back to top
2024. október 09. 09:00
KezdőlapMotoGPEspargaró egy „tündérmesében” találta magát, Marc Márqueznek az „aerodinamikai fejlesztés” segített

Espargaró egy „tündérmesében” találta magát, Marc Márqueznek az „aerodinamikai fejlesztés” segített

A Katalán Nagydíj sprintfutama után annak dobogósai, Aleix Espargaró, Marc Márquez és Pedro Acosta értékeltek.

A pole pozícióból – amelyet körrekorddal szerzett meg – induló Aleix Espargaró nyerte a Katalán Nagydíj sprintjét. A futam azonban nem alakult annyira simán, mint ahogyan ez alapján gondolhatnánk. Espargaró a rajt után egészen az ötödik helyig esett vissza, majd megfontolt motorozással folyamatosan lépkedett előre. Persze ebben az is segítségére volt, hogy előbb Raúl Fernández, majd Brad Binder, és végül Francesco Bagnaia is bukott az élről. A diadal pedig nagyon sokat jelentett a visszavonulását csütörtökön bejelentő pilótának, hiszen a barcelonai pálya neki hazai terep.

Elátkozott éllovasok, Espargaró-győzelem és Marc Márquez-felzárkózás a montmelói sprinten

„Egészen hihetetlen, köszönöm a helyi szurkolóknak, brutális hangulatot csináltak – nyilatkozta Espargaró. – Csodálatos, tényleg csodálatos, olyan volt az utóbbi két nap, mint egy tündérmese. Nincsenek szavaim arra, hogy ezt leírjam. A futam nagyon kemény volt, meglehetősen csúszós volt a pálya, néhányszor majdnem elveszítettem az elejét. De, amikor a köridőkre néztem… Azt hittem, hogy lehetetlen befejezni a versenyt azzal a tempóval, és aztán el is kezdtek esni az emberek. Én meg próbáltam fenntartani a tempót, és megőrizni valamennyit a hátsó gumiból az utolsó körökre. Bagnaia is jól csinálta, csak ő többet kockáztatott. Az volt a célom, hogy az utolsó kanyarokig üldözzem, és végül is ez sikerült, szóval nagyon boldog vagyok.”

A pénteken új körrekordot futó Espargaró elárulta, hogy mi a kevéssé tapadó montmelói pálya titka

Marc Márquez a tizennegyedikről rajtolva szerezte meg a második helyet azon a montmelói pályán, amely elmondása szerint nem fekszik neki, így érthetően nagyon elégedett volt. „Ez hihetetlen – kezdte a Gresini pilótája, majd köszönetet mondott a szurkolóknak. – Le Mans-ban [ahol szintén hátulról, a tizenharmadik pozícióból rajtolva tudott dobogóra állni a sprint után – a szerk.] megvolt a tempóm, ma viszont nem volt meg, de hát úgy tűnik, hogy az »aerodinamikai fejlesztés« segített, de ez persze csak egy vicc [Márquez motorjának a rajtnál megsérült a fejidomja – a szerk.]. Nagyon más volt [ma] a pálya, elég csúszós volt, de egészen jó tempót tudtam motorozni. Nagyon nyomtam az első körökben, de az utolsókban mégis képes voltam egyre gyorsabb és gyorsabb lenni, mivel elég jó állapotú maradt a hátsó gumim. Nem tudom, persze sokan buktak, de hát tényleg nagyon kritikus volt a helyzet. Gratulálok Aleixnek, a mai az ő napja volt, és talán a holnapi is az lesz, mivel a Circuit de Barcelona-Catalunya az ő felségterülete.”

A születésnapos Pedro Acostát az utolsó körben előzte meg Márquez, a futam után a harmadik helyen végző újonc elmagyarázta, hogy miért nem tudott visszatámadni. „Ez egy nagyon nehéz verseny volt, az elején Bagnaiával és Binderrel folytatott csatában kissé túlmelegítettem a gumikat – mondta Acosta. – Emiatt pedig a végén már elég rossz volt a tapadás. De nagyon boldog vagyok, hogy újra dobogóra állhatok, és nagyon örülök, hogy ezekkel a srácokkal oszthatom meg [a dobogót]. A KTM-mel és a GasGas teljes csapatával elvégzett munka most is éreztette a hatását.”