back to top
2024. október 14. 13:34
KezdőlapMotoGPHivatalos: hiába a megállapodás, jövőre csak tartalékhelyszínként számol Indiával a MotoGP

Hivatalos: hiába a megállapodás, jövőre csak tartalékhelyszínként számol Indiával a MotoGP

A MotoGP mögött álló Dorna megerősítette, hogy az eredeti terveikkel ellentétben csak tartalékként szerepel majd a 2025-ös versenynaptárban az Indiai Nagydíj. Viszont a mostani elképzelések szerint 2026-ban mindenképpen visszatért majd a mezőny a Buddh International Circuitre.

Eddig sem volt kifejezetten egyszerű sorsa a gyorsaságimotoros-világbajnokság Indiai Nagydíjának. A világ legnépesebb országában 2023-ban bőgtek fel először és eddig utoljára a versenygépek. Maga a hétvége sem volt épp problémamentes, de a folytatás körül minden hihetetlenül zűrösen alakult.

Ennek eredményeképp idén nem látogatott el a mezőny a Buddh International Circuitre. Viszont nemrég bejelentették, megszületett a megállapodás, így jövőre újra megtartják majd a fordulót. A MotoGP mögött álló Dorna Sports ekkor már nem a korábbi promóterrel, hanem magával Uttar Prades állam kormányával egyezett meg. Ez alapján pedig úgy tűnt, hogy végre biztos lábakon áll az Indiai Nagydíj.

Megvan a megállapodás: a világ legnépesebb országa mégsem marad MotoGP-futam nélkül

Viszont aztán ezen a héten kiderült, hogy ez mégsem igaz. A Dorna ugyanis bejelentette, hogy csak tartalékeseményként szerepel majd a 2025-ös versenynaptárban az Indiai Nagydíj. Azt pedig a Balaton Park Circuit – amely a tervek szerint a következő idényben már „rendes” fordulót kap – tavalyi példája megmutatta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy hétvége törlése esetén tényleg be is fog ugrani. Viszont a kommunikáció szerint a felek elkötelezettek abban, hogy a 2026-os idény elején valóban visszatérjen a mezőny Indiába. Bár hivatalosan csak az „operatív körülmények” vannak megnevezve a halasztás okaként, sajtóértesülések szerint egyszerűen arról van szó, hogy a rendezők anyagi problémákkal küzdenek.

„Az operatív körülmények miatt az eseményt a 2025-ös naptár kezdetéhez közeli tervezett időpontjáról el kellett halasztani – olvasható a Dorna közleményében. – Mivel a jövő évi szezon vége felé nem áll rendelkezésre szabad időpont, a MotoGP ezért 2026 elején tér majd vissza Indiába. Mind a Dorna, mind az InvestUP keményen dolgozik azon, hogy a MotoGP egy világszínvonalú rendezvénnyel térjen vissza a Buddh International Circuitre, és elkötelezettek amellett, hogy megerősítsék az Indiáról, mint a globális sportesemények lehetséges célpontját alkotott képet. Az InvestUP-pal való együttműködés, amely azt célozza, hogy a MotoGP-t visszahozzuk Indiába, továbbra is nagyszerű alapot jelent a jövőre nézve. A MotoGP pedig alig várja, hogy minél hamarabb versenyezhessen a hihetetlen indiai rajongói előtt.”

Marc Márquez a balatoni pályát, Quartararo a magyar szurkolókat, Martín az országot dicsérte