Franco Morbidelli három rajthelyes büntetést kapott, miután a Thai Nagydíj edzésén feltartotta Francesco Bagnaiát. A VR46 pilótája a büntetés ellenére elégedett a sportfelügyelők új elnökével.
Nem kellett sokat várni a szezon első olyan esetére, amely kicsit felborzolta a kedélyeket. A Thai Nagydíj edzésének hajrájában Francesco Bagnaia azzal a tudattal vágott neki az utolsó gyorskörének, hogy ha nem javít eleget, akkor szombaton a Q1-ben kell kezdenie az időmérőt. Az első szektora jól sikerült, ám a 4-es kanyarban búcsút mondhatott a körének, ugyanis az ideális íven poroszkáló Franco Morbidelli feltartotta őt.
Bagnaiától saját márkatársa vette el a továbbjutás esélyét, Álex Márquez legyőzte bátyját az edzésen
Bagnaia hevesen gesztikulálva jelezte honfitársának – akivel egyébként akadémistatársak a VR46-nál, hogy mit gondol az esetről, ám az idősebbik olasz versenyző azt mutatta neki, hogy megvolt a hely. A lassítások alapján azonban nehéz igazat adni a háromszoros királykategóriás futamgyőztesnek, hiszen egyik oldalról sem lehetett volna úgy kikerülni, hogy azzal ne menjen tönkre a kör.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a két érintett elment a sportfelügyelőkhöz, akiknek az élén immáron nem Freddie Spencer, hanem Simon Crafar áll. Viszonylag sokáig tartott, mire meghozták a döntést, ám végül a papírforma szerint három rajthelyes büntetéssel sújtották Morbidellit, amely a szabályok szerint csak a főfutamon lesz érvényes.
Simon Patterson, a The-Race.com újságírója arról is beszámolt saját X-oldalán, hogy Morbidelli a döntés ellenére méltatta Crafart, és kijelentette, a korábbiaknál több volt a párbeszéd a versenyzők és a sportfelügyelők között. Viccesen azt is hozzátette, hogy az ítélet segít neki abban, hogy ne csak hősként tekintsen az új-zélandi expilótára.
❌ @PeccoBagnaia is OUT of the top 10!
And he's NOT HAPPY with Franky!#ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/foIYwCb1Kr
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) February 28, 2025
Morbidelli egyébként kifejezetten sajnálhatja a szankciót, ugyanis remek tempót produkált a burirami hétvége pénteki napján. Az első gyakorláson csak Marc Márquez tudta megelőzni őt, míg a másodikon ötödikként zárt, és a Márquez testvéreken kívül ő volt az egyetlen Ducati-versenyző, aki már az első adandó alkalommal kiharcolta a Q2-es szereplést.
Bagnaia viszont csak a tizenharmadik lett, így ő kénytelen lesz szerepelni a Q1-ben. Más kérdés, hogy ha nem történik semmilyen extrém incidens, akkor teljes joggal elvárható tőle a továbbjutás. A Thai Nagydíj kvalifikációt szombaton magyar idő szerint hajnali 4:50-kor rendezik, szokás szerint közvetlenül a második szabadedzés után.
Frissítés: az egyik újonc is büntetést kapott
Somkiat Chantra a huszonegyedik helyen zárta élete első MotoGP-edzését hazai pályán, miután csak a Jorge Martínt helyettesítő Lorenzo Savadorit tudta megelőzni. A thai versenyzőt ráadásul szintén szankcionálták, miután túl lassan haladt az ideális íven, feltartva ezzel Álex Márquezt. Utóbbi szempontjából ennek nem volt jelentősége, hiszen így is az élen zárt, de a sportfelügyelők ezt ilyenkor nem vehetik figyelembe.