back to top
2024. november 22. 03:40
KezdőlapSuperbikeVolt már utolsó fordulós dráma, de Razgatlıoğlunak soha nem látott csoda kell...
Superbike, Álvaro Bautista, Ducati, Toprak Razgatlıoğlu, Yamaha, Portimão 2023
Fotó: Ducati Media House
Superbike

Volt már utolsó fordulós dráma, de Razgatlıoğlunak soha nem látott csoda kell a fordításhoz

Sebők Máté
Sebők Máté

Ezen a hétvégén rendezik a Superbike-világbajnokság idényzáróját Jerezben, ahol kiderül, ki lesz az idei év végső győztese. Korábban négyszer történt fordítás az utolsó helyszínen, de Toprak Razgatlıoğlu minden korábbi tettet felülmúlna, ha ez sikerülne neki Álvaro Bautistával szemben.

A MotoGP 2023-as idényéből még négy forduló van hátra, a Superbike-világbajnokságban viszont ezen a hétvégén rendezik a szezonzárót Jerezben. Bár az egyéni világbajnoki cím matematikailag még nem dőlt el, valóságos csoda kellene ahhoz, hogy a végén ne Álvaro Bautista ünnepeljen, hiszen 60 pont az előnye Toprak Razgatlıoğluval szemben.

Mindez azt jelenti, hogy a török pilóta csak abban az esetben búcsúzhat vb-címmel a Yamahától, ha mindhárom futamot megnyeri, miközben riválisa legfeljebb egyetlen pontot szerez. Valljuk be, erre nincs túlságosan sok esély, de ennek kapcsán összeszedtük azokat az éveket, amikor az utolsó hétvégén fordítás történt. Hozzá kell tenni, hogy ezekben az esetekben az utolsó forduló előtt még hátrányban lévő, de végül diadalmaskodó versenyzők mindegyikének a saját kezében volt a sorsa, vagyis helyzetük ebből a szempontból össze sem hasonlítható Razgatlıoğluéval.

Csodálatos csata után Bautista legyőzte Razgatlıoğlut, karnyújtásnyira került a címvédéstől

A Superbike-világbajnokság 1988 óta íródó történelmében 18 olyan alkalom volt, amikor a szezonzáró hétvége előtt a tabella első két helyezettje között kisebb volt a különbség, mint a maximálisan megszerezhető pontszám. A kissé bonyolult megfogalmazásra azért volt szükség, mert 2000-ben Haga Norijuki ugyan lőtávolon belül volt, de doppingolás miatt nem indulhatott Brands Hatch-ben, így már a hétvége előtt eldőlt, hogy Colin Edwards lesz a világbajnok. Maradt tehát 17 eset, és ezek közül négyszer fordult elő, hogy a hétvége végére változott az éllovas személye.

1988 – Tardozzi helyett Merkel

Az első szezon rögtön kifejezetten izgalmasan alakult, hiszen az utolsó, új-zélandi hétvége előtt négy versenyzőnek is volt matematikai esélye a vb-címre. Mai szemmel meglehetősen furcsa volt a pontozás, hiszen az első, doningtoni hétvége két futamának idejét összeadták, és az alapján hirdettek végeredményt. A győztes pedig 20 pontot kapott, a második 17-et, a harmadik 15-öt, a többiek pedig ugyanannyit, mint manapság. Utána viszont a jelenlegi rendszerhez hasonlóan futamonként pontoztak, csak éppen mindenki a fent felsorolt pontszámoknak a felét kapta meg.

Így érkeztek meg a mezőny tagjai a szezonzáróra. A manapság a Ducati gyári MotoGP-istállójának csapatfőnökeként ismert Davide Tardozzi 86 ponttal vezette az összetettet, de Fred Merkel és Fabrizio Pirovano is csak 2,5 egységgel maradt el tőle. Stéphane Mertensnek szintén volt sansza, de nem túl nagy, hiszen ő csak 75,5 ponttal rendelkezett.

Az első verseny után mind az amerikai pilóta, mind honfitársa megelőzte Tardozzit, hiszen Merkel nyert, Pirovano lett a második, a Bimota motorosa pedig csak az ötödik helyen gurult célba. Ráadásul a korábbi listavezető a második futamon el sem tudott indulni, így kétesélyessé vált a párharc. Bár Merkel is csak az ötödik lett, Pirovano nem tudott feljebb kapaszkodni a tizenharmadik pozíciónál, így a Honda versenyzője örülhetett. Érdekesség, hogy ha Doningtonban nem térnek el a későbbi pontozási rendszertől, akkor Tardozzi lett volna a világbajnok: az olasz pilóta megnyerte a sportág történetének első futamát, a másodikon viszont kiesett, így nyilvánvalóan az összetett értékelésben sem lehetett ott a neve.

1998 – Corser helyett Fogarty

A következő ilyen alkalomra tíz évet kellett várni, és ebben az évben következett be a sorozat történetének egyik legnagyobb drámája. Troy Corser immáron a jelenleg is érvényben lévő rendszerben fél ponttal vezetett Aaron Slight előtt a Japánban rendezett szezonzáró előtt, de Carl Fogarty lemaradása is csak 6 egység volt. A bajnoki éllovas megszerezte a pole pozíciót, ám a bemelegítő körön elesett, és mivel több bordája is eltört, egyik viadalon sem vehetett részt.

Innentől kezdve kétesélyesre szűkült a csata. Az első versenyen Haga elesett az élről, így a brit pilóta a harmadik, az új-zélandi pedig a hetedik pozícióban fejezte be a versenyt, vagyis a tabella első hés harmadik helyezettje helyet cserélt. A második versenyen Haga javította a hibáját és nyert, ám ennek a bajnoki csata szempontjából természetesen nem volt jelentősége. Annak már inkább, hogy Fogarty ismét riválisa előtt végzett, hiszen ő a negyedik, Slight a hatodik pozícióban ért célba, így 4 és él pontos előnnyel megnyerte a vb-t.

2004 – Laconi helyett Toseland

2004-ben ismét négyesélyes volt a világbajnoki küzdelem az utolsó, magny-cours-i forduló előtt. A hazai pályán szereplő Régis Laconi 4 ponttal vezetett James Toseland előtt, és további 9-cel az újonc Chris Vermeulennel szemben. Haga lemaradása ennél már jóval nagyobb, 41 egység volt, így ő nem nagyon reménykedhetett a sikerben.

Az első utamon Toseland már a harmadik kanyarban átvette a vezetést Corserrel szemben, aki később technikai hiba miatt fel is adta a versenyt. Két kanyarral később viszont már Haga állt az élen, míg Verneulen a harmadik, Laconi a negyedik helyen haladt. Utána Toseland visszaállt az első helyre a japán pilóta hibája után, de a 3. körben ismét pozíciót cseréltek.

Végül aztán addig csatáztak, amíg Laconi utol nem érte őket, és Hagát mindketten megelőzték. Ezt követően az első kettős elhúzott, de mivel a francia pilótának gondja akadt a motor elejével, márkatársa visszajött rá, és egy oda-vissza előzgetést hozó csata után ellépett tőle. Végül ez maradt az első három sorrendje, ami azt jelentette, hogy Haga matematikailag is kiszállt, ahogyan a kieső Vermeulen is.

Bár Toseland átvette a vezetést, Laconinak még mindig a saját kezében volt a sorsa, hiszen győzelem esetén mindenképpen ő lett volna a világbajnok. Csakhogy a vezetést ellenfele szerezte meg, majd ismét Hagával csatázott, a francia versenyző pedig mögöttük haladt. A csatát végül Miguel Praia döntötte el, aki lekörözöttként feltartotta Toselandet, miután Hagát elengedte. A második helyet viszont nem engedte ki a kezéből Laconival szemben, így végül 9 pontos előnnyel megnyerte a világbajnokságot.

2009 – Haga helyett Spies

Haga az előző két alkalommal is főszereplője volt a záróhétvégének, 2009-ben viszont ez még inkább így volt, hiszen a portimãói idényzáró előtt 10 ponttal vezetett Ben Spies előtt. Az első futamon viszont nagyon is fordult a kocka: míg az amerikai versenyző rögtön az élre állt, a végén pedig visszaverte Max Biaggi támadásait, így elsőként haladt át a célvonalon, addig riválisa ugyan a tizedik helyről rajtolva felzárkózott, de Jonathan Rea és Shane Byrne üldözése közben a hajtűkanyarban elvesztette a motor elejét, és elesett.

A különbség így 15 pontra nőtt, csak éppen már Spies javára. A második versenyen futamon az élen motorozó Byrne mögött haladt, de aztán Biaggi és Rea is elment mellette. A későbbi hatszoros világbajnok aztán a vezetést is átvette, de amikor Marco Fabrizio utolérte, lesodródott a pályáról, és rengeteget vesztett, miközben az olasz versenyző megnyerte a viadalt. Haga eközben sokáig a hatodik helyen ment, és bár utána Spiesr, Byrne-t és Biaggit is megelőzte, Rea pedig kikerült előle, ez már késő volt. Igaz, Spies sokáig nem nyugodhatott meg, hiszen a kimerült Biaggi rendkívül agresszívan védekezett ellene, de végül mindketten motoron maradtak, és a Yamaha motorosa megszerezte a vb-címet.

Előző cikk
A jelenlegi tervek nem alkalmasak rá, de a Hungaroring nem zárkózik el a MotoGP-től
Következő cikk
Elhagyták Zsigovits Norbert teleszkópjait a Los Angeles-i reptéren (videó)

Copyright © 2024 TRP Media Holding Kft.