back to top
2024. július 14. 20:56
KezdőlapHírekSzörnyű tragédia, 9 éves tehetség vesztette életét Interlagoson

Szörnyű tragédia, 9 éves tehetség vesztette életét Interlagoson

A halálhírét a brazil Superbike-bajnokság – amelynek keretein belül fut a Honda Junior Cup – erősítette meg. „A SuperBike Brasil csapatának minden tagját elszomorította ez az esemény, és őszinte részvétét fejezi ki Lorenzo családjának és barátainak” – írták a közleményükben.

Somaschini az Interlagosként közismert pálya Pinheirinho névre hallgató kanyarjában, amely az egyik leglassabb, szenvedte el a bukást. Az edzője, Diego Pierluigi szerint nagyjából 40 km/h-s sebességgel haladt az esése előtt. „A bukás nagyon lassú volt, de Lolo a sisakja legalsó részével ütötte be a fejét, úgy, hogy az gyulladást okozott a koponyalapjában” – mondta Pierluigi a Reuters szerint.

„Összetört szívvel és szomorú lélekkel kell búcsút vennem tőled – köszönt el később tanítványától az Instagram-oldalán. – Nagyon fogsz hiányozni Lolito. Köszönöm, hogy részese lehettem az álmodnak. Nyugodj békében bajnok.”

A 2014-ben, Rosarióban született Somaschini 4 éves korában kezdett el minimotorozni, az édesapja vitte le először a pályára a La Vanguardia beszámolója szerint. Ezután gyorsan beleszeretett ebbe a világba, és az lett az álma, hogy egyszer MotoGP-pilóta lehessen. Példaképet is választott magának: Jorge Lorenzót, akinek tiszteletére a 99-es rajtszámmal indult a versenyein.

Az ötszörös világbajnok maga is lerótta a kegyeletét. „Megszakad a szívem, hiszen én voltam a példaképe, és az én számomat viselte – írta az Instagram-oldalán. – A motorok mindent megadhatnak nekünk, de sajnos mindent el is vehetnek. Bármelyik pillanatban… Egy nagy ölelést küldök a családjának.”