Kétarcú szombatot zárt a VR46 a Thai Nagydíj hétvégéjén. Amíg Fabio Di Giannantoniónak a mezőny sűrűjében a körülményekkel kellett megharcolnia, addig Franco Morbidellinek a mezőny elejében a vetélytársak okoztak fejtörést.
Ha egy szóval kellene jellemezni a Ducati szombati napját Thaiföldön, talán a kétarcúság lenne a legjobb kifejezés. A Márquez testvérek és Francesco Bagnaia egyértelműen kiemelkedtek a mezőnyből, de Franco Morbidelli teljesítményére sem lehetett panasz. Fermín Aldeguer egyelőre keresi a helyét a bajnokságban, valamint a továbbra sem százszázalékos Fabio Di Giannantonio sem ezt a hétvégét fogja kirakni az ablakba. Már csak azért sem, mert egy furcsa hiba ütötte fel a fejét a VR46 ezen garázsában.
Marc Márquez simán nyert öccse és Bagnaia előtt, remek bemutatkozást hozott az idény első sprintje
Di Giannantonio attól félt, hogy kigyullad a motorja
A verseny vége előtt arra lehetett figyelmes a népes nézőközönség, hogy Di Giannantonio a bukótérben, lassú tempóban köröz, majd a kör végeztével kiáll a versenyből. Ekkor még nem tudhattuk pontosan, hogy mi áll a hirtelen versenymegszakítás mögött, azonban Diggia a leintést követően felfedte az igazságot.
„Módosítottunk a motoron, ami növelte a tempónkat és az érzéseimet is javította, szóval erősen kezdhettem meg a futamot. Nem mentünk rosszul, viszont a motorom elkezdett égetni. A kezeimet és a lábaimat is megégette. Még soha nem történt velem hasonló, hovatovább a Ducatinak sem voltak ilyen problémái, szóval elég fura” – rántotta le a leplet a probléma okáról Di Giannantonio, majd hozzátette. – Azonnal tudtuk, hogy ez nem technikai gond, mert jól működött a motor. Muszáj megértenünk, hogy ez velem miért történt meg, és a többiekkel miért nem. Ők is panaszkodtak a meleg miatt, de számomra lehetetlen volt a folytatás.”
❌ @FabioDiggia49 runs into an issue! #ThaiGP 🇹🇭 pic.twitter.com/nvj0Pm7IpC
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) March 1, 2025
Az olasz elárulta, hasonlót már pénteken is érzett, de úgy gondolta, sikerült áthidalniuk ezt a problémát. Elmondása szerint a körülmények már az első körtől kezdve pokoliak voltak, és bevallotta, hogy félt, nehogy kigyulladjon a motor. Bízik benne, hogy a csapat meg tudja oldani a problémát a vasárnapi versenyre.
A 26 éves versenyző a válla állapotáról is beszélt: „Ugyanolyan, mint tegnap. Nem tökéletes. Ami pozitívum, hogy amikor gyorsultunk, akkor tudtam egy kicsit pihentetni, és tudtam kevesebb energiát használni. Emiatt boldog vagyok a hétvége kapcsán. Soha nem gondoltam volna, hogy megérkezek egy új csapathoz, egy új motorhoz, mert a télen nem volt esélyem együtt dolgozni a versenymérnökömmel és az elektronikai mérnökömmel, és így négy tizeddel maradtam el a leggyorsabb körtől. Büszkének kell lennem” – zárta gondolatait Di Giannantonio.
Morbidelli nem hitte el, amit Ogurától látott
Csapattársa, Franco Morbidelli azonban pozitív szombatot zárhatott. Az időmérőn a hatodik, míg a sprinten az ötödik helyen zárt. A 30 éves pilóta – aki a holnapi versenyt három rajthellyel hátrébb kezdheti meg – elismerően nyilatkozott arról az Ai Oguráról, aki mögött célba ért.
„Ma [szombat – a szerk.] egyértelműen Ogura volt az MVP [legértékesebb játékos – a szerk.]. A verseny elején hibáztam, miközben próbáltam megelőzni, aztán arra számítottam, hogy veszíteni fog néhány pozíciót. De ehelyett teljesített egy hibátlan futamot. Rendkívül meggyőző volt ebben a melegben. Nagyon jó látni, hogy így tudott versenyezni élete első MotoGP-sprintjén. Nem az a meglepő számomra, hogy az Aprilia gyors a sprinteken, hanem az, hogy ez élete első királykategóriás hétvégéje” – fogalmazott Morbidelli.
Megbüntették a Bagnaiával kitoló Morbidellit, aki mégis elégedetten távozott a sportfelügyelőktől
„Az első öt hihetetlen munkát végzett, mert nagy volt a lemaradás mögöttünk. Mindenki százhúsz százalékot teljesített. Amikor ezen a határon vagy, keményen harcolhatsz a pozíciókért, máskülönben időt vesztesz” – tette hozzá az olasz, aki szerint az első gumik a játszották a legnagyobb szerepet a versenyen. Kiemelte a nagy meleget is, ami szerinte másnap még rosszabb lesz.
A MotoGP szezonnyitó főversenye vasárnap 9 órakor rajtol el. A Moto3 mezőnye 6:00-kor, a Moto2 pilótai pedig 7:15-kor kapják meg a zöld lámpát.
A Ducatinál debütáló Marc Márquez győzelemmel nyitja az idei MotoGP-szezont? – hétvégi menetrend