back to top
2024. október 14. 14:11
KezdőlapMotoGPSokkoló vallomás Morbidellitől: a saját rokonait sem ismerte fel súlyos balesete után

Sokkoló vallomás Morbidellitől: a saját rokonait sem ismerte fel súlyos balesete után

Franco Morbidelli drámai részleteket osztott meg az előszezonban elszenvedett bukásáról, pontosabban annak következményeiről. A Pramac pilótája egy ponton úgy gondolta, ez volt az utolsó döfés, de aztán kitartóan visszajött, és megmentette MotoGP-karrierjét.

Franco Morbidelli idei szezonja rémálomszerűen indult. Sőt, valójában még el sem kezdődött, hiszen még januárban szenvedett horrorisztikus balesetet. A Ducati MotoGP-versenyzői Panigale V4R-ekkel köröztek a portimãói pályán, amikor az olasz motoros elesett, és nagyon beverte a fejét. Először a Márquez testvérek siettek a segítségére, majd a mentőcsapat vette kezelésbe.

Megszületett a döntés, kiderült, hogy Morbidelli indulhat-e az idénynyitón

Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a 29 esztendős versenyző nem vehet részt a sepangi teszten, majd a katari tesztet is ki kellett hagynia, mondván, egy újabb baleset maradandó agykárosodást okozhat. Mindez már önmagában is elég ijesztően hangzik, de az érintett elárulta, sokkal rosszabbul is járhatott volna, míg Gino Borsoi, a Pramac csapatmenedzsere nemrég kijelentette, azt hitték, pilótájuknak véget ért a pályafutása. A legdrámaibb részleteket viszont csak most osztotta meg a háromszoros MotoG-futamgyőztes.

Két hétre elvesztettem az emlékezetemet – nyilatkozta a La Reppublicának. – Olyan embereket nem ismertem fel, akik nagyon közel állnak hozzám, a családom fontos tagjai. Lehetetlennek tűnt, és mégis. A világ minden félelmét átéltem. Mindent. Szerencsére láttuk, hogy az emlékek és a tiszta látás apránként visszatér. Minden nap egy részlet, mindig valamivel több. Az agyam elkezdett úgy működni, ahogyan korábban.”

„Mindenki azt hitte, hogy nem tudja folytatni” – főnöke szerint Morbidelli tiszteletet érdemel

Morbidellinek azért is jött nagyon rosszkor a baleset és az azzal járó hiányzás, mert a Yamahától az idén még Ducatikat használó Pramachoz szerződött, vagyis egy számára teljesen új motort kellett kiismernie. Mindezt azok után, hogy a japánok gyári alakulatánál nem teljesített úgy, ahogyan azt ő és főnökei várták, de az átigazolás új reményt adott neki.

Az első futamok után viszont úgy tűnt, hogy Morbidelli helyzete reménytelen, és a mostani lesz az utolsó idénye a MotoGP-ben, hiszen sokszor az utolsó helyet szerezte meg. Szavai alapján ez az ő fejében is megfordulhatott. „A Yamahánál eltöltött két nehéz év után jön egy ilyen, és az ember azt mondja, hogy ez volt a végső csapás – fogalmazott. – Azonban összeszorítottam a fogaimat.”

Austinban viszont már viszonylag biztató tempót produkált, a jerezi sprinten pedig megszerezte első pontjait. Azóta egészen a tabella tizenegyedik helyéig jött fel, és bár azóta Marco Bezzecchi visszaelőzte, így is nagy utat tett meg az idény eleje óta. Ezt pedig a VR46 egy 2025-ös szerződéssel jutalmazta, így Morbidelli még legalább egy évet tölthet a királykategóriában.

Hivatalos: Morbidelli visszatér Rossi szárnyai alá, a VR46-hoz igazol