back to top
2024. október 08. 13:44
KezdőlapMotoGPKét anekdota, amelyek megmutatják, hogy Rossi mennyivel a többiek előtt járt

Két anekdota, amelyek megmutatják, hogy Rossi mennyivel a többiek előtt járt

Valentino Rossi korábbi adatmérnöke két történetet is felidézett a kilencszeres világbajnokkal kapcsolatban. Matteo Flamigni sztorijai megmutatják, hogy az olasz versenyző fejben sokkal előrébb járt, mint mások.

Matteo Flamigni több mint másfél évtizedet töltött el Valentino Rossi adatmérnökeként a gyári Yamahánál és Ducatinál, valamint a Petronas Yamahánál. Az olasz szakember 2004-től 2021-es visszavonulásáig dolgozott együtt a kilencszeres világbajnokkal, így nem véletlen, hogy számos anekdotát fel tudna idézni vele kapcsolatban.

Ezek közül az egyik közvetlenül a visszavonulása, pontosabban az utolsó versenye után történt. Rossi a tizedik helyen futott be Valenciában, és annak rendje és módja szerint elbúcsúztatták. Annak ellenére, hogy ezen a ponton véget ért a karrierje a MotoGP-ben, ő még órákkal később is azzal foglalkozott, hogy hogyan lehetne gyorsabb a motor.

„Ez számomra is hihetetlen – nyilatkozta Flamigni a Motosprintnek. – Miután bejelentette a visszavonulását, az utolsó nagydíj után Valenciában, az esti vacsoránál felhívott engem. Megosztott velem egy gondolatot: »Tudod, Matteo, szerintem jobban menne a motor, ha így csinálnám.« Rájöttem, hogy Valentino fényévekkel jár előrébb, és ez így is volt.”

A 18 évnyi közös munka után az olasz mérnök arra a kérdésre is tudott válaszolni, hogy mi volt Rossi legnagyobb erőssége a pályán. „[A köridők] nagyszerűen ismétlődtek, és lenyűgöző volt a teljesítménye a futamon – fogalmazott. – Az órát és az ellenfeleket is elkalapálta. Aztán itt volt az a képesség, hogy egy halálos fékezés és egy nagyon gyors és pontos fordulás után gyorsan átcsúsztassa a Yamahát a kanyarokon.”

A Yamaha 1999-ben csatlakozott gyári csapatként a királykategóriába. Sztárpilótájuk az 1994 és 1997 között mind a négy 250-es bajnoki címet elhódító Max Biaggi volt, ám ő egyéni szinten nem tudott felérni a csúcsra, csupán két második helyig jutott pont Rossi mögött. 2002-ben elhagyta a gyártót, és a 2003-as idényben nagyon haloványan teljesítettek. Ekkor jött Rossi, aki teljesítette a lehetetlennek tűnő küldetést.

„Valentinóval minden megváltozott: a rendszer, a légkör, a módszer és az eredmények is – jelentette ki Flamigni. – Vale visszavezette az élre az M1-est, amely korábban a mezőny közepén vagy végén volt. Az Alex Barros által az előző évben elért [egyetlen] dobogós helyezés jól mutatja a helyzetet. Rossi viszont azonnal elérte a célját, azt a mindenki által lehetetlennek gondolt bajnoki címet, amelyre már csak gondolni is kockázatos volt.”

Flamigni, aki manapság Marco Bezzecchi főmérnökeként dolgozik Rossi csapatában, egy másik történetet is felidézett honfitársáról. Három fordulóval a vége előtt viszonylag szoros volt még a bajnoki harc, hiszen az olasz versenyző 14 ponttal vezetett Sete Gibernau előtt. A Maláj Nagydíjat ennek ellenére rendkívül magabiztosan várta.

„Megkérdeztem Valét, hogy minden rendben van-e – emlékezett vissza. – Igencsak elégedettnek tűnt, aztán elhajtott engem, az arca pedig elsötétült. Azt mondta, hogy nem tud egykerekezni, egyszerűen képtelen. Még hátra volt a verseny, és ő már azon gondolkodott, hogyan ünnepelje meg a győzelmet. Annyira biztos volt a dolgában, hogy én is biztonságban éreztem magam emiatt. Ez az anekdota nem véletlenül került elő, de ha másokról is kérdezne, nem tudnék válaszolni. Túl sok van, túlságosan is sok.”