back to top
2024. október 14. 13:02
KezdőlapSuperbikeKiderült, Iannone tényleg a Ducati elhagyását fontolgatja, „élete legnehezebb döntésével” szembesült

Kiderült, Iannone tényleg a Ducati elhagyását fontolgatja, „élete legnehezebb döntésével” szembesült

Andrea Iannone megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint jövőre vagy mostani csapatánál, a Go Elevennél, vagy a Yamahánál fog versenyezni. A japán gyártó a hírek szerint a második számú csapatához igazolná le Iannonét, aki Dominique Aegertert váltaná.

Az idei szezonban négy évnyi kihagyás után tért vissza a versenypályára Andrea Iannone. A korábbi MotoGP-pilótát 2019-ben tiltották el doppingvétség miatt, de a büntetését mostanra letöltötte, és idén a Ducati egyik ügyfelének, a Go Elevennek a színeit képviseli a Superbike-világbajnokságon. Iannone kimondottan erősen kezdte el az idényt, az első két forduló alatt kétszer is felállhatott a dobogóra. Viszont azóta kissé beleszürkült a középmezőnybe, és a harmadik versenyhétvégétől számítva csak egy harmadik helyet írhatott fel magának.

Ráadásul egyelőre a jövője is bizonytalan, hiszen a szezon végén lejár a szerződése. Egy ponton úgy tűnt, hogy ő helyettesítheti Álvaro Bautistát a Ducati gyári alakulatánál. Azonban a címvédő végül nem a visszavonulást választotta, és a csapat nemrég hosszabbított vele. Korábban az is felmerült, hogy Iannone a BMW-hez kerülhet. Viszont azóta már tudjuk, hogy a német márka ügyfele beszünteti a működését, a gyári istállója pedig a mostani pilótapárosával fog nekivágni a következő szezonnak is.

Hivatalos: eldőlt, hogy Bautista jövőre is tagja lesz-e a Superbike-vb mezőnyének

Ezek után a Motosprint írta meg, hogy értesüléseik szerint a Yamaha szeretné leigazolni a Mániákust. Az iwataiak az olasz újság beszámolója alapján a második számú csapatukhoz, a GYTR GRT-hez raknák be. Ez a lehetőség, ez az alakulat pedig „komolyan felkeltette” a 35 éves pilóta érdeklődését, aki emiatt „intenzívebben tartja a kapcsolatot” a japán gyártóval, de eközben a Go Elevennel is tárgyal a maradásról.

Erről aztán nemrég őt magát is megkérdezték. „Mondjuk úgy, hogy jelenleg a Go Eleven és a Yamaha közül kell választanom – nyilatkozta a GPOne.com-nak. – Azonban még a mai napig nem döntöttem el, hogy mit fogok csinálni 2025-ben. Ez időbe telik, mivel ez egy nagyon fontos döntés, és így nem tudom ilyen rövid idő alatt meghozni. Minden tényezőt ki kell elemeznünk és értékelnünk, hiszen a cél az, hogy a jövőben harcban legyünk a világbajnoki címért.”

Iannone: Nem elégszem meg a versenyzéssel, inkább otthon maradok, ha nem harcolhatok a győzelemért

„Szóval az a döntés, amelyet meg kell hoznunk, egyáltalán nem könnyű – tette hozzá. – Sőt, azt hiszem, ez életem legnehezebb döntése, mivel már nem vagyok olyan fiatal, mint néhány évvel ezelőtt, és nem engedhetem meg magamnak, hogy hibázzak.”

Iannone arra is kitért, hogy milyen tényezőket kell kiértékelnie a döntése előtt. „Ahogy már mondtam, minden egyes részletet elemeznem kell, mert az a célom, hogy 2025-től 2028-ig a világbajnoki címért harcoljak – jelentette ki. – Tehát kulcsfontosságú, hogy megértsem, milyen csomagot és minden egyebet kaphatok [az egyes gyártóknál]. Szóval még kell egy kis idő, mielőtt meghozom a döntésem, ahogy a bejelentéséhez is.”

Iannone a Motosprint szerint a GYTR GRT-nél Dominique Aegertert váltaná. A svájci versenyzőnek eddig nem alakult kimondottan rosszul a szezonja, bár azt kiemelkedőnek se lehetne nevezni. A Superbike-világbajnokságon a második idényét futó Aegerter kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de a legjobb eredményét, egy hatodik helyet még a szezonnyitón szerezte meg. A legutóbbi fordulót viszont sérülés miatt ki kellett hagynia. Így már csak a tizenkettedik pozíciót foglalja el az összetettben, amivel a Yamaha négy saját pilótája közül csak negyedik.

A gyári Yamaha főnöke Rea leigazolásáról: Ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna