Francesco Bagnaia elárulta, a misanói teszt után rátalált a helyes útra, de amellett, hogy örül a motegi győzelmének, dühíti, hogy ez ennyi időbe telt. A Japán Nagydíj főfutama végén nem látta a motorjából kijövő füstöt, pusztán teljesítményvesztést érzékelt néhány kanyarban.
Bár a legnagyobb visszatérést Marc Márquez teljesítette be a Japán Nagydíj hétvégéjén, hiszen hat év után visszatért a MotoGP trónjára, csapattársa, Francesco Bagnaia is egy nehéz időszakot zárt le, legalábbis úgy tűnik. Azok után ugyanis, hogy sorozatosan jöttek a rossz eredmények, az olasz pilóta ezúttal az időmérőt és a két futamot is megnyerte.
Bagnaia a Magyar és a Katalán Nagydíjon még csak a Q2-be sem jutott be, majd Misanóban ugyan ez összejött neki, mégis pont nélkül távozott az egyik kedvenc helyszínéről. Azonban az ottani teszt sokat segített neki, hiszen olyan beállításokat találtak, amelyeknek köszönhetően elmondása szerint 7 tizedmásodperccel gyorsabb körökre volt képes.
„Soha nem is mentem el – válaszolta mosolyogva a MotoGP hivatalos honlapjának arra a kérdésre, hogy visszatért-e. – Igaz, hogy az idei szezonban kissé furcsa eredményeket értem el, a hétvégén pedig az történt, hogy… végre rátaláltunk az útra. Nagyon örülök ennek a napnak, ugyanakkor nagyon dühös is vagyok a hétvége kapcsán, mert talán korábban is meg tudtuk volna csinálni, talán egy-két nagydíj után. Egyszerűen kicsit küszködtünk az idény során, de a misanói teszt lehetőséget adott, hogy olyan dolgokat próbáljunk ki, amelyek sokat segítettek nekem. Néhány konkrét dolgot, amely más helyzetekben is segített. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy végre rátaláltunk. Az egyetlen, amiért kár, hogy tizenhat futam kellett, de ez van. Jobb későn, mint soha.”
Visszatérés teljesítve: Bagnaia nyerte a Japán Nagydíjat, de Marc Márquez kilencszeres világbajnok
Bagnaia olyannyira magára talált, hogy szinte pontosan ugyanolyan idővel nyerte meg a motegi főfutamot, mint tavaly, sőt, 472 ezreddel még gyorsabb is volt 2025-es önmagánál. Mindezt azzal a 2025-ös Desmosedicivel, amelyre egészen idáig nem érzett rá, és úgy véli, ha Misanóban nem találnak megoldásokat, akkor ez a hétvége is rendkívül szenvedős lett volna.
„Ezen a hétvégén vezettem a motort, nem pedig küzdöttem vele – magyarázta. – Sokkal könnyebb volt erősen fékeznem, gyorsan bevenni a kanyarokat anélkül, hogy annyira mozgott volna, annyira blokkolt volna, annyira alulkormányzottá vált volna. Számomra tehát sokkal jobb volt, és ha nem találtam volna megoldást a misanói teszten, akkor egy ilyen pályán ez a hétvége is olyan lett volna, mint a barcelonai. Az ugyanis egy tapadással nem rendelkező pálya volt, és a nehézségeim katasztrofálisnak bizonyultak, ez a helyszín pedig ugyanilyen lehetett volna.”
Azonban a domináns teljesítmény ellenére a főverseny hajrájában voltak kétségek afelől, hogy Bagnaia egyáltalán célba ér-e, ugyanis bizonyos kanyarokban a motorja elkezdett füstpamacsokat eregetni. Végül azonban nem lett baj, és egyfelől Márquez nem érte utol, másfelől folyadék nem került pályára, így a versenyirányítás nem intette ki. Ő azonban magát a füstöt nem is látta.
„Semmiről nem tudtam – árulta el ezzel kapcsolatban. – Csak nem értettem, miért volt az utolsó három-négy körben annyira kevés erőm néhány kanyarban, és mondtam, hogy ez furcsa. Azonban végre semmilyen módon nem bűnhődtem meg. Ellenkező esetben talán ez lett volna karrierem legdühítőbb pillanata, szóval jobb ez így.”