back to top
2024. május 09. 01:35
KezdőlapMotoGPBohózattá válik a MotoGP 2024-es idénye? – a sportigazgató elismerte, beszélni kell...

Bohózattá válik a MotoGP 2024-es idénye? – a sportigazgató elismerte, beszélni kell a Michelinnel

Carlos Ezpeleta kijelentette, beszélni kell a Michelinnel, és felül kell vizsgálni a guminyomásra vonatkozó szabályokat. A MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna sportigazgatója ugyanakkor hozzátette, a francia gyártó jövő évi abroncsai megoldást jelenthetnek a problémára.

Már az év elején szó volt róla, de végül csak a szezon elején vezették be a minimális guminyomásra vonatkozó szabályt a MotoGP-ben. Ennek lényege, hogy a sprintfutamok esetében legalább a táv 30, míg a főversenyeknél az 50 százalékában a meghatározott érték felett kell lennie az abroncs nyomásának mind elöl, mind hátul. Ez viszont okozott némi problémát.

Az idei büntetési rendszer lépcsőzetes volt: az első kihágás után még csak figyelmeztetés érkezett, majd a következőre 3, az azutánira 6, végül 12 másodperces időbüntetés következett, de kettőnél többször senki nem szegett szabályt. Ugyanakkor már ez is komoly aggályokat vetett fel, hiszen összesen tizenhatan kaptak figyelmeztetést, négyüket pedig szankcionálni is kellett. Ráadásul a technikai szabályzat megsértéséért normál esetben kizárás járna, de Carlos Ezpeleta cáfolta, hogy ez eldöntött kérdés lenne.

Di Giannantoniót megbüntették, a szintén szabálytalan Binderé lett utólag a dobogó

Nem erősítették meg, illetve nem jelentették be, hogy azonnali kizárás lesz a büntetés – nyilatkozta a SPEEDWEEK.com-nak a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna sportigazgatója. – A guminyomásra vonatkozó szabály évek óta szerves része a versenyzésnek, és a motorsport számos válfajában létezik. Úgy gondolom, hogy a Michelin a legjobb gumiszállító, és nagyon tisztelettudónak kell lennünk velük szemben, hiszen ők a szakértők. A minimum guminyomásra vonatkozó előírást a Michelin és a gyártók is biztonsági okokból javasolták. Sajnos ez egy nagyon kényes kérdéssé vált, mivel sok pilóta és csapat nagyon alacsony guminyomással versenyzett, ami nem biztonságos, ezért be kellett vezetnünk egy minimális határértéket.”

A probléma az, hogy sokak szerint nemcsak a túl alacsony, hanem a túl magas guminyomás is veszélyes, hiszen adott esetben hirtelen mehet el a tapadás, ami szintén bukást idézhet elő. Ráadásul a versenyzés minőségén sem javít, hiszen a hátul lévőnek amúgy is nehezebb dolga van, és ha már alapból magasra állították be a nyomás értékét, akkor ez a helyzet csak romlik. Ezpeleta szerint felül kell vizsgálni a célértéket, ugyanakkor megvédte a francia gyártót.

Beszélnünk kell a Michelinnel, hogy megnézzük, lehet-e csökkenteni ezt a célértéket, amelynek természetesen továbbra is biztonságosnak kell lennie, és amellyel a versenyzők kicsit jobban érzik magukat – fogalmazott. – A nyomást érintő apró változtatások nagy különbséget jelenthetnek a motoroknál. A pilóták és a motorok annyira jók, a versengés olyan nagyszerű, hogy szeretnénk beszélni a Michelinnel arról, hogy csökkentsük a guminyomás célértékét. Emellett úgy vélem, mindenkinek meg kell értenie, hogy a motorok sokat változtak az elmúlt négy-öt évben, a Michelin pedig semmilyen »figyelmeztetést« nem kapott erről. Az első abroncs terhelésének [mértéke] nagyon megnőtt, és beszélni fogunk a Michelinnel arról, hogy a jövőben hogyan tudunk ezen javítani.”

Ami a 2024-ben járó büntetést illeti, bár konkrétan valóban nem mondták ki, hogy jövőre már kizárás jár érte, de amikor bevezették a szabályt, úgy fogalmaztak, hogy ez egy átmeneti időszak, amikor a többi technikai szabály megszegésével ellentétben ezúttal nem diszkvalifikálják a vétkes versenyzőt. Ha viszont folytatódik az idei tendencia, és futamonként két-három pilóta nem teljesíti a követelményeket, akkor a királykategória nyilvánvalóan hamar bohózattá válik. Ezpeleta azonban úgy véli, a Michelin új gumijai javítanak a helyzeten.

A valóság valahol kettő alatt mozog

Erről beszélnünk kell a Michelinnel – utalt a kizárásra. – Ez volt az eredeti elképzelés, és meg kell néznünk, hogyan alakulnak az előszezoni tesztek. A Michelin sok újdonságot hoz, és továbbra is elképesztő partnere a sportágnak. Hoznak egy új, különleges abroncsot, amely kevésbé érzékeny a szélárnyékra és az aerodinamikára, aminek minden bizonnyal pozitív hatása lesz.”

Ezpeleta szavai alapján ugyanakkor üdvösnek tartaná, ha csökkenteni lehetne a minimumértéket. A spanyol sportvezető hangsúlyozta, hogy erre nemcsak most, hanem a későbbiekben is figyelniük kell, különösen az új, 2027-ben debütáló technikai szabályok megalkotása során. Ami a rövid távú helyzetet illeti, a tesztek során alighanem sok minden kiderül.

Ha a Michelinnél úgy gondolják, hogy lehet a célértéket csökkenteni, az mindenkinek segít – jelentette ki. – Mint tudja, már most tárgyalunk a gyártókkal a 2027-től érvényes új szabályokról, és nagy változások lesznek. A jövőben is óvatosnak kell lennünk. Az előszezoni tesztekre viszont a Michelin már most új gumikat hoz, amelyek szerintük kevésbé lesznek érzékenyek ezekre a dolgokra.”