Valentino Rossi szerepe Francesco Bagnaia mentoraként olyan akadállyá vált, melyet riválisai nem tudnak leküzdeni – állítja a világbajnok.
A VR46 Akadémia oszlopos tagja így nyilatkozott a GQ-nak:
„Valentino állandó jelenléte számomra nagyon fontos volt, és még mindig az. Sőt, azt hiszem, azt mondhatom, hogy ő jelenti a különbséget az ellenfeleimmel szemben. Vale a mentorom, aki az idő múlásával barátom lett, de mindenekelőtt ő jelentette a követendő példát számomra. Mivel versenyző volt, pontosan meg tudja mondani, hogy mit kell tennünk és hogyan kell fejlődnünk minden tekintetben a munkánk során. Még ma is, ha szükségem van rá, tudok hozzá fordulni, és ő mindig tudja a választ a kérdéseimre.”
Így segített Rossi csúcsra érni a csapatnak, amelynél karrierje legrosszabb időszakát töltötte
„A motorversenyzés egy ciklikus sportág: a nagyon erős olaszok után, akik a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején uralták a pályákat, megérkeztek a spanyolok. Most azonban, mi olaszok visszatértünk, újra sokan vagyunk és nagyon gyorsak: én, Bastianini, Franco Morbidelli, Luca Marini, Marco Bezzecchi, Fabio di Giannantonio, mindannyian felnőttünk és nagyon erősek vagyunk. Azért is, mert mindig is nagy volt bennünk a versenyszellem, és igyekeztünk egymást is tanítani. Vannak más fiatalok is, akik feljövőben vannak és nagyon magas szintre juthatnak. Természetesen elég nagy a daráló, de ők is túl fognak rajta jutni, ahogy korábban nekünk is sikerült. A spanyolok például továbbra is rendelkeznek az ifjúsági referenciabajnoksággal, amely a legversenyképesebb és legfontosabb a világon, és ez egy kicsit megkönnyíti az életüket. A lényeg az, hogy a világ megváltozott, és változni is fog, nekünk pedig meg kell tanulni kezelni ezt.”
Az olasz legenda elmondta, szerinte hol van Bagnaia hozzá és Rossihoz képest
Ami Rossit a MotoGP-n túlmutató szupersztárrá tette, az nem csak a hét bajnoki címe és a hosszú pályafutása, hanem a maga a személyisége is.
„Önmagadnak lenni a legnehezebb dolog. Talán azért, mert olyan környezetben élünk, ahol az emberek mindig a karaktert keresik, és én személy szerint úgy gondolom, hogy ez elég nagy hülyeség. Nagyon gyakran hallom, hogy azt mondják valakiről, hogy jó versenyző, de nem elég karakteres. Ebben az esetben számomra ez azt jelenti, mintha olyan pilótát keresnének, aki nem evilági. Én például bizonyos tekintetben zárkózott vagyok. Ez azonban nem akadályozhat meg abban, hogy úgy használjam a közösségi médiát, ahogy én azt helyesnek tartom, pl. megosszak egy bejegyzést a magánéletemről.”
Bagnaia visszagondolt a tavalyi szezon sikereire is:
„Olaszként és olasz motorral nyerni gyönyörű dolog volt, 50 éve nem történt ilyen. Aztán valóra vált egy álom, melyet mindig is magamban hordoztam. Mindig arra gondolok, hogy a MotoGP-ben egy olasz versenyző utolsó világbajnoki címe 2009-ből származik. Az, hogy Valentino Rossi után én vagyok az első, aki ezt megteszi, nagyon boldoggá tesz. Felejthetetlen volt, ahogyan elértük ezt a sikert, pedig voltak gondjaink. Assen előtt volt egy megbeszélésünk, mindannyian ott ültünk, hogy elemezzük a problémáinkat. Ez egy szükséges, döntő váltás volt. Erre volt szükségünk. Hollandiától kezdve teljes bizonyossággal állíthatom, hogy minden tökéletes volt. És így hihetetlen visszatérést produkáltunk, mi tettük ki a különbséget mindenki máshoz képest. Számomra hatalmas, kimeríthetetlen büszkeséggel tölt el, hogy ilyen szezont éltem meg: soha nem fordult még elő, hogy egy MotoGP-pilóta ekkora hátrányból fel tudjon zárkózni, és megnyerje a világbajnoki címet. Talán még az egész sporttörténelemben sem fordult elő ilyen elő.”
Bagnaia elmondta, kiknek köszönheti, hogy az álomból valóság lett
Bagnaia megnevezte azon erősségeit is, melyek szerinte egy újabb világbajnoki cím felé fogják vezetni: „Az erősségeim fékezés közben mutatkoznak meg, abban, hogy nagyon szűken tudom venni a kanyarokat. Az elmúlt két évben ez jelentette a különbséget, különösen a riválisaimhoz képest. Emellett rendkívül elszánt vagyok, mindig megvan bennem a vasakarat, hogy minden versenyt be tudjak fejezni. A gyorsaság olyasmi, ami hozzám tartozik. Mindig is bennem volt. Az, hogy hogyan kell kezelni, természetes számomra, soha nem kellett küzdenem azért, hogy gyorsan menjek. Sokat kellett dolgoznom a fejemen, ezt a saját hibámként könyvelem el. Mivel önkritikus vagyok, sosem vagyok igazán elégedett azzal, amit csinálok, ahogy a pályán a motorozom, ugyanakkor mindig is küzdöttem azzal, hogy a megfelelő módon fogadjam a kritikát. Amikor mások elmondják, hogy mi a baj, megpróbálok hallgatni rájuk, de nem mindig sikerül. Meg kell tanulnom, hogy bizonyos szavakat tanácsnak, javaslatnak tekintsek. Még mindig fiatal vagyok, még rengeteg időm van tanulni, és nagyszerű útmutatásokban részesültem eddig.”