back to top
2024. június 20. 15:07
KezdőlapMotoGPRaúl Fernández: Úgy sírtam, mint egy kisbaba, amikor visszaértem a bokszba

Raúl Fernández: Úgy sírtam, mint egy kisbaba, amikor visszaértem a bokszba

Az első helyről bukott Raúl Fernández a montmelói sprintfutamon. A spanyol pilóta nagyon szomorú volt a hibája miatt.

Pályafutása során először vezetett egy MotoGP-versenyt Raúl Fernández a Katalán Nagydíj sprintjén. Végül azonban drámai módon, a kavicságyban ért véget neki a futam. Az ötödik körben bukott az első helyről, a 10-es kanyar tréfálta meg a Trackhouse pilótáját, pedig akkor éppen senki sem szorongatta.

Elátkozott éllovasok, Espargaró-győzelem és Marc Márquez-felzárkózás a montmelói sprinten

„Most már egy kicsit jobban érzem magam, de amikor visszaértem a bokszba, akkor úgy sírtam, mint egy kisbaba – mondta a leintés után Fernández. – Szeretnék bocsánatot kérni a csapattól, mivel egy nagyon buta hibát követtem el. Nagyon jól éreztem magam ma a motoron, úgy éreztem, hogy mindent kézben tartok. Szóval úgy gondolom, hogy hatalmas hiba volt az a bukás. Éppen próbáltam ellensúlyozni az előző kanyarban elkövetett hibámat… Nem pont azt terveztük, hogy akkor bukunk, amikor vezetünk.”

„Viszont úgy gondolom, hogy a bukástól eltekintve nagyon jól dolgoztunk, napról napra egyre jobban érzem magam. Mára eléggé megváltoztattuk a motort, és ebben az Aprilia is segített. Tegnap nehéz napom volt, nem éreztem valami jól magam a motoron, mivel nagyon nehéz volt kezelni. Ma viszont úgy éreztem, hogy könnyedén megy a motorozás, pont úgy, mint amikor még a Moto2-ben mentem. Hibáztam, de innentől már a holnapra kell koncentrálnom. Ugyanezt kell majd csinálnom holnap is, mivel megvan a tempónk egy jó eredményhez. Már nem mintha épp körrekordot akartam volna dönteni [amikor buktam], de hát hibáztam. De amúgy nyugodt tudtam maradni, és jól éreztem magam a motoron.”

Fernández arra is kitért, hogy mi okozta az előrelépést a tempójában. „Dolgoztunk egy kicsit a beállításokon is, de a legfontosabb dolog az volt, hogy változtattunk az elektronikán – árulta el. – És próbáltam egy kicsit alakítani a stílusomat az ilyen típusú pályákhoz, mivel ezek annyira nem fekszenek nekem. De az igazán nagy különbséget az elektronika jelentette. Ma úgy tudtam motorozni, ahogy akartam, nem kellett azon görcsölnöm, hogy éppen mit is kellene csinálnom.”

Hozzá hasonlóan Brad Binder és Francesco Bagnaia is bukott az első helyről, de ezt Fernández nem akarta kifogásként használni. „Jobban örülök a jó tempónknak, mint amennyire szomorú vagyok a bukás miatt – jelentette ki. – Ez is a játék része. Mindenki láthatta Peccót és Bradet [esni], pedig nekik nagyon sok tapasztalatuk és számtalan győzelmük van, egyikük [Bagnaia] a regnáló világbajnok, és még ők is buktak. De persze ezt nem kifogásként mondom, hanem csak azért, hogy ilyen a valóság. A MotoGP nem egy könnyű kategória, de úgy gondolom, hogy már jó úton haladunk.”

A gyári KTM lett az „új Honda” a bukási statisztikában a két Márquez előtt