back to top
2024. június 18. 20:17
KezdőlapMotoGPHátborzongató vallomás Simoncelli édesapjától, aki megérezte fia halálát

Hátborzongató vallomás Simoncelli édesapjától, aki megérezte fia halálát

Napra pontosan 12 évvel ezelőtt vesztette életét Marco Simoncelli a Maláj Nagydíjon bekövetkezett baleset következtében. Édesapja, Paolo felidézte, hogy volt egy pillanat, amikor lényegében megérezte, hogy mi fog következni, és elárulta, mi az egyetlen döntés valaha, amelyet megbánt.

Október 23-a nem csak a nemzeti ünnepet jelenti a magyar MotoGP-rajongók számára. Ez az a nap, amikor a motorsport világa elvesztett egy rendkívül tehetséges versenyzőt Marco Simoncelli személyében, aki sokak szerint nagy dolgokra volt hivatott. Egyben a mai napig ő volt az utolsó királykategóriás pilóta, aki versenybaleset következtében hunyt el.

A külseje és vezetési stílusa miatt is sokak által kedvelt néhai olasz pilótára évről évre megemlékeznek. Így tett a MotoGP, amely a közösségimédia-felületein közzétett egy bejegyzést Simoncelliről, ahogyan az AC Milan labdarúgócsapata is, hiszen a 250 köbcentiméteres kategória 2008-as bajnoka köztudottan ennek az együttesnek szurkolt.

Most pedig mi is megemlékezünk róla, és felidézzük édesapja két évvel ezelőtti szavait. Paolo Simoncelli a 2011-es Maláj Nagydíjon bekövetkezett tragédia tizedik évfordulója alkalmából nyilatkozott az olasz Sky-nak, amiben felidézte fia életét és halálát. Többek között felelevenítette, hogy nem sokkal azelőtt, hogy fia elesett Sepangban, majd Valentino Rossi és Colin Edwards motorja telibe találta, gyakorlatilag megérezte a bajt. Az egész középpontjában egy törölköző áll, amelyet nem ő adott oda az akkor 24 éves motorosnak.

„Életem egyetlen [döntése], amelyet megbántam, hogy nem fordítottam meg azt a törölközőt – utalt fia törölközőjére, amely aztán jól láthatóan fordítva volt rajta a rajt előtt. – Minden alkalommal fáj, amikor ránézek arra a képre. Aznap megérkeztem a bokszutcába azzal a törölközővel, és letettem oda, ahová szoktam, de leejtettem a földre. Aztán felültem a mopedemre, hogy lemenjek a pályára, és megnézzem a futamot. Amint átléptem a kapun, jeges szél kapott el, esküszöm, mintha megízleltem volna a halált. Annyira éreztem a halált, hogy azt mondtam magamban, hogy »mennem kell, és meg kell állítanom Marcót«. Egy perc volt a futam rajtjáig, nem volt több időm, a mopedem pedig nem működött rendesen. Az az öt perc borzalmas volt.”

Ezt követően a világ MotoGP-rajongói élőben láthatták, ahogyan Simoncelli elterül a földön, immáron a sisakja nélkül, amely leesett róla a baleset következtében. Mindenki számára világossá vált, hogy óriási a baj, és végül valóban bekövetkezett a legrosszabb. A legrosszabb, amelyre édesapja soha nem gondolt azelőtt, hogy aznap belépett volna a kapun.

Szívszorító vallomás: Simoncelli édesapja felidézte, ahogyan a már halott fiához beszélt

„Soha nem gondoltam, hogy Marco meghalhat – jelentette ki Paolo Simoncelli. – Mindig azt gondoltam, hogy talán egy baleset, egy maradandó sérülés történhet, hogy tolószékbe kerülhet, de azt soha, hogy meghalhat. Csak akkor éreztem a halál ízét, amikor a halála napján beléptem a pályára. Nagyon szörnyű volt. Az a fejjel lefelé fordított törölköző Marco fején az egyetlen dolog, amit valaha megbántam, megbántunk az életünkben. [Ezt leszámítva] nem bántam meg semmit, a feleségemmel újra végigcsinálnánk, de az a törölköző, amelyet nem akartam megfordítani, hogy ne zavarjam meg, megmaradt az emlékeimben. [Minden mást] újra megtennénk, mert Marco egy igazán boldog srác volt.”

Paolo Simoncelli a tragédia óta igyekszik ápolni fia emlékét, és nem riad meg attól, hogy beszéljen a történtekről. Persze nyilvánvaló, hogy kezdetben rendkívül nehéz volt feldolgoznia fia elvesztését. Köztudott, hogy az olasz emberek jelentős része mélyen vallásos, ám az idősebbik Simoncelli ekkor érthető okokból csalódott a keresztények Istenében, és ezt az első számú katolikus vallási vezetővel is közölte.

„Dühös vagyok a főnökre – árulta el. – Nagyon dühös vagyok, még a pápának is elmondtam. Amikor az olasz szövetséggel Rómában jártunk, megfogtam a Ferenc pápa nyakában lévő keresztet, és azt mondtam neki, hogy »erre nagyon mérges vagyok«. Azt válaszolta, hogy igazam van. Nem számítottam rá, hogy a pápa ilyen lesz, egy igazán jó ember. Néhány percig kettesben voltam vele, és megöleltem. Garantálom, hogy mindenki fogta a fejét, de én nem törődtem vele, éreztem, hogy vonzódom hozzá. A pápa viszonozta az ölelésemet. Mielőtt elment, magához hívott, és még egyszer megölelt. Nagyon jólesett. Marco olyan fiú volt, aki sokat ölelkezett, ezt még mindig szeretem. Ültettem egy nagyon nagy tölgyfát a kertemben. Amikor Marcót megölelték, szerintem olyan érzést keltett, mint egy nagy tölgyfa. Az erőt sugározta, az ember érezte, hogy megbízhat benne, gyönyörű volt. Szeretném, ha a misanói pályán, amelyet Marcóról neveztek el, ültetnének egy tölgyfát, közvetlenül a Quercia-kanyar mellett, az nagyszerű tisztelgés lenne.”