back to top
2024. május 06. 06:55
KezdőlapMotoGPMarc Márquez szerint manapság nehezebb megfogni egy esést a MotoGP-ben, mint akár...

Marc Márquez szerint manapság nehezebb megfogni egy esést a MotoGP-ben, mint akár csak tavaly

Marc Márquez úgy véli, az új aerodinamikai megoldások negatív következménye, hogy manapság nehezebb megfogni egy esést, ha a motor megcsúszik. A nyolcszoros világbajnok úgy véli, neki és idei csapattársának, Joan Mirnek is abnormális mennyiségű bukásban volt része 2023-ban.

Marc Márquez nem kevesebb mint 29 alkalommal bukott a 2023-as szezonban, amivel megdöntötte az egyéni csúcsát. Mindezt ráadásul úgy, hogy három teljes hétvégét és két főfutamot is kihagyott. Főleg az idény első felében került sokszor a földre, a mélypont ebből a szempontból a Német Nagydíj volt, amikor a második edzéstől a bemelegítésig összesen ötször esett el.

A spanyol versenyzővel már máskor is előfordult, hogy sokszor eldobta a motort, 2017-ben például úgy lett világbajnok, hogy 27-szer bukott. Ugyanakkor az évek során az is jellemző volt rá, hogy elképesztő helyzetekben tudott menteni. Most viszont többször próbálkozott sikertelenül, mint ahányszor megfogta a Hondát, és a 30 éves versenyző egyértelműnek tartja, hogy mi az oka a jelenségnek.

Korábban meg tudtam fogni ezeket az eséseket, még tavaly is – nyilatkozta. – Idén azonban, főleg azóta, hogy feltettük az új aerodinamikai [csomagot], nem vagyok képes rá. Igen, [a teljesítmény] kicsit jobb, úgy tűnik, kicsit gyorsabbak vagyunk, de a motor valamivel kiszámíthatatlanabb abból a szempontból, hogy elesik-e az ember vagy sem.”

Márquez elsősorban a nagyobb burkolatra utalt, amelyet a Honda a szezon közepén kezdett el használni. Mindez nagyobb leszorítóerőt generál, viszont azzal a negatív mellékhatással kell számolni, hogy amikor a motor eleje megcsúszik és jelentős mértékű tapadást veszít, akkor nehezebb megakadályozni a bukást.

Mindez ráadásul nem csupán Márquez esetében mutatkozott meg, hiszen az idei esésekre vonatkozó ranglistán csapattársa, Joan Mir végzett a második helyen. A 26 éves pilóta 24-ig jutott ebben a tekintetben, ami a pontosan a kétharmada annak a mennyiségnek, amennyit az előző négy szezonban összegyűjtött. „Joan és én is többször [buktunk] a normálisnál, főleg amikor erőltetni próbáltuk a motoron” – fogalmazott Márquez.

Persze a problémát meg lehet oldani azzal, hogy az adott versenyző kevesebbet kockáztat, ahogyan azt saját bevallása szerint a hatszoros MotoGP-világbajnok is tette az idén második részében. Mindez azonban általánosságban egyikükre sem jellemző. Ha az ember nem erőlteti… Rendben, de szerintem Joan ugyanolyan mentalitással rendelkezik, mint én – magyarázta Márquez. – Világbajnok, a pályán pedig nagyon hajt, és mindig száz százalékot nyújt.”

Az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes jövőre a Gresininél folytatja pályafutását, ahol egy Ducati lesz az új munkaeszköze. Köztudott, hogy a Desmosedici nem csupán a tempót tekintve számít etalonnak, hanem a vezethetőség szempontjából is kimagasló, a Hondához képest pedig pláne, így érdekes lesz látni, hogy hogyan változik Márquez helyzete, ami az esések számát illeti.