, vagyis szinte biztos, hogy Fabio Di Giannantonio helyére fog érkezni, és 2020 után ismét egy csapatot fognak alkotni öccsével, Álex Márquezzel.

A Ducati vezére kimondta, Marc Márquez eldöntötte, hogy hozzájuk igazol

Az idősebbik Márquez 2013-ban debütált a MotoGP-ben, és rögtön gyári szerződést kapott a Hondától, ahol nem kisebb személyiség motorját kellett átvennie, mint az előző év végén visszavonuló Casey Stoner. Ez olyannyira sikerült, hogy már a már a szezonnyitó katari Nagydíjon dobogóra állhatott, majd az azt követő austini futamot meg is nyerte. A szezon során nagy csatát vívott csapattársával, Dani Pedrosával és főleg Jorge Lorenzóval a világbajnoki címért, amelyet a valenciai szezonzárón be is zsebelt, így ő lett minden idők legfiatalabb királykategóriás világbajnoka.

2014-ben aztán sokkal simábban nyert, és egy brutális rekordot állított fel, hiszen a szezon elején zsinórban tíz futamot nyert meg. 2015-ben csak a harmadik lett Lorenzo és a másik Yamahát hajtó Valentino Rossi mögött, és ez a szezon leginkább az olasz pilótával való konfliktusáról maradt emlékezetes, amely a hírhedt sepangi ütközésben csúcsosodott ki.

Utána viszont ismét visszatért a csúcsra, és négy évig senki nem tudta őt letaszítani onnan. 2016-tól 2019-ig minden világbajnokságot megnyert, és csupán 2017-ben kellett az utolsó futamig izgulnia. Ekkor úgy nézett ki, hogy Márquezt nagyon sokáig nem lehet letaszítani a csúcsról, és mind ő, mind a Honda annyira bízott a másik félben, hogy 2020 elején egészen a jövő év végéig szerződést hosszabbítottak.

Rossit is felülmúlhatta volna, de hőssé válás helyett minden összedőlt – 30 éves Marc Márquez

Azonban az az évi szezonnyitón minden megváltozott, hiszen a nyolcszoros világbajnok súlyos balesetet szenvedett, és eltörte a jobb felkarját. Ennek, illetve az elhamarkodott visszatérési próbálkozásnak következtében a teljes szezont ki kellett hagynia. A 2021-es idény nagy részében ott volt a pályán, és háromszor is nyerni tudott, de a világbajnoki címért nem tudott küzdeni.

Tavaly év közben úgy döntött, hogy az addigi három után egy negyedik műtétet is bevállal, hogy helyreállítsák a rossz szögben hajló karját. A beavatkozás sikeres volt, és a szezon végén visszatérhetett. Voltak pozitív jelek, hiszen Motegiben pole pozíciót szerzett, Phillip Islanden pedig felállhatott a dobogóra. Ennek a szezonnak pedig már úgy vágtak neki, hogy Márquez teljesen rendben volt fizikailag.

Azonban a motorral egyre nagyobb problémák voltak. A Honda már akkor elindult a lejtőn, amikor a spanyol pilóta a csúcson volt, de a gondok mostanra csúcsosodtak ki. A gyengén muzsikáló versenygép miatt pedig az év első felében annyit kockáztatott, hogy a portimãói pole pozíciója mellé több sérülés is összejött neki. Ezzel párhuzamosan egyre hangosabbak voltak azok a hangok, hogy a 2024-ig tartó szerződése ellenére már most elhagyhatja a Hondát. Ősszel pedig egyre valószínűbbé vált ez a forgatókönyv, most pedig már száz százalék, hogy ez fog történni.

Márquez eddigi pályafutása során hat MotoGP-világbajnoki címet szerzett, miközben 59 alkalommal nyert futamot, 101-szer állt dobogón, és rekordot jelentő 64 pole pozíciót gyűjtött. Távozásával minden idők egyik, és sok szempontból a legsikeresebb versenyző és gyártó közötti együttműködése ér véget.