Jól telt a téli szünet Francesco Bagnaia számára, hiszen többek között ekkor ejtették meg feleségével a nászútjukat. Bagnaia előretekintett az idei szezonra, azt gondolja, hogy a gyári Aprilia pilótái kemény ellenfelei lesznek. Az olasz motoros megpróbál majd a tavalyinál jobb teljesítményt nyújtani, aminek érdekében sokat elemezte önmagát.
Sűrű hónapok állnak Francesco Bagnaia mögött. Az olasz versenyző előbb végleg elbukta a tavalyi bajnoki címet Jorge Martínnal szemben, majd a barcelonai teszten már Marc Márquez csapattársaként kellett pályára gördülnie. Szerencsére azért mindezek után a feltöltődésre is jutott ideje. Feleségével, Domizia Castagninivel, aki nyáron tartották az esküvőjüket, a téli szünetben tudtak elutazni a nászútjukra. Viszont Bagnaiának január 20-án már a gyári Ducati bemutatóján lesz jelenése, így nem csoda, hogy már a következő idényre is gondol.
„A telem egy tündérmese volt. A nászutunk sokkal szebb volt, mint amilyenre bármikor is számítottam. Szóval a mostani határozottan egy olyan tél volt, amikor kipihenten tudtam készülni a visszatérésre. Azóta pedig újra elkezdtem motorozni, hiszen ez az, amit mi a legjobban szeretünk” – mondta Bagnaia Valentino Rossi háziversenyére utalva.
Rossiékat megverték hazai pályán, meglepő győzteseket avattak a Doktor háziversenyén
„Az idei biztosan egy szórakoztató szezon lesz mindenki számára, de egyben nagyon kemény is, hiszen a korábbinál több versenyhétvégét fognak tartani – tekintett előre. – A küzdelem pedig a tavalyinál is nagyobb lesz, én ugyanis azt hiszem, hogy két ilyen gyári versenyzővel [Martínnal és Marco Bezzecchivel] nagyon gyors tud majd lenni. Azt persze észre kell vennünk, hogy a KTM milyen nehéz télen megy keresztül, de a versenyzőik azért nagyon erősek. És valószínűleg a Yamaha és a Honda is előre fog lépni, különösen a Yamaha. Szóval majd meglátjuk, hogy mi lesz. Azt mindenképp át kell gondolnunk, hogy tavaly mit rontottunk el, és meg kell próbálnunk jobban teljesíteni.”
Bagnaia tavalyi szezonja igazán kétarcúra sikerült. Ott volt az a hét bukása, amelyeket vagy egy sprinten, vagy egy főfutamon szenvedett el. Ezekkel persze sok pontot dobott el, ami egy az egyik fő oka volt a bajnoki vereségének. Azonban, ha vasárnap nem bukott, szinte megállíthatatlan volt: az általa befejezett 17 főfutamból 11-et megnyert (és 5 másik alkalommal második vagy harmadik lett). Ezzel pedig a MotoGP-érát vizsgálva feljött a Valentino Rossival megosztott második helyre az egy szezonban megnyert futamok rangsorában. Egyébként a lista első két helyén egyaránt Márquezt találjuk, aki egy-egy idényben 12, illetve 13 viadalt húzott be.
Bagnaia Marc Márquez legutóbbi vb-címéhez hasonlította előző idényét – egy „apróságot” leszámítva
Az persze nehezen lenne elvárható, hogy Bagnaia idén egy az egyben megismételje ezt a teljesítményt, bár ő abban bízik, még feljebb tudja rakni a lécet. „Hogy az ilyesmi nem megismételhető? Hát mindig meg kell próbálni még jobban teljesíteni – válaszolta. – Ha legalább húsz futam lesz [amennyit tavaly megrendeztek], az azt jelenti, hogy lehetséges ugyanannyit nyerni, tehát meg is kell próbálni egy kicsivel még több sikert elérni.”
„De én magam is tudom, hogy ki kell küszöbölnöm bizonyos hibákat, főleg, amit a sprinteket illeti. Az a jó, hogy sokat elemzem magam. Még amikor nászúton is voltam, akkor is sokat gondolkoztam a tavalyi szezon bizonyos momentumain” – jegyezte meg nevetve.
Hiába barátok, Marini kerek-perec kimondta: Bagnaia önhibájából bukta el a bajnoki címet