back to top
2024. december 18. 13:38
KezdőlapMotoGPBagnaia maga akarta szimbolikusan is „megerősíteni”, hogy elvesztette a világbajnokságot

Bagnaia maga akarta szimbolikusan is „megerősíteni”, hogy elvesztette a világbajnokságot

Francesco Bagnaia elárulta, ő maga akarta eltávolítani az 1-es rajtszámot a motorjáról, miután elveszítette a világbajnokságot Jorge Martínnal szemben. A gyári Ducati versenyzője két éve szintén maga tette fel a világbajnoknak járó rajtszámot.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Francesco Bagnaia fair play-díjas módon viselkedett a Barcelonai Szolidaritási Nagydíj leintését követően, miután eldőlt, hogy Jorge Martín legyőzte őt a bajnoki versenyfutásban. A 27 esztendős motorostól rengeteg sportoló tanulhatna abban a tekintetben, hogy miként kell fogadni egy vereséget.

Az olasz pilóta már a csütörtöki sajtónapon kijelentette, ha el kell buknia, akkor örül, hogy egykori Moto3-as csapattársa győzi le, majd a futam után szép szavakkal méltatta a MotoGP új királyát. Sőt, azt is leszögezte, hogy nem akarja Martíntól ellopni a show-t, majd pedig jelenlétével végigasszisztálta riválisának dobogós ünneplését.

Martin a világbajnok, de a hétvége hőse címen osztoznia kell

Bagnaia azonban itt nem állt meg a vereség elismerését illetően. Mint ismert, az elmúlt két idényben az aktuális címvédőnek járó 1-es rajtszámmal versenyzett, a szezonzárót követő teszten viszont mát a 63-as motorral gurult pályára. Mint kiderült, ő maga gondoskodott arról, hogy kvázi szimbolikusan is elismerje, ezúttal bizony volt nála jobb.

Bagnaiát rosszul érintette Verstappen újabb F1-es vb-címe, a saját vereségére emlékeztette

„Magam szerettem volna levenni, és nem akartam, hogy mások tegyék meg helyettem – nyilatkozta a sajtó képviselőinek, majd azt is elmondta, miért volt ez annyira fontos számára. – Én tettem rá az egyes rajtszámot az első burkolatra, úgyhogy nekem is kellett levennem a szezon utolsó burkolatáról. Szerintem ez volt a helyes döntés.”

Bagnaia azok után váltott az 1-esre, hogy 2022-ben pályafutása során először ért fel a királykategória csúcsára. Egy évvel később pedig megtörte a rajtszám jelentette átkot: korábban Nicky Hayden, Casey Stoner és Jorge Lorenzo sem tudott ezzel a rajtszámmal ismételni, neki viszont sikerült, miután 2023-ban még sikerült felülmúlnia Martínt.

Ami az aktuális címvédőt illeti, róla hivatalosan még nem derült ki, hogy magával viszi-e az 1-est az Apriliához. Bár elmondása szerint már meghozta a döntést, ezt még nem kommunikálta a nyilvánossággal, és a teszten is rajtszám nélkül ment. Igaz, egy erre vonatkozó kérdésre való reakciójából azt lehetett kihallani, hogy vélhetően ő is élni fog a lehetőséggel.

Magával viszi az 1-es rajtszámot az Apriliához? – Martín sokat sejtetően reagált