back to top
2024. október 07. 12:25
KezdőlapMotoGPLorenzo hiperaktívnak tartja Martínt: Amikor tanácsot adtam neki, két-három másodpercig figyelt

Lorenzo hiperaktívnak tartja Martínt: Amikor tanácsot adtam neki, két-három másodpercig figyelt

Dokumentumfilm készült Jorge Martínról, amelyben többek között Jorge Lorenzo is megszólal. Az ötszörös világbajnok úgy véli, honfitársa kissé hiperaktív, de a pályán ez nem mutatkozik meg.

Jorge Martín idén egyértelműen szintet lépett a MotoGP-ben. A Pramac pilótája eddig a szezonig egyetlen királykategóriás futamgyőzelemmel rendelkezett, ám 2023-ban ehhez négyet is hozzátett. Ebben a tekintetben csak Francesco Bagnaia múlta felül, ahogyan a világbajnoki pontversenyben is csak az olasz pilóta tudta őt megelőzni.

A 25 éves motorosról ettől függetlenül kijelenthető, hogy összességében ő volt a mezőny leggyorsabb tagja az idény második felében. Ennek hatására pedig a DAZN és a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna dokumentumfilmet készített róla ’Martinator, voluntad de hierro’, azaz ’Martinator, a vasakaratú’ címmel. Ebben többek között Jorge Lorenzo is megszólal.

Ő egy nagyon ösztönös fiú, kissé hiperaktív – jelentette ki az ötszörös világbajnok, aki immáron szakértőként közelről figyeli honfitársa pályafutását. – Amikor például tanácsot adtam neki, két-három másodpercig figyelt, majd másfelé nézett, vagy mondta, hogy »nem tudom, miről van szó«. Nem figyelt. Ő egy jó srác, ösztönös, és olyasvalaki, aki szereti jól érezni magát.”

Az ötszörös világbajnok által elmondott tulajdonság nem igazán jelent jót, pláne ezen a szinten, ahol azért már szükség van a nagy fokú összpontosításra. A motoron ugyanakkor nem ez a jellemző Martínra, aki a szezon során a sprintfutamoknak majdnem a felét megnyerte, a tizenkilencből kilenc győzelmet aratott. Az idény második felében különösen impresszív volt a teljesítménye, az utolsó kilenc rövid versenyből nyolcszor diadalmaskodott.

„Amikor versenyez, ezt természetesen nem fedezem fel benne – folytatta Lorenzo, aki aztán méltatta az ötszörös MotoGP-futamgyőztest. – Nagyon robbanékony. Ami a legjobban megfogott, az az a képessége, hogy meg tudja futni a legjobb kört. Ez a legnagyszerűbb tulajdonsága, és mindez megmutatja, hogy egy természet adta tehetség.”

Bár Martín jövőre sem kapja meg a lehetőséget a gyári Ducatinál, a Pramac szintén gyári motorokat használ, így adott esetben 2024-ben újra harcba szállhat a világbajnoki címért. Ha pedig ez így lesz, akkor immáron rendelkezni fog azzal a tapasztalattal, hogy milyen az ezzel járó nyomás, amely saját bevallása szerint is nehézséget okozott neki.