back to top
2024. október 06. 11:13
KezdőlapMoto3Ortolá próbálkozása bukással zárult, Alonso győzelemmel lett a Moto3 idei világbajnoka

Ortolá próbálkozása bukással zárult, Alonso győzelemmel lett a Moto3 idei világbajnoka

David Alonso nyerte a Japán Nagydíjat a Moto3-ban, így matematikailag is bebiztosította a végső győzelmet. A hajrában Iván Ortolá bukott a második helyről, így Collin Veijer, valamint Adrián Fernández lett még dobogós.

Szokás szerint a Moto3-asok futama volt a Japán Nagydíj hétvégéjének első versenye a zárónapon. David Alonso annak tudatában kezdte meg a viadalt, hogy valós esélye volt bebiztosítani a világbajnoki címet. A kolumbiai motoros a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn, Iván Ortolá és Collin Veijer személyében két olyan pilóta mögött, akiknek a rajt előtt még volt matematikai sanszuk megelőzni őt az összetettben. Az éllovashoz ekkor legközelebb álló Daniel Holgado viszont csupán a kilencedik pozícióból várta a piros lámpák kialvását. Közvetlenül a rajt előtt a levegő hőmérséklete 23, az aszfalté pedig 30 fokos volt.

Dixon az esőnek köszönheti a Moto2-es pole pozíciót, Ortolá fölényesen nyert a Moto3-as időmérőn

Ortolá jól jött el, ellentétben Veijerrel, aki egészen a hetedik helyig esett vissza. Alonso feljött a második helyre, míg Ángel Piqueras harmadikként fordult, de a remekül rajtoló Holgado hamarosan mindkettőjüket megelőzte. Az Aspar versenyzőjét aztán mindkét Leopard maga mögé utasította, de Piqueras elé vissza tudott jönni. Hátrébb Noah Dettwiler esett el a verseny elején.

A 2. körben Adrián Fernández elment Holgado mellett, de csak pár másodperc erejéig volt második. A következő körben viszont nemcsak őt, hanem Ortolát is sikerült megelőznie, így átvette a vezetést. Ebben a körben előbb Tatchakorn Buasri, majd Luca Lunetta esett el, így számukra is véget ért a futam.

Az 5. körben Holgadónak sikerült maga mögé utasítania Ortolát, miközben az időközben a hetedik helyre visszacsúszó Alonso visszavette a pozícióját David Muñozzal szemben. Egy körrel később viszont az MT Helmets motorosa visszajött a második helyre, míg hátrébb Joel Kelso volt a következő eleső versenyző, azt követően pedig Nicola Carraro bukott.

A 7. körben Holgado újabb pozíciót vesztett, ezúttal Piquerasszal szemben, a következő körben pedig Jamanaka Riuszej is elment mellette. A GasGas motorosa azonban hamarosan visszaelőzte riválisát, de csak ideiglenesen. Piqueras eközben elkövetett egy kisebb hibát, de így is maradt a harmadik.

A 9. körben előbb Holgado, majd Alonso utasította maga mögé Jamanakát, a kolumbiai versenyző ráadásul a futam addigi leggyorsabb körét is megfutotta. A következő körben aztán mindketten elmentek Piqueras mellett, és ők ketten is helyet cserétek, de csak rövid időre. Eközben Veijer is megelőzte Jamanakát, és Piquerast, így az ötödik helyen haladt.

A 11. körben Alonso egy agresszív előzéssel feljött a harmadik pozícióba, és az akkori állás alapján készülhetett a világbajnoki ünneplésre. Sőt, egy körrel később már Ortolá is mögötte volt, így minden riválisát megelőzte. Az MT Helmets versenyzője viszont nem hagyta magát, és a 13. kör elején visszajött ellenfele elé, de csak néhány másodpercig volt második. Veijer ugyancsak kemény manőverrel elment Holgado mellett. A 10-es kanyarban megtörtént az első kisebb dráma, ugyanis Piqueras a 10-es kanyarban eldobta, ráadásul másodszor is elesett, amikor vissza akart térni a pályára.

A 14. körben Fernández kicsit lecsúszott az ideális ívről, így Alonso a futam során először átvette a vezetést, de a spanyol pilóta nem hagyta magát, és szinte rögtön visszaállt az élre, míg mögöttük Ortolá védekezett Veijer ellen. A bajnokság éllovasa azonban a kör végén ismét maga mögé utasította a Leopard versenyzőjét, míg Holgado bevetődött a holland pilóta mellé, így visszavette a negyedik pozíciót.

A 16., vagyis az utolsó előtti körben Ortolá hosszú idő után visszaelőzte Fernándezt, így feljött a második helyre, és üldözőbe vette Alonsót, ám hamarosan ő is elesett a 10-es kanyarban. Alonsónak innentől kezdve nem volt nehéz dolga, és győzelmének köszönhetően bebiztosította bajnoki címét. A második helyre végül Veijer jött be, míg Fernández lett a harmadik, Holgado pedig a negyedik pozíciójának köszönhetően megőrizte az összetettbeli második pozícióját.

A Moto3 motegi futamának végeredménye