back to top
2025. december 01. 13:29
További
    KezdőlapMotoEMandalika - Carlos Tatay élete első pole-ját szerezte

    Mandalika – Carlos Tatay élete első pole-ját szerezte

    Péntekhez hasonlóan ezúttal is délutánra felszáradt a pálya, így az időmérő edzést már normál körülmények között futhatták. Drámákból persze így sem volt hiány, a kettes kanyar szedte áldozatait. Így járt Dennis Foggia is a Q2-ben, bár a végén még vissza tudott térni a pályára.

    A Q1-ben több szokatlan név is ott maradt, így többek közt a KTM újonca, Daniel Holdago, vagy Tatsuki Suzuki sem jutott tovább. A legrosszabbul alighanem Kaito Toba járt, aki a legutolsó helyen végzett. Ellenben a hazai versenyző, Mario Aji remekelt, aki Sergio Garcia, Xavi Artigas és Alberto Surra mellett folytathatta az időmérőt.

    A Q2-ben jöttek is a meglepőbbnél meglepőbb versenyzők előre. A Q1-ből továbbjutott Aji átvette a vezetést a hazai közönség előtt. Nála is jobb kört jött viszont Carlos Tatay, akinek az idejét nem is tudta már senki megjavítani. Az első sorba pedig kettejük közé Diogo Moreira férkőzött be, aki pályafutása során először indulhat így első sorból. A második sorba is fért Q1-ből érkezett pilóta, Artigas lett a 4., a katari győztes Andrea Migno az 5. helyről várhatja a rajtot. Foggia a bukással együtt 6. lett, megelőzve a két Aspar versenyzőt, Garciát és Izan Guevarát.

    Indonéz Nagydíj – Moto3 időmérő edzés végeredménye:

    1 Carlos TATAY CFMOTO PrüstelGP CFM 1’41.232
    2 Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 1’41.315
    3 Mario AJI Honda Team Asia HON 1’41.567
    4 Xavier ARTIGAS CFMOTO PrüstelGP CFM 1’41.585
    5 Andrea MIGNO Rivacold Snipers HON 1’41.594
    6 Dennis FOGGIA Leopard Racing HON 1’41.674
    7 Sergio GARCIA GASGAS Aspar GAS 1’41.811
    8 Izan GUEVARA GASGAS Aspar GAS 1’41.830
    9 Deniz ÖNCÜ KTM Tech3 KTM 1’42.203
    10 Ayumu SASAKI Sterilgarda Max HUS 1’42.268
    11 Jaume MASIA KTM Ajo KTM 1’42.391
    12 Alberto SURRA Rivacold Snipers HON 1’42.398
    13 Elia BARTOLINI QJMotor Avintia KTM 1’42.838
    14 Ivan ORTOLÁ MTA Team KTM 1’42.878
    15 Riccardo ROSSI SIC58 SC HON 1’43.129
    16 Matteo BERTELLE QJMotor Avintia KTM 1’43.396
    17 Adrian FERNANDEZ KTM Tech3 KTM 1’43.760
    18 Scott OGDEN VisionTrack HON
    Nem jutott tovább a Q1-ből
    19 Daniel HOLGADO KTM Ajo KTM 1’42.973
    20 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HON 1’43.008
    21 Stefano NEPA MTA Team KTM 1’43.079
    22 Joel KELSO CIP Green Power KTM 1’43.163
    23 Lorenzo FELLON SIC58 SC HON 1’43.192
    24 Ana CARRASCO BOE SKX KTM 1’43.776
    25 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 1’43.831
    26 Gerard RIU MALE BOE SKX KTM 1’44.390
    27 Joshua WHATLEY VisionTrack HON 1’44.478
    28 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 1’44.658