back to top
2024. május 30. 12:26
KezdőlapMotoGPMarc Márquezt váratlanul érte a pénteki rossz szereplése, de a bukásaira előzetesen...

Marc Márquezt váratlanul érte a pénteki rossz szereplése, de a bukásaira előzetesen is számított

Marc Márquez megszólalt a Le Mans-i edzésről, amelyet a csalódást jelentő tizenharmadik helyen fejezett be. A spanyol pilóta elárulta, hogy a pénteki bukását más okozta, mint a korábbiakat.

Eddig elég jól alakult az idei szezon Marc Márqueznek. A nyolcszoros világbajnok a jerezi főfutamon már az első dobogóját is megszerezte a Ducatival. A Francia Nagydíj pénteki napja viszont már nem sikerült neki annyira fényesen. A délutáni edzést egy bukás után csak a tizenharmadik helyen fejezte be. Ugyan a hajrában többször is megpróbált előrelépni, ám először az Enea Bastianini esése miatt előkerülő sárga zászló, majd a saját hibája fosztotta meg a javítás lehetőségétől.

Martín körrekorddal lett ismét első, Marc Márquez az esése után nem jutott a Q2-be, Quartararo igen

Ez a tizenharmadik hely pedig azt jelenti, hogy Márqueznek részt kell vennie az időmérő első szakaszában. Idén ez még egyszer sem fordult elő vele, hiszen Katarban kilencedikként, a másik három eddig megtartott fordulóban pedig harmadikként zárta az edzést (az első tíz jut be azonnal a Q2-be).

„Váratlan volt [hogy nem jutottam be a Q2-be], de már figyelmeztettek, hogy egyszer eljön majd egy olyan nap és egy olyan pálya, amelyen ez megtörténik velem, és végül erre Le Mans-ban került sor – nyilatkozta Márquez. – A délután kezdete óta nem éreztem magam nagyon kellemesen a motoron, részben a beállítások, részben pedig a vezetési stílusom miatt. Most megpróbálunk reagálni erre a helyzetre, és szombaton pedig majd átjutni a Q1-en, amely a hétvége legrosszabb része.”

„Sajnos az egyik utolsó gyorskörömön sárga zászlót kaptam, az utolsónál pedig hibáztam a 6-os kanyarban – jegyezte meg. – Több különböző ok miatt nem tudtam [bejutni a Q2-be], szóval fejlődnünk kell, mert nem elég jó a tempónk. Rossz irányba mentünk el a beállításokkal, így sok munka vár még ránk, hogy szombaton versenyképesek legyünk.”

Márqueznek nem a pénteki volt az első emlékezetes bukása idén, hiszen többek között a jerezi sprinten, illetve a portimãói – bár ekkor nem teljesen magától esett, hiszen összeütközött Francesco Bagnaiával – és az austini főfutamon is földre került. A spanyol pilóta viszont úgy gondolja, hogy a Le Mans-i bukása más volt, mint a többi.

„Előzetesen számítottam ezekre a bukásokra [az új motor miatt], kivéve a Portugál Nagydíjat, amelyen a kelleténél többször estem. Pénteken volt az első olyan bukásom, amelyet az okozott, hogy átléptem a határt, túlerőltettem. A többit más tényezők okozták – jelentette ki Márquez. – Ez egy hagyományosabb bukás volt. Az egyik olyan szektorban [az utolsóban, a 12-es kanyarban] történt, amelyben a leginkább küszködtem, a motor nem fordult el, pedig megpróbáltam befordítani.”