Aleix Espargaró kijelentette, nem akart kockáztatni a Brit Nagydíj elején, ám hibázott. A spanyol versenyző utána próbálta elmagyarázni Franco Morbidellinek, hogy az ütközés pillanatában már nem volt a motoron, ugyanakkor szerinte a VR46 pilótája nem figyelt rá oda. Utóbbi később egy évekkel ezelőtti esettel hasonlította össze a mostani incidenst.
Piros zászlóval indult a Brit Nagydíj a MotoGP-ben. Mindez még az első körben történt incidensnek köszönhető, hiszen a szabadkártyásként versenyző Aleix Espargaró elesett a Vale-sikán első kanyarjában, az immáron gazdátlan motorja pedig eltalálta Franco Morbidellit. Mivel a baleset következtében olaj folyt a pályára, a versenyirányítás megszakította a viadalt.
Espargaró elismerte, hogy ő rontott, pedig nem is nagyon akart csatázni. „Kissé túl keményen fékeztem, mert Franco kívül volt, ezért megpróbáltam több helyet hagyni, ehelyett egyszerűen elestem – nyilatkozta. – Sajnos Álex [Rins] és Franco kívül voltak, a motorom pedig eltalálta Francót, és szerintem Álexet is. Nagyon sajnálom.”
A két versenyzőnek megvan a maguk közös története, amelynek legemlékezetesebb mozzanata a 2023-as katari edzésen történt, amikor Morbidelli feltartotta Espargarót, aki nemes egyszerűséggel rálegyintett egyet ellenfele sisakjára. Ezúttal tettlegességig nem fajult a helyzet, de látszott, hogy mindketten ingerülten beszélnek a másikhoz.
CCTV footage of the Morbidelli-Espargaro incident 👀👇#BritishGP 🇬🇧 pic.twitter.com/7w5O0QlPKT
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 25, 2025
„Azt mondta, hogy »már megint kiütöttél« – árulta el a spanyol motoros. – Erre én: »Nem, Franco, látnod kell a visszajátszást. Nem ütöttelek ki. Buktam, a motorom pedig eltalált téged.« De szerintem nem figyelt oda rám. Mindenesetre megértem, ám semmit nem tehettem. Igazából nem akartam csatázni Álexszel vagy Francóval, tudván, hogy sokkal gyorsabbak nálam. Én csak egy szabadkártyás versenyző vagyok. Ezért kicsit keményebben fékeztem, próbáltam kívülről helyet hagyni, és hibáztam. Elestem, aztán a motor eltalálta [Morbidelli] hátsó kerekét. Szóval megértem, de semmit nem tehettem.”
Morbidelli azonban nem egészen úgy érzékelte, hogy Espargaró nem akart küzdeni vele. A VR46 motorosa egy közel öt évvel ezelőtti esetet vett elő, amikor Espargaró bukása hasonló módon babrált ki vele. Az szintén az első körben történt, és a kilencedik helyről egészen a mezőny végéig esett vissza. Végül sikerült visszakapaszkodnia a kilencedik pozícióba, ám ki tudja, hány pontot veszített ezzel az incidenssel. (A végelszámolásnál 13 egység volt a hátránya Joan Mirrel szemben.)
„A saját ívemen fordultam, és nem ez az első alkalom, hogy Aleix úgy bukott, hogy megpróbált… Nem tudom, mit tegyek – fogalmazott. – Pontosan úgy, mint 2020-ban, amikor a második misanói futamot miatta vesztettem el. Ezek a pontok pedig végül a bajnoki címembe kerültek. Most pedig újra megtörtént, és csak azért kockáztatott, hogy ne engedjen el, és megint elesett. Csúnya bukás volt. Fájdalmaim vannak. Nem tudom, hogy eltört-e valamim, de a pozitívumokat, vagyis az elképesztő teljesítményünket viszem magammal a napból.”
Morbidelli valóban remekül szerepelt, hiszen az újraindítás után a tizenharmadik helyről egészen a negyedik pozícióig jött fel, sőt, mindössze 17 ezreddel maradt le a dobogóról az ugyancsak ebből a balesetből profitáló Marc Márquezzel szemben. Talán ennek is köszönhető, hogy miután elmondták neki, hogy Espargaró megpróbált neki helyet hagyni, némileg megenyhült.” „Nem nagy ügy, a következő futamokon nem lesz itt – jelentette ki. – Felejtsük el.”
Piros zászló és Quartararo drámája után Bezzecchi nyert, Marc Márquez bukása után dobogón