back to top
2025. január 30. 22:50
KezdőlapMotoGPBemutató Damoklész kardja alatt – a KTM leleplezte csapatai idei festését (képek)

Bemutató Damoklész kardja alatt – a KTM leleplezte csapatai idei festését (képek)

Csütörtökön bemutatkoztak a KTM csapatai, idén mindkét istálló a márka hagyományos színeit fogja magán viselni. Viszont a gyártó szurkolói főként nem a festések, hanem a komoly anyagi problémák miatt komorrá vált kilátások miatt aggódhatnak.

A MotoGP-csapatok bemutatóinak sora a feléhez érkezett, mivel csütörtökön reggel a KTM felfedte istállói idei, megegyező festését egy online esemény keretében. A 2025-ös szezonban mindkét alakulat a márka hagyományos színeiben indul majd csatába. A gyári csapatnál ez nem jelent változást, ellentétben a Tech3-mal. A szatellitalakulat ugyanis tavaly a GasGas név alatt versenyzett, idén viszont (újra) a Red Bull KTM Tech3-ként szerepel a nevezési listán. Az egyenfestést illetően annyit lehet még megállapítani, hogy a gyártó szokásához híven nem változtatott sokat, sőt, szabad szemmel nézve az idei dizájn teljesen megegyezik a tavalyival.

Bár a külcsín nem, a „tartalom” kifejezetten sokat változott mindkét csapatnál, hiszen a KTM négy tavalyi pilótájából csak egy, méghozzá Brad Binder maradhatott a helyén. Idén Binder mellett a MotoGP-ben tavaly nagy sikerrel bemutatkozó Pedro Acosta erősíti a gyári csapatot, aki házon belül lépett szintet. Acosta teljesen megérdemelten került fel Binder mellé, hiszen tavaly a KTM kötelékéből ő gyűjtötte a második legtöbb pontot új csapattársa mögött.

A spanyol motoros így a sokat küszködő Jack Millert váltotta, akinek a szintén gyengén teljesítő Augusto Fernándezzel együtt távoznia kellett (egyébként mindketten a Yamahához kerültek). A Tech3-nál, amely technikai fronton ugyanolyan támogatást kap, mint a gyári istálló, az Enea Bastianini – Maverick Viñales duó fogja tolni a szekeret. Erről a váltásról elmondható, hogy a KTM erősödött pilótafronton, hiszen a két újonnan érkező tavaly együttesen 468 ponttal többet szerzett a távozóknál.

A pilótafelálláson kívül a menedzsmentben is jelentős változások voltak. A legfontosabb ezek közül, hogy a gyári csapat élén Aki Ajo váltotta Francesco Guidottit. Egyes értesülések szerint az állt a döntés hátterében, hogy a mattighofeniek mostanra közelebb akartak kerülni a Ducatihoz, a sikertelenségért pedig Guidottit hibáztatták. Mindenesetre Ajo személyében egy kiváló vezetőt igazoltak, aki eddig saját csapatával halmozott sikert sikerre a gyorsaságimotoros-világbajnokság kisebb kategóriáiban. Összesen tíz egyéni bajnoki címet szerzett különböző pilótákkal, köztük Binderrel és Acostával is, így tehát mindkettőjüket jól ismeri.

Hivatalos: sokszoros világbajnok csapatvezető lesz a gyári KTM új főnöke

Azt szintén nem szabad elfelejteni, hogy Guidotti mellett a KTM gyorsasági versenyzési részlegének alelnöke, és egyben a fejlesztési munka meghatározó szereplője, Fabiano Sterlacchini is távozott. Mellékesen az sem lényegtelen, hogy a gyártó idénre ugyanabban a koncessziós kategóriában maradt, amelyben eddig volt, tehát továbbra is élvezheti az azzal járó előnyöket.

Váratlan szakítás, fontos ember távozik a KTM-től

Azonban az már szinte biztos, hogy nem ezek a változások fogják meghatározni a KTM idei szezonját. A nyilvánosság számára decemberben derült ki, hogy a motoreladások bezuhanása és felelőtlen vezetői döntések miatt pénzügyileg nagyon mély gödörbe került a márka. A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy a fizetésképtelenségi eljárás legutóbbi meghallgatásán az derült ki, már több mint 2 milliárd eurót tesz ki a gyártó adóssága. Így talán nem meglepő, hogy az alapító-vezérigazgató Stefan Pierer átadta a posztját Gottfried Neumeisternek, bár a vállalattól nem távozott.

Jó hírek után most negatív fejlemény: tovább nőtt a KTM adóssága

A KTM vezetői eddig kitartottak amellett, hogy mindez nem fogja érdemben befolyásolni a MotoGP-programjukat. A beszámolóik szerint a versenyrészleg felkészülése rendben folyik, és a híresztelésekkel ellentétben a sorozatból való kiszállást sem fontolgatják. Azonban minden bizonnyal minden ezzel ellentétes állítás ellenére idén a korábbi éveknél kevesebb forrás jut majd a fejlesztésre és tesztelésre. Ám ha ez nem is bizonyul igaznak, a pilóták fejében biztosan ott lesz a bizonytalanság a jövővel kapcsolatban.

Érdekes terv léphet életbe, ha a KTM távozni kényszerül a MotoGP-ből