Sajtóértesülések szerint hamarosan bevezethetik a balesetészlelő rendszert a MotoGP-ben, illetve a kisebb kategóriákban. Mindez a versenyirányításnak és a többi pilótának is jelzi, ha valaki elesett.
A tavalyi szezon során a MotoGP tesztelte a Crash Detection System, azaz balesetészlelő rendszer elnevezésű eszközt. Sajtóinformációk szerint mostanra rendkívül közel került ahhoz, hogy ezt be is vezessék a gyorsaságimotoros-világbajnokság géposztályaiban. Ugyanakkor a rendszer még nem tökéletes, és a hibákat ki kell küszöbölni.
A motorok hátulján már eddig is volt egy hátsó lámpa, amely esőben vagy rossz látási körülmények között lépett működésbe. Hamarosan azonban emellé új funkciót kaphat, hiszen ezzel kapcsolják össze a balesetészlelő rendszert. Mindez már be is került a sorozat 2024-es technikai szabályzatába, amely alapszinten elmagyarázza a lényeget.
„Minden motornak rendelkeznie kell a gép hátuljára szerelt egységesített MotoGP-lámpával, amelyet esőben vagy rossz látási viszonyok között a versenyirányítás távirányítással működtett, vagy a szervező balesetészlelő rendszere távirányítással be- vagy kikapcsol – olvasható a dokumentumban. – Az egységesített MotoGP-lámpát a szervező utasításai szerint kell bekábelezni, hogy kézi vezérlőgombbal is be, illetve ki lehessen kapcsolni, amely felülírja a versenyirányítás általi távirányított, illetve automatikus működtetést. Az ilyen kézi felülíró gombot úgy kell elhelyezni, hogy a versenyző számára elérhető legyen motorozás közben.”
Bár a tavalyi adatgyűjtési fázisban a rendszer még nem volt összekötve a hátsó lámpával, a Crash.Net értesülései szerint általában gyorsan és pontosan észlelte a baleseteket, és ezt „bike down”, azaz „földre került motor” üzenettel jelezte is a versenyirányításnak. Ugyanakkor nem mindig működött tökéletesen, hiszen előfordultak téves jelzések, például amikor a versenygép felborult, miközben felrakták az azt elszállítani hivatott járműre. A tesztelés addig folytatódik, amíg az ilyen hibákat ki nem küszöbölik.
Szintén fontos adalék, hogy a rendszer akkor aktiválódik, amikor a motor ténylegesen felborul, nem pedig akkor, amikor csupán kimegy a bukótérbe, így a pályabírók általi észlelés és azonosítás továbbra is kulcsfontosságú lesz. Ugyanakkor a tesztelés során arra is fény derült, hogy a gép mindig gyorsabbnak bizonyult az emberi érzékelésnél.
Amellett, hogy az eszköz továbbítja az üzenetet a versenyirányításnak, kezdetben elkezd villogni a hátsó lámpa, hogy az adott versenyző mögött motorozó pilóták minél nagyobb eséllyel észleljék a bajt. Azonban később egy ennél is hatékonyabb megoldást vezetnének be: azzal, hogy a motor a földre kerül, az ellenfelek is kapnának egy üzenetet, és a sárga zászlós jelzés pedig automatikusan aktiválódna a pálya körüli paneleken. Ezzel csökkentenék az olyan gázolásos balesetek előfordulásának valószínűségét, mint amilyet Francesco Bagnaia a Katalán Nagydíj rajtja után szenvedett el, nem beszélve azokról, amelyek ennél sokkal rosszabbul végződtek.