Nicolò Bulega nagy fölénnyel végzett az élen a Superbike-világbajnokság Phillip Island-i tesztjének második napján, megelőzve Andrea Iannonét és Danilo Petruccit. Mögöttük Toprak Razgatlıoğlu zárt, aki az eső miatt később csak kis mértékben tudott közelebb zárkózni.
Véget ért a Superbike-világbajnokság előszezonja, hiszen kedden megrendezték az utolsó tesztnapot Phillip Islanden, a hétvégi idénynyitó helyszínén. Ilyenkor általában azért már kirajzolódik valamiféle erősorrend, ám a képet árnyalja, hogy a nap második felét szinte teljesen elmosta az eső, és bár a mezőny tagjai a hajrában már meg tudták közelíteni legjobbjukat, de a legtöbben nem javítottak.
Rémálomszerű kezdés: Rea kiírta magát az idénynyitóról, Razgatlıoğlu is nagyot bukott a teszten
Azok után, hogy hétfőn Jonathan Rea érülése miatt kiírta magát az első fordulóról, és Toprak Razgatlıoğlu is nagyot bukott, ezúttal szerencsére nem történt ilyesmi. Ezzel együtt kétszer is be kellett vetni: előbb Garrett Gerloff esett el a 8-as kanyarban, majd Tarran Mackenzie a 6-osban. A kettő között Ryan Vickers is a földre került a 4-esben, de amiatt nem kellett megszakítani a körözést. Zaqhwan Zaidi ugyanott vesztette el a motorját már az esőben, de szerencsére ennek sem lett komoly következménye.
Ami a végeredményt illeti, ezúttal is Nicolò Bulega olt a leggyorsabb, aki nemcsak mindkét napon, hanem mind a négy etap során a legjobb időt futotta meg, ráadásul kifejezetten kiegyensúlyozottnak bizonyult, és összesen negyvenkét kört tett meg. Andrea Iannone 489 ezreddel maradt el 1:28.680 másodperces körétől, míg a kevésbé konzisztens tempót produkáló Danilo Petrucci további 17 ezredet kapott. Álvaro Bautista hátránya viszont már 797 ezred volt az ötödik pozícióban, igaz, a kétszeres Superbike-világbajnok nem kevesebb mint ötvenöt körig jutott.
So far, so good! 💪 As testing continues at Phillip Island, here’s your TOP 3️⃣ from FP3🚀@nbulega leads the way with a 1'28.680s, followed by @andreaiannone29 and @Petrux9 💨#WorldSBK pic.twitter.com/aBmN4nCUCP
— WorldSBK (@WorldSBK) February 18, 2025
Az első ötöt, bár más sorrendben, de ugyanaz az öt versenyző alkotta, mint hétfőn, hiszen a legjobb négy Ducati közé ezúttal is csak Razgatlıoğlu tudott beférkőzni. A címvédő azon kevesek közé tartozott, aki a második etapban javítani tudott, hiszen a legvégén 701-ről 567 ezredre csökkentette hátrányát a már szinte teljesen száraz pályán. A harminkilenc körrel záró török motoros számára bizakodásra adhat okot kiegyensúlyozottsága, illetve az a tény, hogy ő rosszabb körülmények között futotta meg legjobbját, mint Bulegáék. Csapattársa, Michael van der Mark tizenkettedik lett.
Ami a többi gyártót illeti, a hatodik helyet a Yamaha vitte el Andrea Locatelli révén, aki továbbra is az új vázelemekkel és elektronikával felszerelt 2025-ös csomagot próbálgatta, márkatársai viszont jelentősen elmaradtak tőle. Mögötte a két Bimotát mindössze 97 ezred választotta el, és Alex Lowes, valamint Axel Bassani volt az utolsó, aki még 1 másodpercen belül végzett Bulegához képest. A Honda legjobbjáról, Xavi Viergéről ez nem mondható el, hiszen ő már 1,132 másodpercet kapott a kilencedik helyen, míg Gerloff a balesete után csak tizenhatodik lett az egyetlen Kawasakival.
A Phillip Island-i teszt második napjának végeredménye
Phillip Island testi sona erdi! ⏱️
Öğleden sonra yağmurun geldiği ikinci günde de lider, 1:28.680'lik süresiyle Nicolo Bulega oldu.
Andrea Iannone iki, Danilo Petrucci de üçüncü olurken Toprak Razgatlıoğlu günü dördüncü sırada tamamladı.#WorldSBK #AustralianWorldSBK pic.twitter.com/VD4LNmtpae
— Race Result (@result_race) February 18, 2025