back to top
2024. október 14. 13:45
KezdőlapMotoGPBagnaia szerint nem rajta múlt, hogy bukott a főfutamon, ez pedig nagyon...

Bagnaia szerint nem rajta múlt, hogy bukott a főfutamon, ez pedig nagyon csalódottá és dühössé tette

Francesco Bagnaia arra utalt, hogy a gumijai nem megfelelő működése miatt esett el a misanói főfutamon. A címvédő szerint ilyesminek nem szabadna megtörténnie a MotoGP-ben.

Nagyszerű teljesítményt nyújtva Francesco Bagnaia nyerte meg az Emilia-romagnai Nagydíj sprintjét, vasárnap pedig ismét a pole pozícióból várta lámpák kialvását. A főfutam viszont nem kezdődött jól számára, hiszen Jorge Martín ismét lerajtolta, ráadásul rövidesen csapattársa, Enea Bastianini is elment mellette.

Bagnaia drámai bukása után Bastianininek Martínon keresztül vezetett az útja a történelmi győzelemhez

„A rajt után azt mondtam magamnak, hogy »rendben, meg tudom határozni a megfelelő tempót, és így tudom kontrollálni a hátrányomat«” – idézte fel a verseny elejét Bagnaia a MotoGP hivatalos honlapjának. – Viszont rengeteg időt veszítettem minden kigyorsításnál. A bemelegítő kör során az utolsó kanyarban kissé elveszítettem a hátsó kereket, majd az első körben a 13-as kanyarban ugyanez történt. A hátsó gumit csak tizenöt kör után kezdett el működni, ami szerintem egészen hihetetlen!”

Viszont amikor elkezdett működni a közepes keverékű Michelin, akkor Bagnaia jó tempóval elindult a csapattársa után. Viszont 7 körrel a leintés előtt jött a dráma: elveszítette az első kereket a 8-as kanyar előtti féktávon. Az 1-es rajtszámú Ducati így idén hetedik alkalommal nem jutott el a célvonalig. Egyébként Jorge Martín emiatt 24 pontra növelte az előnyét a tabellán. A címvédő később beszélt arról, hogy szerinte mi állhatott a bukása hátterében.

Így áll a MotoGP-tabella az Emilia-romagnai Nagydíj után

„Már a verseny eleje óta voltak problémáim az első gumi blokkolásával – árulta el Bagnaia. –Emiatt még akkor is, amikor a hátsó gumi elkezdett működni, és kétszer egymás után megfutottam a futam leggyorsabb körét, próbáltam a lehető legóvatosabb lenni, különösen a fékezésnél. Elkezdtem nyomni, de csak úgy, hogy nem túlságosan használtam az első [gumit], mert nem voltak jó érzéseim azzal kapcsolatban.”

„Akkor [a bukásnál] 18 vagy 20 méterrel korábban fékeztem, mint a leggyorsabb körömön, és még [bedöntés nélkül is] elvesztettem a motor elejét. Elméletileg lehetetlen elveszíteni így az elejét, ha száraz körülmények vannak – tette hozzá lemondóan. – Vasárnap minden elég furcsa volt, viszont az előző három fordulóban ez kétszer is megtörtént velem, szóval lehet, hogy a következőn majd másokkal is megtörténik.”

Bagnaia ezután arról is szót ejtett, hogy mennyire csalódott a történtek miatt. „Keményen dolgozol. Te vagy a leggyorsabb, a legerősebb. Tudod, hogy megvan benned a lehetőség arra, hogy megnyerd a futamot. És akkor egy olyan dolog miatt, ami nem rajtad múlik, ilyen eredményt produkálsz. Könnyű azt mondani, hogy [lassabban] rámehettem volna a harmadik helyre, de amikor megvan a lehetőséged, amikor megvan a tempód, amit még kontrollálsz is… De hát aztán buktam, kár érte. Nagyon csalódott és dühös vagyok, mert ennek nem szabadna megtörténnie ebben a bajnokságban.”