back to top
2024. október 15. 11:31
KezdőlapMotorsportMegdöbbentő: konyhakéssel támadt lánya a Yamaha elnökére

Megdöbbentő: konyhakéssel támadt lánya a Yamaha elnökére

Hidaka Josihiro, a Yamaha Motor elnöke könnyebb sérülést szenvedett el, amikor saját lánya, Hidaka Hana megszúrta a bal karját egy konyhakéssel.

Hétfő hajnali háromkor rendőrautók kíséretében egy mentő állt meg egy iwatai ház előtt. A hatóságok egy telefonhívás miatt zavarták meg az utca csöndjét. Úgy értesültek ugyanis, hogy Hidaka Josihiro, a Yamaha motorokat gyártó leányvállalatának, a Yamaha Motornak az elnöke megsérült egy támadás során. Viszont szerencsére nem annyira komolyan: kizárólag a bal karját szúrták meg egy konyhakéssel.

A vezető japán hírügynökség, a Kyodo News arról számolt be, hogy a helyi rendőrség kommunikációja szerint a feltételezett elkövetőt, a 33 éves Hidaka Hanát gyilkossági kísérlet gyanújával vették őrizetbe. A névegyezés nem a véletlen műve, hiszen a 61 éves cégvezető saját lányáról van szó. Azt viszont hozzá kell tenni ehhez, hogy maga Hana volt az, aki értesítette a hatóságokat.

Hana a hívás során azt mondta, az vezetett el idáig, hogy az apja megverte, ő pedig védekezni próbált. Josihiro viszont arról beszélt, hogy ő éppen aludt, amikor a támadás megtörtént. Hogy kinek van igaza, azt egyelőre nem tudhatjuk, hiszen a rendőrség nem osztotta meg a folyamatban lévő nyomozás részleteit a sajtóval. Az viszont biztos, hogy vasárnap délután 5 óra 30 körül szintén kint volt egy járőr a háznál, ahová akkor is Hana hívta, bár ennek pontos okát és az ekkor lejátszódott eseményeket szintén nem ismerjük. Egyébként a Yamaha részéről nem akarták kommentálni a történteket, szerintük ez „magánügy, amely hivatalos vizsgálat alatt áll”.

Az 1963-ban született Hidaka a Nagojai Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd 1987-ben csatlakozott a Yamahához, aminél gyorsan emelkedett a ranglétrán. A vezetésével a cég folytatta globális terjeszkedését, és fenntartotta az innovatív mobilitási technológiák iránti elkötelezettségét. A vállalatnál betöltött szerepe mellett ő a Japán Autógyártók Szövetségének egyik alelnöke. A kötelességén kívül a szabadideje is a motorokhoz köti, hiszen igazi rajongója a kétkerekű gépeknek, a garázsa büszkesége egy YZF-R1M.

Hoppá, a Yamaha már az új korszak előtt szakíthat hagyományaival?