back to top
2025. május 05. 16:44
KezdőlapMotoGPHivatalos: kiderült, hogy Oliveira visszatérhet-e a hétvégén

Hivatalos: kiderült, hogy Oliveira visszatérhet-e a hétvégén

Miguel Oliveira elutazhat a Francia Nagydíj hétvégéjére, miután az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy válla teljesen felépült. Ugyanakkor még nem teljesen biztos, hogy versenyezni is fog.

Jorge Martín mellett Miguel Oliveira az a MotoGP állandó versenyzői közül, akinek a futamok több mint felét ki kellett hagynia. A portugál versenyzőt még az Argentin Nagydíj sprintjén ütötte ki Fermín Aldeguer, aminek következtében olyan sérülést szenvedett, amelynek következtében hosszabb időre partvonalon kívülre került.

Mint kiderült, a 30 éves motorosnak elmozdult a bal kulcscsonti-szegycsonti szalagja. Ennek következtében hamar eldőlt, hogy Austinban és Loszaílban sem lehet ott pilótaként, majd végül az is kiderült, hogy a Spanyol Nagydíjon sem vehet részt. Katarban azért legalább jelen volt csapatával, a Pramackal, ezzel is támogatva őket.

Hivatalos: Oliveira a Spanyol Nagydíjon sem vehet részt, helyettese ismét házon belülről érkezik

Hétfőn aztán jött a közlemény, amely jó híreket hozott Oliveira szurkolói és minden MotoGP-rajongó számára. A múlt héten, Milánóban elvégzett orvosi vizsgálatok azt mutatták, hogy az ötszörös királykategóriás futamgyőztes válla teljesen meggyógyult, így elutazhat a hétvégi Le Mans-i fordulóra, és jó eséllyel részt is vehet rajta.

Hogy miért csak jó eséllyel? Nos, ilyenkor a protokoll szerint csütörtökön még egy ellenőrzésen át kell esnie, immáron a helyszínen, hogy a MotoGP dr. Ángel Charte vezette orvosi csapata is szemügyre vegye. Ezen azonban viszonylag ritkán akadnak fenn a pilóták, így Oliveirát jó eséllyel valóban láthatjuk a Francia Nagydíj hétvégéjén.

Oliveira bírálta a MotoGP egyik fontos biztonsági rendszerét, amely szerinte nem nyújt elég védelmet

A Pramac motorosa semmiképpen nincs könnyű helyzetben, hiszen már sérülése előtt sem nyújtott meggyőző teljesítményt. A teszteken úgy tűnt, hogy ő tud a legkevésbé megbarátkozni az M1-essel, és a Thai Nagydíjon is csak tizennegyedikként futott be, ráadásul az előtte történt esések nélkül még csak pontot sem szerzett volna. Argentínában pedig mindössze a tizenhetedik rajtpozíciót szerezte meg.

Oliveira visszatérése azt is jelenti, hogy egyelőre véget ért Augusto Fernández megbízatása. A Yamaha tesztpilótája három hétvégén át helyettesítette sérült márkatársát, és a katari kiesése, valamint a jerezi tizenhatodik helye mellett Austinban 3 egységet is szerzett, hiszen tizenharmadikként ért célba. A spanyol motorost alighanem még fogjuk látni a szezon során, persze remélhetőleg csak szabadkártyásként és nem helyettesként. Ráadásul az sem kizárt, hogy az idény második felében ő fogja kipróbálni a Yamaha V4-es motorblokkját éles körülmények között.

Quartararo egyértelművé tette, mit vár a Yamahától a V4-es motorblokkal kapcsolatban