back to top
2024. június 23. 03:42
KezdőlapSuperbikeIannone egyedi sisakfestéssel készült a misanói fordulóra, amellyel „az egyenlőség üzenetét küldi”

Iannone egyedi sisakfestéssel készült a misanói fordulóra, amellyel „az egyenlőség üzenetét küldi”

Andrea Iannone egyedi festésű sisakkal áll rajthoz a misanói versenyhétvégén. Az olasz pilóta az egyenlőség fontosságára hívja fel a figyelmet ezzel a lépésével.

A mostani hétvégén Misanóban vendégeskedik a Superbike-világbajnokság. A versenypályára idén visszatérő – 2019-ben tiltották el négy évre doppingolás miatt – Andre Iannone pedig speciális sisakfestéssel készült a fordulóra, amelyet először a Superpole-on láthatott szélesebb közönség (Iannone egyébként a hetedik helyen végzett az időmérőn).

Bulega drámája után Razgatlıoğlu zárt az élen a körrekordokat hozó misanói Superpole-on

„Az ötlet magától Andrea Iannonétől származik, amelyet aztán megosztott Andrea Adamo tervezővel, akit barátjának nevezhet. Ezzel a béke, a tisztelet, az egyenlőség és a globális testvériség üzenetét szeretné küldeni, amelyre ma olyan nagy szükség van” – írta a Mániákus csapata, a Go Eleven.

Iannone maga is elmagyarázta, hogy miért döntött emellett a festés mellett. „Misano olyan nekem, mint az otthonom – mondta az X-oldalára feltöltött videóban. – Ezért egy egyedi sisakfestéssel akartam megünnepelni ezt a versenyhétvégét. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne valami fantáziadús vagy szórakoztató festést csinálni.”

„De aztán azt mondtam magamnak, hogy ez egy jó lehetőség – folytatta. – Ez ugyanis egy fontos versenyhétvége, amelyet sokan fognak követni, ezért nem szabad valamilyen könnyed dologra redukálnom [a festést], olyanra, amely csak szórakoztató. Így, még ha ez csak egy szimbolikus gesztus is, úgy döntöttem, hogy egy olyan mondatot íratok a sisakomra, amely akár csak egy másodpercre is, de elgondolkoztathat minket. A napjainkban minket körülvevő eseményeket, a naponta hozzánk érkező képeket nem szabad elfelejtenünk. Az üzenetem persze nem fogja megfordítani a történéseket, de ez az én hozzájárulásom, az én gondolataim, az én jövőnek szóló jókívánságom. Az egyenlőség egy olyan érték, amelyben erősen hiszek, és erről itt akartam megemlékezni.”

A Nolan X-804 hátuljára választott idézet Albert Einstentől, világhíres fizikustól származik, és így szól: „az egyetlen faj, amelyet ismerek, az az emberi faj”. Einstein ezt akkor mondta, amikor 1933-ban a faji üldözés miatt el kellett menekülnie az akkor már a nácik által vezetett Németországból (az Egyesült Államokba ment).

Ne gyűlölködj, miközben a féktávot bámulod! – a Quartararo- és a Martín-eset margójára