A HERT by Moto Jungle Racing Team vasárnap bejelentette, hogy anyagi okok miatt nem indulnak az endurance-világbajnokság 2025-ös szezonzáróján, a Bol d’Oron. A színmagyar csapat azon dolgozik, hogy 2026-ban visszatérhessenek a mezőnybe. Ennek ellenére két honfitársunknak is szurkolhatunk, ugyanis Görbe Soma mellett Kovács Bálint is elindul a 24 órás viadalon.
„A 2025-ös Bol d’Oron a többszörös stock futamgyőztes Champion Tecmas Racing Team csapatát fogom erősíteni. Köszönöm az MRP-nek [Motorcycle Racing Parts – a szerk.] a bizalmat, izgatottan várom a futamot! Továbbá köszönöm az eddigi csapataimnak, különösen a HERT by Moto Jungle-nek, hogy megmutathattam, milyen potenciál van bennem” – jelentette be Kovács Bálint csütörtök este a közösségi médiában. Néhány nappal előtte pedig Görbe Soma számolt be arról, hogy ő is elindul a legendás 24 órás viadal 2025-ös kiírásában.
Ekkor már lehetett sejteni, hogy valami probléma lehet a HERT [Hungarian Endurance Racing Team – a szerk.] by Moto Jungle Racing Team háza táján. A hivatalos válaszokra sem kellett sokat várni, ugyanis bejelentették, hogy anyagi okok miatt nem állnak rajthoz a 2025-ös Bol d’Oron, amelyet szeptember 20-án és 21-én rendeznek a Paul Ricard-i aszfaltcsíkon.
„A HERT by Moto Jungle csapata az anyagi források hiánya miatt nem tud részt venni a szezon utolsó versenyén – olvasható az istálló vasárnap este kiadott közleményében. – Sajnálatos módon az idei évre tervezett támogatásoknak csak az egyharmada érkezett meg, ebből teljesítettük a futamok kétharmadát, nagy nehézségek árán. A Le Castellet-i verseny már nem fért bele.”
A kommüniké azt is kiemeli, hogy Kovács és Görbe személyében két magyar versenyző is rajthoz áll a 24 órás viadalon. Kijelentették, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a 2026-os szezonban már ismét a mezőny tagja lehessen a színmagyar alakulat.
A magyar csapat tündöklése és a fájdalom könnyei a garázs mélyéről, Dél-Franciaországból
Pedig egyáltalán nem indult rosszul a HERT karrierje az endurance-világbajnokságon. A 2024-es Bol d’Oron a Superstock kategóriában még vezetett is a csapat, azonban a motorblokk idő előtt felmondta a szolgálatot, így nem tudták befejezni a viadalt. A 2025-ös Le Mans-i 24 órás is kecsegtetően indult, miután a kategórián belül megszerezték a pole pozíciót. A verseny azonban rémálomszerűen alakult, ugyanis először Kovács megsérült, majd a motort is több ízben kellett javítani különböző okok miatt. Ugyan a kockás zászlót meglátták, de nem értékelték a csapatot, ugyanis nem teljesítették a versenytáv 75 százalékát.
A Spái 8 órást Kovács, Görbe és Számadó Máté a nyolcadik helyről kezdhette meg. A verseny ígéretesen kezdődött, ugyanis a Superstockon belül a harmadik helyen is haladt a HERT, azonban újabb bukások és technikai hibák következtek. A futam derekán a tizenkettedik és a tizenötödik hely között ingázott a magyar motor, Kovács azonban a kilencedik pozícióig lőtte fel a gépet. Végül a tizenegyedik helyen fejezték be a viadalt, először rangsorolva az istállót.
Ígéretesen indult, majd jöttek a gondok, de így is történelmi eredménnyel zártak a magyarok Spában