back to top
2024. december 03. 18:41
KezdőlapMotoGPAcosta tanult korábbi kálváriájából, és futamának „kukázása” helyett inkább visszavett

Acosta tanult korábbi kálváriájából, és futamának „kukázása” helyett inkább visszavett

Pedro Acosta elárulta, a Maláj Nagydíj hajrájához közeledve volt egy necces pillanata, és ekkor úgy gondolta, hogy nem érdemes tovább erőltetni. A GasGas újonca szerint ez a mentalitás egy esetleges bajnoki harcban is jól jön.

Pedro Acosta ugyan Sepangban az időmérőn és a futamokon sem villogott, de legalább mindkét versenyen célba tudott érni, amire régóta nem volt példa, ráadásul szombaton és vasárnap is pontot szerzett. Ezzel pedig visszajött a bajnokság ötödik helyére, így egy fordulóval a vége előtt ő áll a legelőkelőbb azok közül, akik nem Ducatit hajtanak.

A 20 éves motoros csupán a tizenharmadik helyre kvalifikált, ahonnan a sprinten a kilencedik helyig zárkózott fel. Másnap aztán könnyebb dolga volt, hiszen a rajtbaleset következtében mindkét gyári KTM-es kihullott előle. Egy jó rajt, valamint néhány előzés és mások bukása után az ötödik pozícióban találta magát, de Álex Márquezzel nem tudott mit kezdeni.

Bagnaia szenzációs csata után odázta el a bajnokavatást az ijesztő balesettel induló sepangi futamon

Sok időt vesztettem Maverick [Viñales], Fabio [Quartararo] és [Álex] Rins megelőzésével – nyilatkozta. – Aztán, amikor utolértem Álexet, nagyon megnőtt az első gumi hőmérséklete, és elég nehéz volt menedzselni. Körülbelül öt körrel a vége előtt az utolsó kanyarban elvesztettem a [motor] elejét, és arra gondoltam, hogy »b*szki, oké, ne kukázzuk a versenyt a semmiért«.”

Acosta tehát tanult a közelmúltbeli kálváriájából, amikor a motegi és a burirami sprint között zsinórban ötször nem ért célba, ráadásul a Phillip Island-i főfutamon el sem tudott indulni. Végül 1,469 másodperccel maradt el Márqueztől, akit egyszer sem tudott érdemben megtámadni. Persze mindez nem azt jelenti, hogy nem próbálkozott, de egy ponton be kellett látnia, hogy nincs értelme erőltetni.

Ne értsetek félre, hajtottam, hogy megszerezzem azt a negyedik helyet, de amit tizenöt kör alatt nem sikerült behoznom, azt egy kör alatt sem tudtam – magyarázta. – Arra kellett gondolnom, gondolnunk, hogy a szezon végén a kevesebb talán több, és ezt akkor is észben kell tartanom, ha egy napon a bajnoki címért harcolunk. Nézzétek meg, hány pontot veszítettem azokon a futamokon, amelyeken buktam. Rengeteget.

Jelen állás szerint Acosta Quartararo 2019-es bemutatkozása óta a MotoGP legjobb újonca, ami a bajnoki helyezést illeti, hiszen a francia pilóta az ötödik pozícióban végzett első királykategóriás idényében. A GasGas pilótája ráadásul ezt úgy érheti el, hogy tizenkét sprint-, illetve főfutamon nullázott, és huszonhatszor esett el, ami a legtöbb a mezőnyben. „Vegyünk egy ötödik helyet minden pályán, ahol elestem – fogalmazott. – Ez nagyon sok lenne a végelszámolásnál. Ezt is észben kell tartanom. Lehet, hogy amikor az ember nyomás nélkül motorozik, akkor nyélgázon megy, de néha le kell lassítani egy kicsit.”

Acosta szempontjából ráadásul nem csupán a pontok miatt volt jelentősége annak, hogy befejezi-e a két sepangi versenyt, hiszen ezek a viadalok a fejlesztések szempontjából is tanulsággal szolgáltak. „Fontos volt látni a sprinten és a főfutamon használt burkolatok közötti különbséget – jelentette ki. – Az egyik az új, a másik a régi homologizáció volt. Elég nehéz rájönni, hogy miért jobb az egyik burkolat a másiknál. Az viszont jó, hogy ezt nagyon tüzetesen megvizsgálják. A főversenyen használt [változat] jobb volt, mert legalább előzni tudtam.”

Így áll a MotoGP-tabella a Maláj Nagydíj után