A VR46 tulajdonosa, Valentino Rossi is megosztotta gondolatait a közelgő 2025-ös szezonnal kapcsolatban. Arra is fény derült, hogy a Doktor hány versenyhétvégén fog a csapattal tartani, valamint betekintünk az indonéziai tesztjükre is.
Adásszünettel tarkított motorbemutatón volt túl szombaton a VR46, amely ezúttal is egy ízig-vérig olasz párossal áll fel a 2025-ös rajtrácsra: Fabio Di Giannantonio mellé az akadémista, Franco Morbidelli érkezett. Valentino Rossi videókapcsolaton keresztül jelentkezett be (emlékezetes, hogy éppen ekkor ment el a közvetítés jele), itt osztotta meg elvárásait a szezonnal kapcsolatban.
Kínos baki után mutatta be idei motorfestését Rossi csapata (képek)
„Nagyon magasak az elvárásaink, hiszen mi vagyunk a Ducati második számú csapata, ők pedig mindig is nagyon erősek és versenyképesek voltak. Bízunk benne, hogy képesek leszünk dobogókért és győzelmekért harcolni, hogy az első helyek [valamelyikén] végezzünk a bajnokságban” – fogalmazott a Doktor.
Rossi kitért versenyzőire is: „Nálunk van Franco és Fabio, és büszkék vagyunk arra, hogy két olaszunk lehet. Egyikőjük az akadémiánk szerves tagja volt, és meggyőződésem, hogy versenyképes lesz. Nagyon különleges, hogy őt a köreinkben üdvözölhetjük. Karrierje kezdete óta együtt vagyunk. Azzal, hogy ő itt van, olyan, mintha bezárult volna egy kör, és bízom benne, hogy erősek leszünk együtt. Fabiótól pedig sokat várunk, korábban már megmutatta, hogy nagyon gyors a Ducatival. Ismeri a csapatot, a motort, mivel már 2024-ben is itt versenyzett, és láttuk, hogy nagy potenciál lakozik benne. Néha szerencsétlenül jött ki neki a lépés, de reméljük, hogy idén több dobogóval és győzelemmel bővítheti kollekcióját.”
Jól halad Di Giannantonio felépülése, de a szezonnyitóra még nem lesz tökéletes állapotban
A Doktorról az is kiderült, hogy ebben a szezonban legalább hat-hét versenyhétvégére el fog látogatni csapatával. A VR46 csapatigazgatója, Uccio Salucci elárulta, hogy a kilencszeres világbajnok egyre több időt tölt a csapattal, hiszen „imádja” azt. Úgy fogalmazott, hogy nagyon fontos számukra Rossi jelenléte, mert „Vale Vale”. Rossi versenynaptárja idén is sűrű lesz, hiszen amellett, hogy kilátogat a MotoGP paddockjába, teljes szezont fog futni a hosszútávú-világbajnokságban (WEC) is, e hétvégén pedig a Bathursti 12 órás versenyen méretteti meg magát.
Elképzelhető, hogy Rossi jelenléte a paddockban üdítő hatást fog eredményezni. Kell is a javítás, hiszen a VR46 a 2024-es szezonban Marco Bezzecchi révén mindössze egy dobogót (egy harmadik hely Jerezből) tudott felmutatni, és a csapatbajnokságot is mindössze az ötödik helyen zárták. További bizakodásra okot adó tényező, hogy Di Giannantonio ebben az évben a legújabb konfigurációjú Desmosedicit (GP25) terelheti. A VR46 pilótái (Francesco Bagnaiaval és Celestino Viettivel karöltve) jelenleg is Mandalikán, az Indonéz Nagydíj helyszínén tesztelnek. Sok idő már nincs, hiszen február 5. és 7. között már a hivatalos tesztet rendezik Malajziában.
First taste of 2025 in Mandalika 🇮🇩
Happy to be back on track 🏍️🔥#PertaminaEnduroVR46RacingTeam #MotoGP #Diggia49 #FM21 #VR46 pic.twitter.com/ekCuyPB3JW
— Pertamina Enduro VR46 Racing Team (@VR46RacingTeam) January 28, 2025