back to top
2024. október 15. 12:25
KezdőlapMotoGPBagnaia és Martín is visszavágásra készül, már most eldőlhet az egyik vb-cím...

Bagnaia és Martín is visszavágásra készül, már most eldőlhet az egyik vb-cím – hétvégi menetrend

Rendkívül sűrű időszak kezdetét jelenti a soron következő hétvége, melynek során a MotoGP ismét Misanóba, míg a Superbike-vb a sorozat fennállása során először Cremonába látogat. Az egyéni világbajnokság mindkét sorozatban élesebbé válhat, ám a királykategória konstruktőri összetettje minden bizonnyal matematikailag is el fog dőlni.

Dörzsölhetik a tenyerüket a motorsportrajongó, hiszen a következő hét hétvégén kivétel nélkül lesz programjuk. Ebben az időszakban ugyanis a MotoGP és a Superbike-világbajnokság közül az egyik mindenképpen pályaára lép, de három alkalommal mindkét sorozatban lehet szurkolni a kedvenceknek. Többek között az előttünk álló napokban is.

Ami a királykategóriát illeti, az ember a koronavírus-járvány időszakában érezheti magát. Persze arról szerencsére nincs szó, hogy a COVID-fertőzések száma ismét jelentős növekedésnek indult volna, de legutóbb 2020-ban, illetve 2021-ben rendeztek egy pályán két futamot (már ha a tavaly bevezetett sprintet nem vesszük ide). A misanói pálya mindkét évben duplázott, és ez 2024-ben is meg fog történni: a második fordulónak ezúttal is Emilia-romagnai Nagydíj lesz a neve.

Természetesen az eredeti terv nem ez volt, de még az első módosítás alapján sem ennek kellene történnie. A tavaly nyilvánosságra hozott versenynaptárban az Indiai Nagydíj szerepelt ennél a dátumnál. Ezt a futamot azonban törölték, és a tavaszi áradások miatt a kazahsztáni futamot áttették ide. Nem sokkal később viszont kiderült, hogy a Sokol International Racetrack továbbra sincs abban az állapotban, hogy fogadja a mezőnyt, így egy beugró helyszínt kellett keresni. Bár Loszaíl és Brno is szóba került, végül Misanóra esett a választás, ami logisztikai szempontból logikus, bár a résztvevők vélhetően jobban örültek volna, ha múlt héten rendezik meg.

Hivatalos: megint törölték a Kazah Nagydíjat, egy európai pályán pótolják a fordulót

Ennélfogva a szokásos pályaismertetőnk ezúttal értelmét vesztené, hiszen két hét alatt semmi nem változott. Csupán két megjegyzést tennénk: egyrészt Marc Márquez a San Marinó-i Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően immáron nem hét, hanem nyolc diadallal áll az eredményességi lista élén, a MotoGP-ben pedig négy helyett öt sikernél tart. Másrészt két hete mind az abszolút pályacsúcs, mind a versenyben futott körrekord megdőlt: előbbit Francesco Bagnaia 1:30.304 másodpercre módosította, utóbbi pedig a nyolcszoros világbajnoké lett 1:31.564-gyel.

A versenyidő viszont nem javult, de ez a körülmények ismeretében nem meglepő, hiszen a futam egy részét vizes pályán teljesítették. Az Emilia-romagnai Nagydíjon viszont nem várható ilyen jellegű káosz, hiszen az előrejelzések szerint mind a szombat, mind a vasárnap száraznak ígérkezik. Pénteken viszont eső várható, igaz, a legdurvább zuhé vélhetően éjszaka, illetve reggel jön, de könnyen lehet, hogy a versenyzőknek vizes pályán kell edzeniük, ami nyilvánvalóan nehezíti a felkészülést.

Ebből a szempontból szerencséjük van, hogy a mostani hétvége a szokásosnál kevesebb felkészülést igényel, hiszen nemcsak egy fordulót, hanem egy tesztet is rendeztek itt a közelmúltban. Persze Bagnaia a VR46 Akadémia többi növendékéhez hasonlóan egyébként is jól ismeri a pályát. Éppen ezért volt neki csalódás, hogy két hete egyik futamot sem tudta megnyerni, és ezen legfeljebb csak enyhített a tudat, hogy így is csökkentette hátrányát a tabellán. Most viszont alighanem mindenképpen győzni akar, amiben segíthet neki, hogy már kevésbé fogja érezni az Álex Márquezzel történt aragóniai ütközés hatásait.

Meglepő dolog miatt tudták elkerülni a Ducati „helyi” pilótái, hogy elkövessék Martín hibáját

„Újra Misanóban versenyzünk, másodszor az idei évben, de a körülmények teljesen mások lesznek a két héttel ezelőttihez képest – jelentette ki a hivatalosan a századik MotoGP-főfutamára készülő pilóta. – Alacsonyabb lesz a hőmérséklet, és egy tesztnapon is túl vagyunk. A fizikai állapotom jobb, mint az első misanói hétvégén volt, úgyhogy a legutóbbi alkalomhoz képest előnyből indulunk. Az Emilia-romagnai Nagydíj ráadásul egy tripla hétvége első állomása: innentől kezdve felgyorsul a szezon, és a finálé közeledtével még fontosabb, hogy jól teljesítsünk a bajnokság ezen szakaszában.”

Persze ha a címvédő egy sebzett vad, akkor riválisa, a bajnokságot vezető Jorge Martín még inkább az: bár a sprintet remek rajtjának köszönhetően megnyerte, másnap óriási hibát követett el, amikor az esőben kiment motorcserére. Ennek következtében csupán egyetlen pontot gyűjtött, előnye pedig 7 egységre csökkent. Mindez azt jelenti, hogy ha Bagnaia mindkét viadalt megnyeri, akkor biztosan átveszi a vezetést az összetettben, de a spanyol motoros ezt nyilvánvalóan elkerülné.

„Mi a f*szt csinál?” – így reagált Bagnaia, amikor meglátta, hogy Martín motorcserére indul

A mögöttük álló Marc Márqueznek és Enea Bastianininek már tetemesebb, 53, illetve 62 pont a hátrányuk, de előbbi alcañizi és misanói győzelmét látva felmerül a kérdés, hogy van-e esetleg visszaút a bajnoki csatába. Nos, az érintett úgy véli, az ismétlődés nem neki segít. „Az improvizáció az erősségem, szóval az, hogy újra itt versenyzünk, nem kedvez nekem” – fogalmazott.

Mindenesetre az egyéni bajnoki cím még távolról sem dőlt el, ám a gyártói minden bizonnyal hamarosan el fog. A Ducati előnye ugyanis 229 pont a KTM, és további 10 egység az Aprilia előtt. Mindez azt jelenti, hogy ha az osztrák gyártó nem veri meg legalább 8 ponttal a bolognaiakat, a noaleiekkel szemben pedig nem lesz minimum 18 egységnyi a differencia, akkor matematikailag is biztossá válik a végső győzelem, zsinórban ötödik alkalommal. Ilyen forgatókönyvet pedig az eddigi hétvégék egyike sem hozott.

Persze a másik két gyártónál alighanem saját magukkal, illetve egymással foglalkoznak. A mattighofeniek házi csatájában Brad Binder legutóbb visszaelőzte Pedro Acostát, ám ez a 20 éves újonc bukásának volt betudható, hiszen tempóból ismét ő volt a legjobb. Ráadásul most életében először úgy vághat neki egy MotoGP-hétvégének, hogy már van királykategóriás versenytapasztalata az adott helyszínről.

Acosta nem hisz a rádiózásban, aminek a veszélyeire is felhívta a figyelmet

„A második misanói hétvége különleges lesz, hiszen már versenyeztünk ott, így remélem, hogy ez segíteni fog a motorbeállítást illetően – nyilatkozta. – A hétfői misanói teszt is fontos volt számunkra, hiszen sok mindent kipróbáltunk, amit a szezon hátralévő futamain remélhetőleg tudunk majd alkalmazni. Meglátjuk, hogy az időjárás kegyes lesz-e hozzánk, és hogy tudjuk-e tartani a múltkori tempónkat, vagy akár javítani rajta. A misanói szerintem kedvező pálya számunkra, és gyorsan tudunk menni rajta. Az utolsó futam lesz egy nagyon fontos ázsiai túra előtt.”

Az Aprilia viszonylag hosszú idő után elvesztette a gyártói tabella második helyét, és az első misanói hétvégén mutatott teljesítményük alapján nem úgy tűnik, hogy azonnal vissza is szerzik azt. A gyártó becsületét a vasárnap tizenegyedikként célba éerő Miguel Oliveira mentette valamelyest, a többiek egyetlen pontot sem szereztek.

A KTM kísérleti motorjától a Yamaha „ismétléséig” – valójában erről szólt a misanói MotoGP-teszt

„Az első misanói verseny nem úgy alakult, ahogyan azt reméltük – kezdte Aleix Espargaró. – A hosszú futamra egyértelműen befolyással volt az eső, de ezt leszámítva sem voltunk annyira gyorsak a hétvégén, mint szerettük volna. A teszt során rájöttünk, milyen irányba kell haladnunk, ezért bízom benne, hogy képesek leszünk javulni. Számunkra ez egy trükkös pálya, de készen állunk rá, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, és lényeges helyezésekért harcoljunk.”

Az Apriliával ellentétben a Yamahának kifejezetten biztatóan alakult a San Marinó-i Nagydíj hétvégéje, majd a teszt is. Fabio Quartararo már pénteken bejutott a Q2-be, majd szombaton a nyolcadik, vasárnap pedig a hetedik pozícióban intették le. Másnap pedig az ötödik legjobb időt futotta meg, de tudja, hogy ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Quartararo elismerte, kész volt elhagyni a Yamahát, mentális gondjai is voltak

„A teszt és az első viadal után visszatérünk Misanóba – mondta. – A teszt során megerősítést nyert, hogy melyik vázat használjuk, és kipróbáltunk néhány új beállítást. Az ötödik hely elég jól néz ki, de tudjuk, hogy egy teszt nem ugyanolyan, mint egy nagydíj. A futamhétvége után tisztábban fogjuk látni, hogy hol állunk.

A Honda szokás szerint ezúttal sem került be az első tízbe a futamokon, ráadásul a gyári párosnak még az átlagosnál is rosszabbul alakult a hétvége. Joan Mir csak a teszten gurult pályára, míg Luca Marini a főversenyt hagyta ki betegség miatt, de már mindketten tökéletes fizikai állapotban vannak. Ellentétben Fabio Di Giannantonióval, aki továbbra is a spielbergi bukásának következményeit nyögi, ennek ellenére rajthoz áll.

Di Giannantonio még mindig nincs százszázalékos állapotban, szemben a gyári Honda pilótáival

Razgatlıoğlu nélkül debütál a Superbike-vb Cremonában

Ahogyan két hete, úgy most is ugyanazon a hétvégén lép pályára a MotoGP és a Superbike-vb mezőnye. Ráadásul most meglehetősen közel, egymástól mintegy 250 kilométerre, ugyanabban az országban fognak versenyezni. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ez marketingszempontból mennyire jó ötlet, de felesleges: ne feledjük, a királykategória az eredeti tervek szerint most Indiában állomásozna.

A szériamotoros világbajnokság programjának következő pontja viszont abszolút a tervek szerint alakul. A mezőny egy, a sorozat számára ismeretlen pályára, a Cremona Circuitre látogat. A lombardiai várostól 26 kilométerre található létesítmény 2011-ben nyitotta meg kapuit, majd 2020-ban, illetve 2021-ben újraaszfaltozták, valamint két kanyarral, illetve 350 méterrel megtoldották a nyomvonalat. Miután pedig tavaly bejelentették, hogy a helyszín bemutatkozik a Superbike-vb-n, további 66 méterrel meghosszabbították a pályát.

Bemutatkozik a Superbike-világbajnokság egyik új helyszíne

Ennek következtében a nyomvonal jelenleg 3768 méter hosszúságú, hét bal- és hat jobbkanyart tartalmaz, a menetirány pedig ellentétes az óramutató járásával. A célegyenes mindössze 400 méter, de a 10-es és a 11-es kanyart ennél jóval nagyobb távolság, 900 méter választja el egymástól, vagyis minden bizonnyal nem lesz hiány az előzésekből.

A MotoGP-hez hasonlóan itt is élesedhet a bajnoki küzdelem, sőt, itt biztosra lehet venni, hogy ez fog történni. Toprak Razgatlıoğlu ugyanis a Magny-Cours-ban elszenvedett sérülése miatt Cremonában sem tud rajthoz állni. Ennek következtében Nicolò Bulega a második futam végére akár előnnyé is kovácsolhatja a jelenlegi 55 pontos hátrányát.

Razgatlıoğlu nem épült fel időben, ki kell hagynia a Superbike-világbajnokság következő fordulóját

Álvaro Bautista szintén megsérült két hete, de ő egyelőre ott van a nevezési listán, és majd a hétvégét megelőző orvosi vizsgálatokon dől el, hogy ténylegesen elindulhat-e. Ha nem, akkor valószínűleg végérvényesen lemondhat a címvédésről, de így is tetemes, 122 pontos a lemaradása a BMW török motorosa mögött. Ráadásul momentán sokkal inkább maga mögé kell tekintgetnie, hiszen Alex Lowes 8 egységre megközelítette a közel 40 éves pilótát.

Razgatlıoğlut egyébként Markus Reiterberger helyettesíti a BMW-nél. A Yamahánál két cserére is szükség volt, hiszen a szintén Franciaországban megsérült Jonathan Rea, valamint Dominique Aegerter sem tudta vállalni a szereplést. Előbbit Niccolò Canepa, utóbbit Marvin Fritz pótolja, míg Adam Norrodin Hondáján ezúttal is Ivo Lopes fog ülni. Azt is meg kell említeni, hogy a mezőny létszáma ezúttal magasabb lesz a szokásosnál: a Yamahánál a legutóbb még Aegertert helyettesítő Alessandro Delbianco, a Hondánál pedig a brit Superbike-bajnokság címvédője, Tommy Bridewell kap lehetőséget szabadkártyásként, utóbbi 2019 után először szerepelhet a sorozatban.

Rea kihagyja a Superbike-vb következő fordulóját, egy nemrég visszavonult pilóta helyettesíti

Zárásként pedig felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a megszokott menetrend a legutóbbi versenyhétvégéhez hasonlóan ezúttal is változik. Csak éppen most nem a Superbike-vb alkalmazkodik a MotoGP-hez, hanem a MotoGP a Forma–1-es Szingapúri Nagydíjhoz, és vasárnap minden pályaesemény a szokásosnál egy órával korábban kezdődik. Ennek következtében viszont a szériamotoros vb programjába ezúttal nem kell belenyúlni.

A MotoGP Emilia-romagnai Nagydíjának menetrendje

PÉNTEK
9:00 – 9:35 Moto3 Szabadedzés
9:50 – 10:30 Moto2 Szabadedzés
10:45 – 11:30 MotoGP Első szabadedzés
13:15 – 13:50 Moto3 Első edzés
14:05 – 14:45 Moto2 Első edzés
15:00 – 16:00 MotoGP Edzés
SZOMBAT
8:40 – 9:10 Moto3 Második edzés
9:25 – 9:55 Moto2 Második edzés
10:10 – 10:40 MotoGP Második szabadedzés
10:50 – 11:05 MotoGP Időmérő (Q1)
11:15 – 11:30 MotoGP Időmérő (Q2)
12:50 – 13:05 Moto3 Időmérő (Q1)
13:15 – 13:30 Moto3 Időmérő (Q2)
13:45 – 14:00 Moto2 Időmérő (Q1)
14:10 – 14:25 Moto2 Időmérő (Q2)
15:00 MotoGP Sprintverseny
VASÁRNAP
8:40 – 8:50 MotoGP Bemelegítés
10:00 Moto3 Verseny
11:15 Moto2 Verseny
13:00 MotoGP Verseny

A Superbike-vb cremonai hétvégéjének menetrendje

Péntek
9:40 – 10:05 Női világbajnokság Szabadedzés
10:20 – 11:05 Superbike Első szabadedzés
11:20 – 12:00 Supersport Szabadedzés
14:10 – 14:35 Női világbajnokság Superpole
15:00 – 15:45 Superbike Második szabadedzés
16:00 – 16:40 Supersport Superpole
Szombat
9:00 – 9:20 Superbike Harmadik szabadedzés
9:30 – 9:40 Női világbajnokság Bemelegítés (első)
9:50 – 10:00 Supersport Bemelegítés (első)
11:00 – 11:15 Superbike Superpole
12:45 – Női világbajnokság Első verseny
14:00 – Superbike Első verseny
15:15 – Supersport Első verseny
Vasárnap
9:00 – 9:10 Superbike Bemelegítés
9:20 – 9:30 Női világbajnokság Bemelegítés (második)
9:40 – 9:50 Supersport Bemelegítés (második)
11:00 – Superbike Superpole futam
12:45 – Női világbajnokság Második verseny
14:00 – Superbike Második verseny
15:15 – Supersport Második verseny