back to top
2024. október 14. 14:32
KezdőlapMotoGPMarc Márquez nem ért egyet a Bastianini-Martín-ügyben hozott döntéssel, ami ráadásul neki...

Marc Márquez nem ért egyet a Bastianini-Martín-ügyben hozott döntéssel, ami ráadásul neki sem kedvez

Jorge Martín azt reméli, hogy ha a sportfelügyelők nem vizsgálták Enea Bastianinit az ellene bemutatott kérdéses előzése miatt, akkor őt sem fogják, ha hasonlóra vetemedik. Marc Márquez pedig úgy gondolja, hogy Bastianininek vissza kellett volna adnia egy pozíciót, mivel ő szintén elhagyta a pályát. A nyolcszoros világbajnok azt is megemlítette, hogy ez a kimenetel nem kedvez az ő érdekeinek.

Parázs csata során dőlt el az Emilia-romagnai Nagydíj főfutama. Enea Bastianini a verseny hajrájában végig támadta a rajt óta élen álló Jorge Martínt. Az olasz pilóta végül az utolsó körben ment el márkatársa mellett. Viszont az előzése nem sikerült teljesen simára: a 10-es kanyarban bevetődött Martín mellé, és így kiterelte a pályáról. A leintés után Bastianini arról beszélt, hogy szerinte alapvetően rendben volt, amit csinált.

Bastianini szerint ő rendesen lezárta az ívet, Martín viszont úgy véli, márkatársa kilökte a pályáról

Erről pedig a sportfelügyelők is így vélekedtek, hiszen meg sem kíséreltek döntést hozni az ügyben, vagyis nem is vizsgálták a kérdéses esetet. A történteket máshogy látó Martín abban bízik, hogy akkor legközelebb vele szintén ennyire elnézőek lesznek. „Szerintem a jövőre nézve az biztos, hogy most már egyértelműbbek a felügyelők elképzelései – magyarázta a Pramac motorosa. – Szóval azt remélem, hogy ha a jövőben ugyanezt kell tennem, akkor annak sem lesz következménye….”

A leintés után aztán a harmadik helyen záró Marc Márquezt is megkérdezték az esetről. „Láttam a felvételt – kezdte a nyolcszoros világbajnok, aki a képek tanúsága szerint a két másik dobogóssal együtt nézte vissza azt a kört. – Az biztos, hogy nekem ez az eredmény nem jó a bajnokság szempontjából [Bastianini és Márquez vannak harcban a harmadik helyért – a szerk.].”

„De az a lényeg, hogy Enea is kiment a pályáról – tért rá a konkrét esetre. – És szerintem, ha Enea is kint volt a pályán kívül, akkor vissza kellett volna adnia a pozíciót. Amennyiben ugyanis végrehajtasz egy agresszív előzést, ha belül maradsz a pályán, akkor az nem probléma. De, amikor kimész a pályán kívülre, akkor az azt jelenti, hogy vissza kellene adnod azt a helyet. Tehát nem értek egyet ezzel a döntéssel. Ráadásul, ahogy már mondtam, ez nem jó a mi érdekeink szempontjából sem. De hát ez van.”

Így áll a MotoGP-tabella az Emilia-romagnai Nagydíj után