back to top
2024. szeptember 15. 18:11
KezdőlapSuperbikeA Ducati megtalálta az új Lorenzót? – a Superbike-csapatuk feje hozzá hasonlította...

A Ducati megtalálta az új Lorenzót? – a Superbike-csapatuk feje hozzá hasonlította az újoncot

Serafino Foti a Ducati gyári Superbike-csapatának vezetője úgy látja, hogy Nicolò Bulega vezetési stílusa nagyon hasonlít Jorge Lorenzóéra.

Nagyszerű szezont fut Nicolò Bulega. A Ducati gyári Superbike-csapatának, az Aruba.it Racingnek az újonca idén rögtön az első Superpole futamát megnyerte, és eddig mindössze három olyan hétvégéje volt, amelyről nem vitt el legalább két második helyet (a nyitó kivételével egyszer az összes fordulóban felállt a dobogó középső fokára). Bár a második győzelme (és az első harmadik helye) még várat magára, de az istállónál – amelynél egyébként feltehetően most Álvaro Bautistával vannak elfoglalva – úgy látják, hogy ez a korábbi „kalandjainak” is köszönhető.

Nincs egyetértés Bautista és a Ducati között, ám úgy tűnik, mégsem a pénzen megy a vita

„Nicolò valóban újonc, de rengeteg tapasztalattal rendelkezik – hangsúlyozta ki Serafino Foti az Aruba.it csapatmenedzsere. – Ment korábban a Moto3-ban és a Moto2-ben, és máshonnan is sok tapasztalattal rendelkezik. A teljesítménye nem volt meglepetés számunkra. Valójában a stílusa nagyon hasonlít Jorge Lorenzóéra. Lágyan motorozik, és ha jól rajtol, akkor könnyen azonnal az élre tud állni. Az első körökben általában sok versenyző próbálja megelőzni, de ő mindig jó munkát végez.”

„Véleményem szerint nem is csinálhatta volna jobban – tért át Foti az olasz versenyzője Toprak Razgatlıoğlu ellen vívott, legutóbbi, portimãói csatájára. – Jó versenyt futott, felvette a küzdelmet Toprakkal, valamikor még utol is érte. De innentől Magny-Cours-ra koncentrálunk, tovább dolgozunk, és reméljük, hogy előbb-utóbb ismét meg tudjuk majd verni Toprakot.”

Bulega a 2015-ös szezonzáró Valenciai Nagydíjon mutatkozott be a Moto3-ban. A következő évben kétszer is dobogóra állt, de utána nem tudta megismételni ezt a teljesítményt. 2019-től már a Moto2-ben szerepelt, de csak három évet töltött abban a géposztályban, és dobogóra egyszer sem tudott állni. 2022-ben aztán az Aruba.it színeiben debütált a Supersport-világbajnokságban, ahol abban az évben a negyedik helyen végzett az összetettben, tavaly pedig tizenhat győzelmet aratva fölényesen szerezte meg a trófeát. Ezután érkezett meg a Superbike-vb mezőnyébe, ahol a fentiek szerint eddig nagyon meg vannak vele elégedve.

Bautista: Úgy volt, hogy Bulega lesz a következő Valentino Rossi