Összeszedtük a MotoGP 2025-ös szezonjának sérültlistáját. Ezen gyűjteményből toronymagasan Jorge Martín emelkedik ki, de többek között Marc Márquez és Maverick Viñales is hosszabb időre dőlt ki. Szerencsére az is elmondható, hogy nem minden sérülésből következett többhetes kényszerpihenő.
A MotoGP mezőnye már több hete jól megérdemelt pihenőjét tölti. Ez az időszak pedig tökéletes arra, hogy összefoglaljuk, mi történt a mögöttünk hagyott szezonban. Ezúttal nem egy vidám területre evezünk, ugyanis a sérültlistát szedtük egy csokorba. Ez a szegmens pedig ezúttal sajnos eléggé meghatározta a hétvégéket.
Zarco és egy meglepő gyártó az élen – íme a MotoGP 2025-ös bukási ranglistája
A különböző sérüléseket, betegségeket két kategória szerint csoportosítottuk. Az első blokkba azon esetek kerültek, amelyek versenykörülmények között történtek, a másodikba pedig azok, amelyek nem köthetőek szorosan a nagydíjakhoz, de mégis befolyásolták a különböző fordulókat. Azt is fontos leszögezni, hogy a kompartment szindrómában érintett, de a műtétet követő hétvégén rajthoz álló pilóták (Pedro Acosta és Fermín Aldeguer) nem szerepelnek a listában. Mint ahogyan azt az Aleix Espargarót is csak megemlítjük, aki a Magyar Nagydíjon helyettesítette volna Somkiat Chantrát, azonban a médianapon kiderült, hogy ez egy kerékpáros baleset miatt végül dugába dől.
Szintén beszédes adat, hogy mindössze kettő olyan versenyhétvége (Barcelona és Misano) volt, ahol mind a huszonkettő állandó pilóta motorra tudott ülni. Ebben Jorge Martínnak volt a legnagyobb szerepe, ugyanis a spanyol versenyző négy ízben is megsérült az elmúlt tíz hónapban. A rehabilitációk miatt mindössze hét olyan versenyhétvége volt, ahol a főfutamon is rajthoz tudott állni.
Martín: Az orvosok azt mondták, idén tönkrement a testem, egy újabb esés veszélyes lehet
Martínon kívül több olyan versenyző is volt, aki huzamosabb időre esett ki a körforgásból. Marc Márquez az Indonéz Nagydíj 1. körében akadt össze Marco Bezzecchivel, aminek következtében eltört a hollócsőrnyúlványának a töve. Maverick Viñales, Luca Marini, Miguel Oliveira és Somkiat Chantra is ezen kategória képviselői. Azt is hozzá kell tenni, hogy a sérüléseik a szezon különböző szakaszában történtek.
Szerencsére olyan sérülésekről is beszélhetünk, amelyet az adott versenyző viszonylag olcsón megúszott. Álex Márquez a Holland Nagydíjon törte el a kezét, azonban szűk két héttel később megkapta a versenyengedélyeket. Joan Mir is szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis több slamasztikába is belekeveredett, ráadásul a szezon elején betegséggel is küzdött. A Honda spanyolja mindössze két sprintfutamról és egy időmérőről maradt távol. Külön érdekesség, hogy a legtöbbet bukó Johann Zarco egyszer sem járt pórul.
View this post on Instagram
A MotoGP 2025-ös sérültlistája (a versenyhétvégéket vizsgálva)
| Pilóta | Nagydíj, esemény | Sérülés | Kihagyott versenyek száma | ||||||||
| Lorenzo Savadori | Argentin Nagydíj, időmérő edzés | bal vállficam | egy főfutam | ||||||||
| Miguel Oliveira | Argentn Nagydíj, sprintfutam | szegy- és kulcscsontízület-sérülés | egy főfutam és három teljes versenyhétvége | ||||||||
| Jorge Martín | Katari Nagydíj, főfutam | légmell, bordatörés | hét teljes versenyhétvége és két teszt | ||||||||
| Japán Nagydíj, sprintfutam | elmozdulásos kulcscsonttörés | egy főfutam és négy további versenyhétvége | |||||||||
| Franco Morbidelli | Spanyol Nagydíj, főfutam | nyaki agyrázkódás, eszméletvesztés | egy teszt | ||||||||
| Német Nagydíj, sprintfutam | bal kulcscsontzúzódás | egy főfutam és egy teljes versenyhétvége | |||||||||
| Valenciai Nagydíj, főfutam | bal kéztörés | egy teszt | |||||||||
| Joan Mir | Francia Nagydíj, főfutam | kéztörés, nyaki fájdalom | – | ||||||||
| Holland Nagydíj, főfutam | vállszalaghúzódás | ||||||||||
| San Marinó-i Nagydíj, edzés | nyaki fájdalom | egy sprintfutam és egy teszt | |||||||||
| Ai Ogura | Brit Nagydíj, első szabadedzés | sípcsont tetején törés | egy időmérő edzés, egy sprintfutam, egy teszt egy főfutam, egy teljes versenyhétvége | ||||||||
| San Marinó-i Nagydíj, főfutam | kézsérülés | egy teszt, egy főfutam, egy teljes versenyhétvége | |||||||||
| Álex Márquez | Holland Nagydíj, főfutam | kéztörés | – | ||||||||
| Maverick Viñales | Német Nagydíj, időmérő edzés | válltörés | három sprintfutam, három főfutam, öt teljes versenyhétvége és egy teszt | ||||||||
| Takaaki Nakagami | Cseh Nagydíj, sprintfutam | térdsérülés | egy főfutam | ||||||||
| Marc Márquez | Indonéz Nagydíj, főfutam | hollócsőrnyúlvány tövének törése | négy teljes versenyhétvége és egy teszt | ||||||||
| Raúl Fernández | Portugál Nagydíj, első szabadedzés | vállficam | egy időmérő edzés, egy sprintfutam, egy főfutam |
A MotoGP 2025-ös sérültlistája (az egyéb eseményeket vizsgálva)
| Pilóta | Esemény | Sérülés, betegség | Kihagyott versenyek, események száma | ||||||||
| Jorge Martín | sepangi teszt | kéz- és lábtörés | két teszt | ||||||||
| privát edzés | orsó-, kéztő- és sarokcsonttörés | három teljes versenyhétvége | |||||||||
| Raúl Fernández | sepangi teszt | kéz- és lábsérülés | egy teszt | ||||||||
| Fabio Di Giannantonio | sepangi teszt | kulcscsonttörés | két teszt | ||||||||
| Joan Mir | Katari Nagydíj | gasztroenteritisz | egy sprintfutam | ||||||||
| Somkiat Chantra | Francia Nagydíj | műtét utáni rehabilitáció | egy teljes versenyhétvége | ||||||||
| privát edzés | oldalsó térdszalagszakadás | négy teljes versenyhétvége | |||||||||
| Luca Marini | tesztbaleset | légmell, csípőficam, szegy- és kulcscsonttörés, térdszalagsérülés | három teljes versenyhétvége | ||||||||
| Enea Bastianini | Német Nagydíj | Campylobacter-betegség | egy teljes versenyhétvége |

