back to top
2024. október 14. 13:30
KezdőlapMotoGPBagnaia a pályacsúcs ellenére lassúnak érezte magát a motorján

Bagnaia a pályacsúcs ellenére lassúnak érezte magát a motorján

Francesco Bagnaia elárulta, néha furcsán érezte magát a Ducatin az Emilia-romagnai Nagydíj pénteki napján, főleg a kigyorsítások közben. A címvédő szerint a tapadási viszonyok javulnak, viszont a levegő és így az aszfalt lehűl szombatra.

Remekül kezdte Francesco Bagnaia az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjét. Mivel az első szabadedzés nedves pályán kezdődött, a 27 éves motoros számos kollégájához hasonlóan a szokásosnál jóval később gurult ki a pályára, ahol aztán a negyedik legjobb időt futotta. Bár lemaradása 291 ezredmásodperc volt az élen záró Marc Márquez mögött, már akkor lehetett sejteni, hogy a körülmények miatt ennek nincs nagy jelentősége.

Marc Márquez nem sokat töltött a pályán, de így is ő volt a leggyorsabb az első misanói edzésen

Ez utóbbi délután be is bizonyosodott. Bagnaia először Jorge Martínnal pingpongozott a köridőket illetően, majd rövid időre Márquez mindkettőjüket megelőzte, ám az 1:30.286 másodperces pályacsúcsára egyik spanyol pilóta sem tudott reagálni. Ennek ellenére a címvédő számára még így sem minden alakult tökéletesen.

Nagyon furcsán éreztem ma magam a pályán – nyilatkozta az olasz Sky Sportsnak az edzés leintése után. – Személy szerint kifejezetten lassúnak éreztem magam. A kigyorsítás első fázisában rendkívül alacsony a tapadás, utána viszont jobban lehet kigyorsítani. Néhányszor furcsán éreztem magam, de elképesztő köridőket teljesítettem.”

Valóban, hiszen Bagnaia megjavította a két héttel ezelőtti San Marinó-i Nagydíj időmérőjén futott körrekordját. Innentől kezdve pedig adódik a kérdés, hogy a szombati kvalifikáción meddig faraghatja tovább a csúcsot. Az olasz versenyző ennek kapcsán kiemelte, a körülmények bizonyos szempontból javulnak, más téren viszont várhatóan romlanak.

Martín a hajrában bukott, Bagnaia körrekorddal hozta a misanói edzést

Nem tudom, hogy az időmérőn be tudok-e menni 1:30 alá – fogalmazott, utalva ezzel egyúttal a célkitűzésre is. – Meglátjuk. A tapadás jobb, a hőmérséklet viszont alacsonyabb lesz. Ugyanazzal az alappal kezdtünk, mint az előző hétvégén, de korrigáltunk néhány beállítást. Most már stabilabb a motor a kanyarkijáratokon.”

Bagnaia tehát egyelőre remek formának örvend, és jó eséllyel pályázik a misanói futamgyőzelemre. Ez tavaly és egyelőre idén sem jött össze neki, de hozzá kell tenni, hogy egyik alkalommal sem volt teljesen egészséges. Az azt megelőző két idényben viszont sikerült nyernie ezen a helyszínen, ami most a bajnokság szempontjából is kulcsfontosságú lenne.