back to top
2024. október 15. 11:31
KezdőlapMotoGPLeendő főnöke megvédte Marc Márquezt az őt kifütyülő nézőkkel szemben

Leendő főnöke megvédte Marc Márquezt az őt kifütyülő nézőkkel szemben

Marc Márquez szórványos füttyszót kapott a misanói dobogón, miután megnyerte a San Marinó-i Nagydíjat. Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere elítélte az effajta viselkedést, és azoknak is üzent, akik úgy gondolják, jövő évi pilótájának nem lesz esélye a 2025-ös bajnoki címre.

A bő egy héttel ezelőtti Aragóniai Nagydíj, pontosabban Francesco Bagnaia és Álex Márquez ottani balesete után többen is pedzegették, hogy Valentino Rossi és Marc Márquez egykori párharca és 2015-ös botránya még mindig, közel tíz év után is kísérti a MotoGP-t. Az első misanói futam eredményhirdetése pedig erre csak ráerősített.

Úgy tűnik, hogy néhány olasz drukker máig nem tudta elfelejteni a 31 éves versenyzőnek, hogy miként babrált ki a sport szellemiségével szembemenve a végső győzelemért küzdő kilencszeres világbajnokkal. Azt most hagyjuk is, hogy utóbbi ominózus sepangi gyanúsítgatásának ebben mekkora szerepe volt, mert abból a szempontból nem számít, hogy ez sem jogosít fel senkit arra, amit az említett szurkolók tettek.

Martín óriási baklövést követett el, Marc Márquez használta ki a legjobban a misanói záport

A dobogós ceremónia során ugyanis kifütyülték és kipfujolták Márquezt. Persze hozzá kell tenni, véletlenül sem szeretnénk megbélyegezni az olasz szurkolói közösséget, hiszen csak egy zajos kisebbség reakcióját lehetett hallani. Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója és Davide Tardozzi, a gyári istálló csapatfőnöke ugyanakkor gesztikulációjukkal rögtön jelezték nekik, hogy ez a viselkedés nem való a motorsportba.

Utóbbi aztán a sajtóban is elítélte a pfujolást. „Egyáltalán nem szeretem, ha valakit kifütyülnek a dobogósok közül – nyilatkozta a 65 éves szakember. – Márquez nem egy rossz srác, ő egy elképesztő versenyző, mi pedig sok mindent feltettünk rá a következő évet illetően. Ő és Bagnaia remek csapatot fognak alkotni.”

Marc Márquez szerint az égiek segítették, Bagnaiának jobban fájt a sprinten elszenvedett vereség

Márquez egyébként meglehetősen váratlanul került a misanói dobogóra, pláne annak legfelső fokára. A főfutamot ugyanis csak kilencedikként kezdhette meg, majd beragadt Brad Binder mögé. Aztán viszont néhány perc erejéig elég intenzíven esett az eső, ami persze nem rajta múlt, az viszont már igen, hogy ezt a lehető legjobban használta ki. Tardozzi viszont nemcsak őt, hanem a címvédőt is méltatta.

„Az adott körülmények között, egy nehéz pillanatban egyértelműen Marc jelentette a különbséget, Pecco pedig megmutatta, elég okos ahhoz, hogy ne vállaljon túlságosan nagy kockázatot – utalt Bagnaia második helyére, amivel 7 egységnyire csökkentette hátrányát a tabellán. – Az általa begyűjtött húsz pont Martín hibájával együtt igazán értékes.”

Ahogyan arra az olasz szakember is célzott, Márquez jövőre már az ő kötelékükben, a gyári Ducatinál fog versenyezni, Bagnaia csapattársaként. Ennek kapcsán üzent azoknak a szurkolóknak, akik kételkednek a nyolcszoros világbajnokban. „Az elején megmondtam, amikor tudattuk a Ducati döntését: azok, akik szerint Marc nem lesz ott a bajnoki csatában, nem sokat értenek a motorversenyzéshez” – vélekedett.

Marc Márquez megkapta az első „csapattársi tanácsot” Bagnaiától (videó)