2024. március 28. 12:30
KezdőlapMotoGPÍgy segített Rossi csúcsra érni a csapatnak, amelynél karrierje legrosszabb időszakát töltötte

Így segített Rossi csúcsra érni a csapatnak, amelynél karrierje legrosszabb időszakát töltötte

Francesco Bagnaia elárulta, rendszeresen beszél telefonon Valentino Rossival, aki tanácsaival segítette őt a világbajnoki menetelésében. A Ducati versenyzője a gyenge szezonkezdést is felelevenítette.

Valentino Rossi a 2011-es és a 2012-es szezonban versenyzett a Ducatinál, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy az utolsó két évét leszámítva ezek voltak pályafutása legrosszabb idényei. Az olasz versenyző nemhogy futamot nem tudott nyerni, de a dobogóra is csak háromszor állhatott fel ebben az időszakban, ami nyilvánvalóan mindkét fél hírnevének ártott.

Domenicali: Rossi távozása után minden darabokra hullott

Tíz évvel később viszont a bolognai gyártó több szempontból is hálás lehet neki. Francesco Bagnaia tavaly 15 esztendő után hódította el az egyéni világbajnoki címet a Ducatinak. A 26. születésnapját múlt hét szombaton ünneplő motoros honfitársa akadémiáján, a VR46-on nevelkedett, és most azt is elmondta, hogy Rossi az idény során is segítette őt.

Megkértem, hogy oktasson engem árulta el a címvédő. – Tudom, hogy nehéz neki az autózás és a kislánya mellett, ezzel együtt minden hétvégén beszélünk telefonon, és ő a tapasztalata legjavát [felhasználva] ad nekem tanácsokat. Amikor pedig eljött hozzánk, megkértem, hogy [mondja meg] a látottak alapján, hogy mit csináltam jól a pályán, és mit nem. Megtanított arra, hogy maradjak nyugodt, élvezzek minden pillanatot, és ünnepeljek, amikor annak van itt az ideje. Nyugalma és szerénysége olyan tulajdonságok, amelyek megkülönböztetik őt [a többiektől].”

Persze nehezen lehet meghatározni, hogy ez pontokban mennyit jelentett Bagnaiának, de tekintve, hogy óriási hátrányt kellett ledolgoznia, valamennyit minden bizonnyal számított. A 11-szeres MotoGP-futamgyőztesnek ugyanis nem indult jól a tavalyi idény, és féltávnál még 91 egység volt a lemaradása Fabio Quartararóval szemben.

Valentino Rossi, Pecco Bagnaia
Fotó: MotoGP Media

A 2021-es évet a [lehető] legmagasabb szinten zártuk, minden tökéletes voltemlékezett vissza. – A 2022-es idény ellenben nehézségekkel indult. Az új motorral nehezen lehetett jól menni, és időbe telt, amire megtaláltuk a helyes utat. Aztán én is elkövettem néhány hibát. Amikor aláírtam a Ducatihoz, tudtam, hogy nagyszerű eredményt érhetünk el, ha minden darab a helyén van, és ez sikerült is.”

Bagnaiának idén minden bizonnyal a címvédés lesz a célja, és a motor versenyképességével vélhetően nem lesz gond, még ha az olló adott esetben zárulhat is a Ducati és a többiek között. Csapaton belül viszont minden bizonnyal nehéz dolga lesz, hiszen Enea Bastianinivel kell majd megküzdenie, aki tavaly a harmadik helyet szerezte meg a Gresini, vagyis egy szatellitistálló színeiben.