Francesco Bagnaia zárta a legjobb idővel a MotoGP kollektív misanói tesztjét, a címvédő egy 1:30.619 másodperces körrel került a táblázat élére. A legszorgalmasabb Franco Morbidelli volt, aki 42-szer haladt át nagy tempóval a célegyenesen.
Hétfőn került sor a MotoGP kollektív tesztjére Misanóban. A mezőny két etapban körözött a hétvégén még a San Marinó-i Nagydíjnak otthont adó pályán (amely egyébként a Kazah Nagydíj ismételt törlése miatt következő forduló helyszíne is egyben). Az állandó mezőny tagjai mellett motorra ült Lorenzo Savadori, aki az Aprilia, Dani Pedrosa, aki a KTM, és Stefan Bradl is, aki pedig a Honda tesztpilótája.
A megszokott arcok közül viszont hiányzott Fabio Di Giannantonio, aki még mindig nem épült fel teljesen a Spielbergben összeszedett sérüléséből. „Fabio Di Giannantonio nem vesz részt a mai misanói teszten a bal vállában érzett fájdalom miatt, illetve azzal a céllal, hogy erősebben térjen vissza az Emilia-romagnai Nagydíjra” – írta csapata, a VR46 az X-oldalán. A gyári Honda motorosai viszont felgyógyultak a betegségből, és meg tudták járatni az RC213V-t. A KTM-től a szezon végén egyaránt távozó Augusto Fernández és Jack Miller pedig csak egy-egy szakaszban tesztelt.
Az első etap 9:00-tól 12:45-ig tartott, bár egészen 10:30-ig senki sem hajtott ki a pályára. Az éjszaka folyamán ugyanis eső áztatta el az aszfaltot, így annak meg kellett száradnia valamelyest ahhoz, hogy értelmes munkát lehessen rajta végezni. Szerencsére később már nem zavart be az időjárás.
Először Pedrosa gurult ki a bokszból, majd a márkatársai mellett a Honda és a Yamaha versenyzői csatlakoztak hozzá. Előbb Fabio Quartararo állt élre egy 1:31.900 másodperces körrel, majd, amikor már az Aprilia gépeit is beizzították, Maverick Viñales vette át a vezető helyet 1:32.731-gyel. Viñales később más módon is észrevétette magát, hiszen bukott a 12-es kanyarban. Ebben aztán „csatlakozott” hozzá Pedro Acosta és Álex Márquez is. Az újonc röviddel ezután felugrott a táblázat élére 1:31.165-tel. Ám így sem ő zárta a legjobb idővel az első etapot, hiszen Jorge Martín a végén még odapakolt egy 1:31.124-es kört.
A második etapban 14:35-től 18:00-ig folyt a körözés. Az első igazán jó időt – 1:31.526-ot Martín futotta, aki ezzel megerősítette az első helyét, ám a gyári Ducati duója felzárkózott mögé. Két órával a leintés előtt aztán már előtte is voltak Bagnaia – Bastianini sorrendben. A címvédő ideje ekkor 1:30.950 volt, de egy órával később már 1:30.619-cel állt az élen. Ezzel már egészen közel került a saját 1:30.304-es körrekordjához, amelyet a szombati időmérőn állított fel. Az utolsó órában aztán Franco Morbidelli befurakodott a két piros overallos pilóta közé, amikor 161 ezredre megközelítette a háromszoros világbajnokot.
Az utolsó fél órában már kevesen gurultak ki a pályára, így végül Bagnaia zárta a legjobb idővel a tesztet. Mögötte a Morbidelli, Bastianini, Acosta, Quartararo sorrend alakult ki az első öt helyen. A legszorgalmasabb Morbidelli volt, aki 42 kört tett meg, de Martín 40 és Raúl Fernández 39 körrel szintén felfelé lógott ki a mezőnyből. Nem véletlen, hogy a Pramac olasz pilótája volt a „legjobb dolgozó” ezen a hétfőn, hiszen a szezon elején elszenvedett sérülése miatt még mindig lemaradásban van a tesztelést, és így az ideális beállítások megtalálását illetően.
A MotoGP misanói tesztjének végeredménye
It's a wrap! The #MisanoTest ⏱️ is done and dusted 🧹@PeccoBagnaia tops the day ahead of @FrankyMorbido12 and @Bestia23 after a productive afternoon session ✊#MotoGP pic.twitter.com/CyeiGf93x5
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) September 9, 2024