back to top
2024. július 18. 02:38
KezdőlapWheelieDrága Anthony – búcsú Anthony Goberttől, akiért még egy fesztivált is érdemes...

Drága Anthony – búcsú Anthony Goberttől, akiért még egy fesztivált is érdemes volt otthagyni

Anthony, drága Anthony. A világ mára mindent tud rólad, még azt is, amit talán te magad sem, de hát ilyenek vagyunk mi, emberek.

Elmentél, és ömlenek a szavak, leírjuk, hányszor nyertél, mikor kezdted, miért hagytad abba. Elmondjuk még úgy is, hogy talán te magad soha nem tetted meg. Keveset tudtunk rólad, ez is biztos, és még talán azok is, akik egészen közel álltak hozzád.

A családod tiszteletben tartotta a magánéleted, hol szólt néhány szót, de inkább megadták volna neked a lehetőséget. Mások ezzel nem értenek egyet, de sajnos már nem számít.

Meghalt az egykori Superbike-futamgyőztes és 500-as versenyző, Anthony Gobert

Drága Anthony, akkor váltam rajongóddá, amikor megláttam rólad egy parányi képet, piros hajjal. Igen, a piros hajad miatt, amely nekem egyet jelentett a lázadással, a konvenciók felrúgásával. Tizennégy lehettem, és te voltál, aki bebizonyítottad egy tinédzsernek, a motorversenyzés lehet rákendroll. Persze aki ismert, és közel állt hozzád, pontosan tudta, hogy ez mit jelent.

Nem kérdés, ha párhuzamot kellene keresni, te lennél Keith Richards a motorversenyzésben, bár neki nagyobb szerencséje volt. Istenadta tehetség voltál, bármilyen motorra is ültél, nagyjából bármelyik kategóriában. Tizenévesen sokan elképzelni sem tudták, hogy nem motokrossz-világbajnok lesz belőled, te mégis szakágat váltottál, és megdöbbentettél mindenkit. Tizenhét évesen gyári szerződés az ausztrál Hondával, majd tizenkilenc évesen, a világbajnoki mezőnyben, az ausztrál futam előtti éjszakán szakítottál a márkával, hogy felülj egy Kawasakira. A teljesen ismeretlen motorral megnyerted a versenyt, a többi már csak történelem. Mindent megadtam volna, hogy egyszer találkozzak veled, de ebben az életben ez sajnos nem sikerült. A sors másként akarta. A legközelebb talán akkor álltam hozzád , amikor megérintettem húsz éve a futamgyőztes Bimotád Münchenben. Tapiztam, mint egy elbűvölt tinédzser az első barátnőjét, és vörös fülekkel, könnyeim visszafojtva arra gondoltam, noha átvitt értelemben, de most egymás mellett vagyunk. Pedig Anthony, hiszed, vagy sem, mindent elolvastam rólad. Azt is sejtem, hogy miután megnyerted az ominózus futamot ’94-ben a Kawával, nemcsak gatyáig vetkőztél a dobogón, hanem a közvetítés leállta után, repült a boxer.

Sőt, azt is hallottam, hogy szinte faképnél hagytad a japán mérnökeid, amikor a Lucky Strike Suzuki-teszt után megkérdezték tőled, milyen módosításokat kérsz. Azt felelted: a motorhoz hozzá ne nyúljatok, inkább hozzatok táncoslányokat, meg egy rekesz hideg sört. Persze tudom, néhány honfitársad nem nézte jó szemmel a menetelésed. Többen féltékenységnek hitték, bár utólag talán igaza volt Mick Doohannek, amikor 1999-ben azt nyilatkozta: rohadtul haragszik rád, amiért elkótyavetyéled a tehetséged. Talán igaza lehetett. Mert abban viszont mindenki egyetértett, őstehetség voltál, olyan, amilyen ötvenévente talán egyszer születik.

Tudod, drága Anthony, mindenhol elmondtam, még néhány hónapja is, hogy nekem te voltál a mindenkori kedvencem. És úgy vélem, Mat Mladinnek viszont nem volt igaza, amikor azt állította: világbajnok soha nem lehettél volna, mert nem tudtál összerakni egy hibátlan szezont. Hiszem, hogy csak a féltékenység beszélt belőle.

Anthony, talán soha nem mondtam el neked, de 1999-ben, amikor szabadkártyát kaptál Laguna Secában, egy nyári fesztiválon hagytam ott csapot-papot és a barátaimat, hogy téged élőben nézzelek. Emlékszem, az ötvenes Aprilia Europámmal nyélgázon siettem haza, hogy elcsípjem a rajtot. Apám meg hitetlenkedett, hogy miért szurkolok neked. Persze nyertél, persze, hogy nyertél. Beugróként leiskoláztad a mezőnyt. Ez a forgatókönyv másnap is megismétlődött. Akkor a tűzijátékot engedtem el. Már utcahosszal vezettél, amikor a célegyenesre fordító kanyarban elment a motor eleje. Úgy földhöz vágtam a távirányítót, hogy kiesett az elem. Másnap becsületből próbáltam olyan szarvakat összezselézni a hajamból, amilyen neked volt a versenyen, de sajnos nem sikerült, már akkor kopaszodtam. Pedig mindig szerettem volna olyan hajat, mint a tiéd. Helyette csak a pajesz meg a patkó fülbevaló maradt.

Tudod, amikor nem sokkal később hallottam, hogy következő évre Ben Bostrom kapta a világbajnoki ülést, mert jobban szerepelt Lagunában, árulásért kiáltottam, hiszen tudtam, agyonverted volna mindkétszer, ha másodjára nem buksz. Azt mondjuk nem tudtam, hogy vele ekkora haverok voltatok, meg hogy ő próbált segíteni lejönni a csuda jó dolgokról. Amikor esténként együtt lógtatok, és terem után kocsmáztatok, egészen klassz lehetett, de Bostrom puha volt, és bedobta a törülközőt, mert nem tudott volna másnap sziklát mászni.

Drága Anthony, azt viszont csak most hallottam, hogy ’99-ben, hárommillió dodó volt a versenyzők fizetése az USA bajnokságban, a Vance&Hines csapatban. Basszus, na ezért kicsit dühös vagyok, hiszen még Valentino Rossi is csak egymilliót márkát kapott az Apriliától, amiért világbajnok lett.

Amikor 2000-ben végül lett egy Bimota szerződésed, úgy éreztem, van igazság, bár azt is tudtam, hogy Rimini mellett egy hangárt bérelnek, és mivel nem volt pénzük Ducati-blokkra, Suzukit vettek helyette. Végtelenül aggódtam érted, amikor eltörött a főtengely Sugóban, és jó kétszáz feletti tempóval a falba csapódtál. Nem csodálom, hogy utána nem mertél visszaülni erre a motorra. Viszont, amit előtte műveltél Ausztráliában vízen, arra szavak nincsenek. Hajnalban keltem, mert éreztem, hogy csoda van a levegőben. Végül, amikor elsőként intettek le, elmorzsoltam néhány könnycseppet. Emlékszem, az egy hűvös húsvét vasárnap volt, de mindenképp motorozni akartam a győzelmed tiszteletére. Apám végül nagy nehezen elengedett, és a 125-ös Apriliával mentem a Péterfihez Paksra, hazafelé pedig életemben először kicsumáztam a motort hatodikban. Végtelenül büszke voltam rád és magamra.

Végül aztán felgyorsultak az események, és nem alakultak jól a dolgok. Kerestelek és figyeltelek, nyaranta bejártam a suliba internetezni, hogy rólad túrjak cikkeket. Megvolt ennek a romantikája és a bája, elérhetetlen volt minden. Azt is tudom, hogy a barátnőd, Suni 2004-es halála nagyon megviselt, és talán ez volt az, ami végleg kihúzta a lábad alól a talajt. Miközben a rajongóiddal még akkor is próbáltál végtelenül kedves és őszinte lenni. Nem telt el hét, hogy kíváncsiságból ne próbáltam volna újabb és újabb cikkeket keresni rólad a világhálón, de sajnos elapadtak a találatok, a negatív híreket pedig próbáltam a helyén kezelni. Tudom, hogy a család óvott, de azért hálásak lettünk volna, ha néha többet kommunikálnak rólad.

Drága Anthony, azt emlegették, a szervezeted összeomlott, és feladta a harcot. Tudom, hogy kemény harminc éved lehetett. Édesanyád megjegyezte, hogy a családi örökséget hordoztad magadon, de azt mégsem tudom, miként lehetett volna más útra térni. Tanácstalan vagyok. Miközben azzal pontosan tisztában vagyok, hogy a manapság ismét kiújuló vitában, mely szerint a Grand Prix- vagy a Superbike versenyzők a jobbak, te voltál a legjobb ellenpélda. Hiszen nincs definíció, vagy ha mégis, ezeket mind felrúgtad. Teljesen mindegy volt, milyen motoron ülsz, és melyik kategóriában. Néhányan állítják, manapság ez már lehetelten, annyira túlprecizionált minden. Viszont tudom, hogy nincs igazuk, mert amikor megjelentél, és közénk szálltál, ugyanezt szajkózta mindenki. Ezért remélem, hogy néhanapján küldesz még jelet magadról, és egy kapaszkodót, mely szerint a tehetség egy ponton majd újra felülír mindent. Ja, és Drága Anthony, a következőben találkozunk, nem menekülsz, a sört meg én fizetem.