Egy 57 éves versenyző vesztette életét Interlagosban a brazil Superbike-bajnokság hétvégi fordulója során. Idén ez már a második, 2017 óta pedig a hetedik motoros tragédia volt a leginkább a Forma–1-ből ismert pályán.
Az előző hétvégén ismét megmutatta legsötétebb oldalát a motorsport. A brazil Superbike-bajnokságban, vagyis a SuperBike Brasil elnevezésű sorozatban ugyanis életét vesztette az 57 esztendős João Eloi. A tragédia a leginkább a Forma–1-ből ismert Interlagosban történt, az elsősorban a tehetségek képzése miatt létrehozott SuperSport 400 School kategóriában.
A sorozat kilencedik fordulójának szombati futamán Eloi összeért egyik ellenfelével, ám a kis kontakt borzalmas következményekkel járt. A szerencsétlenül járt pilóta ugyanis brutális erővel csapódott neki a jobb oldali falnak, majd keresztbe átcsúszott a pályán, immáron eszméletlenül. Bár az orvosi csapat hamar a létesítmény sürgősségi osztályára szállította, hamar kiderült, hogy semmit nem tehetnek, és még a helyszínen halottnak nyilvánították. (A balesetről nézői videó is készült, amelyet ezen a linken lehet megtekinteni, de csak erős idegzetűeknek javasoljuk.)
„A SuperBike Brasil mély szomorúsággal és sajnálattal jelenti be az 57 éves versenyző, João Eloi halálát – olvasható a sorozat Facebook-oldalán. – A bajnokság mentőcsapata által nyújtott azonnali ellátás ellenére João a versenypálya ambulanciáján elhunyt. A SuperBike Brasil szervezete kész teljes körű segítséget nyújtani a pilóta családjának. A bajnokság teljes csapatát elszomorította az eset, és őszinte részvétét fejezi ki João családjának és barátainak.”
Két versenyző is életét vesztette egy szörnyű gázolásos baleset után Brazíliában
Az interlagosi pálya kifejezetten veszélyesnek számít a kétkerekű motorsportban. Csak az idei évet nézve ez már a második haláleset volt, hiszen júniusban szintén a SuperBike Brasil hétvégéjén egy mindössze kilencéves motoros, az argentin Lorenzo Somaschini vesztette életét a Honda Junior Cup edzésén. Az a bukás a a 9-es, vagyis a Pinheirinho-kanyar kijáratánál történt.
Mindez azonban távolról sem új keletű, hiszen 2017 óta összesen heten haltak meg a São Pauló-i aszfaltcsíkon különböző sorozatokban. Miután 2019-ben ketten is végzetes balesetet szenvedtek, átmenetileg felfüggesztették a motorversenyzést Interlagosban. Nem sokkal később azonban visszavonták az intézkedést, és, mint látható, ennek sajnos meg is lett az eredménye.
Azonban nemcsak a pályára, hanem magára a bajnokságra is össztűz irányul. A SuperBike Brasil független sorozatként, vagyis nem a CBM, azaz a Brazil Motoros Szövetség égisze alatt fut. A tragédiák miatt a Yamaha 2019-ben kiszállt a szériából, és a Honda is átmenetileg felfüggesztette az ottani működését. Azonban nemcsak emiatt megkérdőjelezhető a létjogosultsága: 2019-ben felmerült a gyanú, hogy hamis dokumentumokat használtak egy technikai ügy tárgyalása során, amely a korábban a Moto2-ben, jelenleg a MotoE-ben versenyző Eric Granadót, illetve a többszörös királykategóriás futamgyőztes Alex Barros csapatát érintette.