back to top
2024. június 25. 10:54
KezdőlapMoto3Veijer először nyert a Moto3-ban, egy óriási bukás után kétesélyessé vált a...

Veijer először nyert a Moto3-ban, egy óriási bukás után kétesélyessé vált a világbajnoki csata

Collin Veijer nyerte a Maláj Nagydíjat a Moto3-ban Szaszaki Ajumu és Jaume Masià előtt, akik között 13 pontra csökkent a különbség a tabellán. David Alonso és Daniel Holgado egyaránt kiesett, így ők nagyon messze kerültek a végső győzelemtől, Deniz Öncü pedig matematikailag is kiszállt a csatából.

Jaume Masià óriási körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót a Moto3-asok időmérőjén, így ő indulhatott az élről a Maláj Nagydíjon. A spanyol versenyző 2:10.846 másodpercet motorozott, 906 ezreddel megelőzve Collin Veijert, az első sort pedig Matteo Bertelle egészítette ki. Szaszaki Ajumu az ötödik helyet szerezte meg, Daniel Holgado viszont csak a tizenötödik, David Alonso pedig csupán a huszonegyedik pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását.

Masià-t Veijer és Iván Ortolá is támadta az 1-es kanyar felé menet, végül csak előbbi tudta megelőzni, míg utóbbi feljött a harmadik helyre. Deniz Öncü volt a negyedik, míg Szaszaki nem tudott  javítani rajthelyén. Holgado maradt a tizenötödik, Alonso viszont hihetetlenül rajtolt, és a tizenkettedik helyre zárkózott fel az 1. kör végére.

Ekkorra már Masià vezetett, miután sikerült elmennie Veijer mellett, míg Ortolá, Öncü és Szaszaki között megfordult a sorrend. Nem sokkal később a japán motoros csapattársát is maga mögé utasította, és bár a KTM Ajo pilótája is próbálkozott, maradt a negyedik. Szaszaki hamar utol is érte bajnoki riválisát, és a következő kör elején be is bújt mellé, így átvette a vezetést.

Mindez nem tartott sokáig, hiszen a Leopard Racing versenyzője hamar visszavette a pozíciót, míg Öncü feljött a harmadik helyre. A 14-es kanyar után viszont ismét a japán pilóta vezetett, és a következő két kanyarban is sikerült megtartania az első helyet. Eközben Alonso már a kilencedik, míg Holgado a tizenharmadik helyen haladt, Romano Fenati pedig bukott, elsőként a mezőnyből.

A 4. kör közepére aztán ismét Masià állt az élre, de az utolsó kanyar után Szaszaki és ezúttal Öncü is elment mellette. Sőt, a következő kör első kanyarjában Veijer és David Muñoz is megelőzte, így visszaesett a negyedik helyre. Hátrébb aztán óriási tömegbukás történt, amelyben a másik két világbajnoki esélyes is érintett volt: Alonso, Holgado, Diogo Moreira, Riccardo Rossi és Furuszató Taijó is a földön kötött ki (utóbbi a többiektől függetlenül), és főleg a kolumbiai pilótának volt óriási szerencséje, hogy nem lett nagyobb baj: ő esett el, a többiek pedig a motorját találták el.

Nem sokkal később Masià is kis híján gondba került, amikor majdnem összeütközött Muñozzal. Veijer ideiglenesen átvette a vezetést, de Szaszaki, majd a Leopard Racing versenyzője is elment mellette. Sőt, a spanyol pilóta át is vette a vezetést, de a 9. körben Szaszaki újra elment mellette, majd pedig Veijer is megtette ugyanezt. A holland pilóta azonban nem sokáig örülhetett, hiszen hamarosan visszaesett a harmadik pozícióba.

Masià aztán ismét élre állt, de aztán a 10. körben mindkét Husqvarna maga mögé utasította. Egy körrel később aztán Öncü is megelőzte, így a spanyol pilóta visszaesett a negyedik helyre. Sőt, ez hamarosan az ötödik lett, ugyanis Bertelle is megelőzte, miközben Toba Kaitó a 14-es kanyarban elesett.

A következő kör elején Masià visszajött a harmadik pozícióba, sőt, az utolsó kanyarban a vezetést is átvette. Ugyanebben a kanyarban jött a dráma, ugyanis Öncü ütközött José Antonio Ruedával, miután utóbbi kiütötte a török versenyző alól a motort, ráadásul Bertellét is lelassították.

Mindeközben természetesen az élen is volt változás: az utolsó kört Szaszaki kezdte meg az élen, de Veijer megelőzte őt az 1-es kanyarban, míg Masià harmadikként szemlélte a csatát. A japán pilóta aztán visszavette a vezetést, de csak ideiglenesen, és végül Veijer megszerezte első győzelmét Szaszaki és Masià előtt. Utóbbi előnye ezzel 13 pontra csökkent a tabellán Szaszakival szemben, aki továbbra sem tudott még győzni idén. Ezzel lényegében kétesélyesre csökkent a világbajnokság, ugyanis a kieső Alonso és Holgado hátránya 41 pontra nőtt, a végül tizenkettedikként befutó Öncü pedig matematikailag is kiszállt a csatából.

A Moto3 sepangi futamának végeredménye