back to top
2024. október 08. 14:00
KezdőlapMotoGPMarc Márquez: Három-négy olyan pálya van, amelyen kevésbé működik a stílusom, de...

Marc Márquez: Három-négy olyan pálya van, amelyen kevésbé működik a stílusom, de ez az egyik legrosszabb

Marc Márquez csak a tizenkettedik helyen végzett a montmelói edzésen. A spanyol pilóta elmondta, hogy mi a küszködésének oka. Márquez arra is kitért, hogy szerinte milyen eredményt érhet el.

Eddig nem alakult kifejezetten jól a Katalán Nagydíj Marc Márqueznek. A nyolcszoros világbajnoknak sorozatban második alkalommal motorra kell majd ülnie az időmérő első szakaszában, mivel a pénteki edzést a tizenkettedik helyen zárta. A montmelói pálya rossz tapadási viszonyai megtréfálták a spanyol versenyzőt, aki érhető módon nem volt elégedett.

Az Aprilia és a KTM is megverte a Ducatit, Rins bejutott a Q2-be, Marc Márqueznek ismét nem sikerült

„Természetesen megpróbáltuk elkerülni, hogy megint ez történjen, de azért arra számítottunk, hogy itt, Barcelonában küszködni fogunk – nyilatkozta Márquez. – Bár az előzetesen vártnál kevésbé küzdöttünk a jó tempóért a közepes gumikon, de így is egy tizeddel lemaradtunk a Q2-ről. Szombaton tehát részt kell vennünk a legrosszabb edzésen, a versenyhétvége legrémálomszerűbb részén, vagyis a Q1-ben.”

Megkérdezték, hogy mi a küszködésének oka. „Kissé szenvedek a kanyarbejáratoknál – magyarázta Márquez. – Ez az a pont, amelyen még mindig nem érzem százszázalékosan komfortosan magam. Általában az egyik erősségem a fékezés, de itt pedig ez az egyik gyenge pontom. Szóval még tökéletesítenünk kell a motor egyensúlyát. Persze különleges stílusom van, de az a legtöbb pályán működik. De azért van a naptárban három-négy olyan pálya, amelyen kevésbé. Az a jó, hogy a húszból csak három-négy ilyen van!”

Feltették neki a kérdést, hogy melyek ezek a pályák. „Katar, Montmeló, valamint talán egy kicsit még Malajziában és Indonéziában is küszködhetek, de ez több dologtól is függ… Még a motor is alakul, szóval majd meglátjuk. De azt elmondhatom, hogy ez [a barcelonai] az egyik legrosszabb” – tette hozzá Márquez.

Arról is érdeklődtek a cerverai motorosnál, hogy szerinte milyen eredményt érhet el a hétvégén. „Sok múlik majd az időmérőn, ahogy mindig – jegyezte meg. – Ha jó időmérőt futunk, és például a harmadik sorból tudunk majd rajtolni, akkor az ötödik, hatodik, hetedik helyek valamelyikére lehet kilátásunk. Most ezt mondanám, ennél nem számítok jobb eredményre. De ez jó eredmény lenne, mivel úgy tűnik, hogy a KTM és az Aprilia is jobban szuperál ezen a pályán. Ez egy másfajta versenypálya, itt többet küszködünk, mint máshol, de azért még így sem vagyunk annyira messze az elejétől. De azért még a motoron és a vezetésemen is dolgoznunk kell majd szombaton. Ez most más, mint amilyen a Le Mans-i péntek volt, mert akkor tudtuk, hogy merre keressük a problémát. Most pénteken viszont az alap [beállításokkal] mentünk, szóval még majd rá kell jönnünk, hogy mi a probléma.”

Marc Márquezt váratlanul érte a pénteki rossz szereplése, de a bukásaira előzetesen is számított