back to top
2025. január 10. 00:41
KezdőlapMotoGPVészesen szűkös határidőt kaphatott a KTM vezetősége, de a befektetők bíznak a...

Vészesen szűkös határidőt kaphatott a KTM vezetősége, de a befektetők bíznak a cég megmenekülésében

Egy sajtóértesülés szerint február végéig van ideje a KTM vezetőségének arra, hogy összeszedjen 540 millió eurót a cég hitelezőinek kérése szerint. A piaci szereplők viszont bíznak abban, hogy sikerül a komoly anyagi problémákkal küzdő vállalat megmentése, hiszen annak részvényei jelentősen emelkedtek a közelmúltban.

Talán már senkinek sem jelent újdonságot, hogy a KTM komoly anyagi problémákkal küzd. Az osztrák gyártót a motoreladásai számának bezuhanása, vagy másképp megfogalmazva a túltermelés hozta nehéz helyzetbe. A probléma súlyát érzékletesen mutatja meg, amit a derStandard derített ki: a korábbi sejtésekkel ellentétben nem 190 ezer, hanem nagyjából 265 ezer eladatlan motor áll a cég raktáraiban. A krízis persze az alkalmazottakat sem érintette jól, hiszen mostanáig nagyjából 750 embertől kellett megválnia a vállalatnak.

Viszont jelenleg a legnagyobb problémát az elmúlt években felhalmozott hatalmas adósság, vagyis annak visszafizetése okozza. Éppen ezért, miután a KTM csődöt jelentett, fizetésképtelenségi eljárás keretében hatósági felügyelet alá került a cég. Az ennek keretében tartott meghallgatásokon pedig a hitelezők is ott voltak, és úgy tűnik, hogy az MV Agusta eladásán túl más konkrét kérésekkel is fordultak a KTM-et tulajdonló Pierer Mobility AG vezetősége, tehát a vezérigazgató, Stefan Pierer és új társvezérigazgató, Gottfried Neumeister felé.

A KTM tulajdonosa két éve megjósolta a válságot, mégsem tett semmit a károk enyhítéséért

A tervek szerint február 25-én kerül majd sor arra a szavazásra, amelyen véglegesen eldől, az érintettek jóváhagyják-e a KTM átszervezéséről szóló tervet. A GPOne.com arról értesült, a KTM vezetősége a szavazásig kapott időt arra, hogy 540 millió eurónyi új tőkét hozzon a céghez. Ez az összeg a vállalat 1,8 milliárd euróra tehető kötelezettségeinek 30 százalékát tenné ki. Mellékesen az olasz lap szerint ugyanezen folyamat részeként valószínűleg a KTM X-Bow sportautó projektjét és kerékpáripari érdekeltségeit fel kell majd adni.

A cég vezetőségét valamelyest megnyugtathatja, hogy a jelek szerint többen is hajlandóak lennének befektetni. A GPOne.com szerint a KTM-mel már most is szoros kapcsolatban lévő Bajaj, vagyis a legnagyobb indiai motorgyártó, a kínai CFMOTO és egy hongkongi befektetési vállalat, a FountainVest is ebbe a csoportba tartozik. Ráadásul felkérésre egy amerikai befektetési bank, a Citigroup külön keresi az esetleges további befektetőket.

Viñales annyira bízik a KTM-ben, hogy még részvényeket is vásárolt – árulta el a cég vezetője

A Pierer Mobilityt felépítő Pierer pedig jelezte, hogy saját vagyonát is a cég megmentésére fogja fordítani. Viszont ennek ellenére elkerülhetetlenül visszább fog szorulni a „saját” vállalatán belül, hiszen az új befektetők minden bizonnyal be fogják ültetni a saját embereiket az igazgatótanácsba, illetve várhatóan a részesedése is csökkeni fog. A 68 éves osztrák üzletember jelenleg (a Pierer Industrie AG-n keresztül) az 50,1 százalékát birtokolja a Pierer Bajaj AG-nek, amely a Pierer Mobility 74 százalékának tulajdonosa (a többi részvény forog a piacon). A Pierer Bajaj AG maradék 49,9 százaléka, tehát a második legnagyobb részesedés a Bajaj kezében van.

Mindenesetre a beszámolók alapján Pierer és munkatársai éjjel-nappal dolgoznak a szükséges források megszerzésén. Ezt pedig láthatóan értékelik a piaci szereplők, hiszen a Pierer Mobility részvényeinek értéke az elmúlt hónapban 69,71 százalékkal nőtt. Persze továbbra is messze elmarad a krízis előtti szinttől, de legalább láthatóan vannak, akik bíznak a KTM megmenekülésében.

A KTM-nél száz pontból álló tervet dolgoztak ki a versenyprogramok megmentésére