Mikor, kik, hol? – ezúttal is csokorba szedtük a thaiföldi felkészülés legfontosabb tudnivalóit.
Nincs megállás, folytatódik az előszezoni tesztek sorozata a MotoGP-ben. A múlt heti, malajziai felkészülést követően ezúttal Thaiföldön köröz a mezőny, ahol két és fél hét múlva a szezonnyitót is megrendezik. Anyagunkban ismét összeszedtük a legfontosabb információkat a teszt kapcsán.
Bagnaia épphogy kikapott Álex Márqueztől, aki egy másik fronton bátyjával együtt emelkedett ki
A MotoGP második, egyben utolsó kollektív tesztjét Buriramban, a Chang International Circuiten rendezik február 12-én és 13-án. Helyi idő szerint ismét 10 és 18 óra között gyakorolhatnak a versenyzők. Buriram hat órával van előrébb Budapestnél, ezért magyar időben nézve 4 és 12 óra között körözhetnek.
Nap | Helyi idő | Magyar idő |
február 12., szerda | 10:00-18:00 | 4:00-12:00 |
február 13., csütörtök | 10:00-18:00 | 4:00-12:00 |
A mezőnyben is tetten érhetőek változások. Mint ismeretes, a malajziai felkészülés három komolyabb eséssel kezdődött: Raúl Fernándeznek, Jorge Martínnak és Fabio Di Giannantoniónak is az első nap jelentette a végállomást. Közülük mindössze a Trackhouse versenyzője ülhet motorra Thaiföldön, utóbbi kettő pedig folytatja rehabilitációját. A thaiföldi névsor alább olvasható:
Gyártó | Csapat | Versenyzők |
Ducati | Ducati Lenovo Team | Marc Márquez (spanyol) |
Francesco Bagnaia (olasz) | ||
Pertamina Enduro VR46 Racing Team | Franco Morbidelli (olasz) | |
Michele Pirro (olasz) * | ||
Gresini Racing MotoGP | Álex Márquez (spanyol) | |
Fermín Aldeguer (spanyol) | ||
Aprilia | Aprilia Racing | Marco Bezzecchi (olasz) |
Lorenzo Savadori (olasz) * | ||
Trackhouse MotoGP Team | Raúl Fernández (spanyol) | |
Ai Ogura (japán) | ||
KTM | Red Bull KTM Factory Racing | Pedro Acosta (spanyol) |
Brad Binder (dél-afrikai) | ||
Red Bull KTM Tech3 | Maverick Viñales (spanyol) | |
Enea Bastianini (olasz) | ||
Honda
|
Honda HRC Castrol | Joan Mir (spanyol) |
Luca Marini (olasz) | ||
Castrol Honda LCR | Johann Zarco (francia) | |
Idemitsu Honda LCR | Somkiat Chantra (thai) | |
Yamaha | Monster Energy Yamaha MotoGP Team | Fabio Quartararo (francia) |
Álex Rins (spanyol) | ||
Augusto Fernández (spanyol) * | ||
Prima Pramac Yamaha | Miguel Oliveira (portugál) | |
Jack Miller (ausztrál) |
*- Csillaggal a tesztpilótákat jelöltük. Michele Pirro Fabio Di Giannantoniót, Lorenzo Savadori pedig Jorge Martínt pótolja.
A malajziai felkészüléshez hasonlóan a thaiföldi körözést sem lehet élőben követni. Azonban a MotoGP most is hasonló tartalmakkal készül, mint a múlt héten. A Timing Pass segítségével ismét lehet a live timingot követni. Megemlítendő, hogy a Full Pass kedvezmény továbbra is él: február 18. 10 óráig akár ingyenesen is kipróbálható!
Ezenfelül ismét bejelentkezik Louis Subbady és Jack Appleyard is, valamint az After the Flag című kibeszélő műsor sem maradhat el, ezúttal is egy kilencven perces élő műsor formájában. Subbadyék helyi idő szerint 15 órakor (Magyarországon 9 óra) kezdenek, az After the Flag harminc perccel a leintés vége előtt (17:30 – Magyarországon 11:30) indul. A tesztről mi is beszámolunk felületeinken.
Mi vagyunk a MotoGP arcai, nekünk itt kell lennünk – négy bajnok együtt értékelte a szezonkezdetet