Liszka Roland nagyon súlyos balesetet szenvedett egy romániai futamon. A magyar pilóta azóta már szerencsére túl van az életveszélyen, de az egyik veséjét sajnos el kellett távolítani.
Ijesztő hírről számolt be három héttel ezelőtt Liszka Roland. A váci pilóta az Instagram-oldalán írta meg, hogy súlyos sérülést szenvedett egy futamon, aminek következtében életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. Sajnos a beavatkozás során az egyik veséjét kényszerűségből eltávolították, de a lényeg, hogy az operáció jól sikerült, és a 19 éves motoros azóta már elkezdhette a rehabilitációt. Nemrég – amikor a saját szavaival élve már „készen állt rá” – megosztotta az eset részleteit a nagyközönséggel.
„Romániában voltunk egy hard enduro versenyen, és a baj a legelső napon történt – kezdte Liszka az Instagram-oldalán közzétett bejegyzést. – Nagyon jó volt a tempóm, úgy éreztem, a legharcedzettebb profikkal szemben is felvehetem a kesztyűt. Egy patakban mentem, kb. 30-cal, amikor megtörtént a baj. Nem vállaltam túl magam, nem hibáztam, egyszerűen csak nem volt szerencsém… Tele volt minden kővel, pechemre elcsúszott a motorom eleje, és sajnos nagyon rosszul estem. Szerencsémre arra jött egy magyar srác, Sárvári Zsolt, akivel kapcsolatban nem túlzás kijelenteni, hogy megmentette az életem. Ezt innen is szeretném neki újból megköszönni!!”
„Miután orvos elé kerültem, azt mondták, hogy semmi különösebb probléma nem lehet, de azért a biztonság kedvéért hívtak egy mentőt, hogy bevigyenek egy alapos kivizsgálásra a dévai kórházba. Ott a CT után rögtön kiderült, hogy nagy a baj, kettészakadt a vesém. Úgy zuhantam rá egy kőre, hogy a becsapódás erejével egy az egyben szétvertem. Azonnal megműtöttek, majd a rossz laboreredményeim miatt két nap múlva egy újabb beavatkozást javasoltak. Már arról beszéltek, hogy a sérült vesém után a lépemet is el kell majd távolítani… Végül kiderült, hogy »csak« egy zsír és izomréteg vérzett be, amit a második operációban kitakarítottak.”
„Már jobban vagyok, otthon lábadozom. A hasizmom hét helyen is fel lett vágva, érzem, hogy a belső szerveim »keresik a helyüket«. Rettentően várom, hogy újból elkezdhessek edzeni, mert természetesen nincs olyan opció, hogy feladom a motorozást! Nem tudom még, milyen lesz visszaülni, lehet, hogy először kicsit félni fogok, plusz az is bennem van, hogy innentől bármi történik, csak egy vesém maradt… Lehet, hogy őrült ötlet, de én ott akarok lenni a 2025-ös SuperEnduro sorozat rajtjánál, és nem nézőként. Szorítsatok!”
Liszka tavaly mutatkozott be a Superenduro-világbajnokság második számú kategóriájában. A juniorok között aztán nagyon gyorsan megmutatta, hogy mennyire tehetséges: már az első teljes szezonja, a 2023/24-es évad második fordulójában futamot tudott nyerni. Az idei budapesti forduló után interjút adott lapunknak, amelyben elmondta, azzal lenne elégedett, ha a tabella harmadik helyén végezne. Végül ezt a pozíciót nagyszerű teljesítményt nyújtva sikerült is megszereznie.
A P1race.hu teljes szerkesztősége nevében mielőbbi felépülést kívánunk neki!