Az illetékes ausztriai bíróság bejelentette, hogy kötelezik az MV Agusta 50,1 százalékának eladására a KTM anyacégét, a Pierer Mobility AG-t. Eközben egy hírügynökségi beszámoló szerint hatósági vizsgálat indult a KTM ellen, amely során arról fognak információt gyűjteni, hogy a cég eleget tett-e a közzétételi kötelezettségeinek.
A P1Race.hu olvasói végigkövethették a KTM egyre mélyülő válságát, amelyről az egyik utolsó hír az volt, hogy a gyártó anyacége, a Pierer Mobility AG lemondhat az MV Agustában tavasszal megszerzett 50,1 százalékos részesedéséről. Ez több szempontból is logikusnak tűnt, hiszen a komoly anyagi problémákkal küzdő vállalat ezzel a lépéssel nemcsak a gyártási költségeit csökkentené, hanem némi bevételre is szert tenne. Nemrég azonban kiderült, hogy Pierer Mobility nem a saját döntése nyomán fog megválni a legendás olasz márkától.
A KTM nagyjából három hete jelentett fizetésképtelenséget, ami automatikusan hatósági beavatkozást vont maga után. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a cég vezetése a hatóságok által megbízott szakértők segítségével és felügyelete alatt kezdte meg a vállalat átstrukturálását (mellékesen azóta már nyilvánosságra hozták, hogy a tulajdonosi szerkezet átalakításával a Citigroup Global Marketst bízták meg). Ennek következményeképp az illetékes Ried im Innkreisban található felső-ausztriai tartományi bíróság december 17-én kimondta, hogy Pierer Mobilitynak értékesítenie kell az MV Agustát az olasz gyártó saját szervizhálózatával együtt.
Az MV Agusta egyértelműen az egyik legkönnyebben értékesíthető elem a Pierer Mobility portfóliójában, mivel a gyártási és kereskedelmi folyamatok továbbra is teljes egészében Varesében zajlanak (amit nemrég furcsa körülmények között maga a gyártó erősített meg). Az osztrák cég egyéb márkái, mint a GasGas vagy Husqvarna nehezebben lennének leválaszthatóak a KTM-ről, hiszen nincs saját üzemük. Az Autosport szerint a korábbi tulajdonos, Timur Sardarov veheti meg a piacra kerülő részesedést. Az orosz üzletember 2018 és 2024 áprilisa között vezérigazgatóként vezette az MV Agustát, és azóta is ő a gyártó egyik alelnöke.
Azonban, ha tényleg vásárlásra szánja el magát, Sardarovnak is szembe kell majd néznie bizonyos problémákkal. A KTM-hez hasonlóan ugyanis az MV Agusta is küszködik a túltermeléssel, 2000 eladatlan motorja áll egy ausztriai raktárban. Mindez persze érzékenyen érinti a cég dolgozóit is: a menedzsment és a szakszervezet a napokban egy „szolidaritási csomagot” fogadott el, amely többek között 20 százalékos fizetéscsökkentést is tartalmaz.
Acostáék átverve érzik magukat a KTM helyzete kapcsán, menedzsere szerint nem erről volt szó
Az MV Agusta kényszerű eladása mellett a KTM-nek egy hatósági vizsgálattal is szembe kell néznie. Az Osztrák Hírügynökség beszámolója szerint az Osztrák Pénzpiaci Hatóság arról gyűjt információkat, hogy a Pierer Mobility betartotta-e a közzétételi szabályokat. A vizsgálat során a májustól novemberig tartó időszakra koncentrálnak, amikor kiigazították a cég előrejelzéseit és bejelentettek bizonyos változásokat az igazgatótanácsban. A Pierer Mobilitynak, mint minden tőzsdén jegyzett vállalatnak időben közzé kell tennie bizonyos belső információkat, aminek az elmulasztása komoly büntetést vonhat maga után.
Ha ez nem lenne elég: a héten kiderült, hogy az év végéig további 50 KTM-alkalmazott fogja elveszíteni a munkáját, így az elküldöttek száma meg fogja haladni a 800-at. Mindenesetre a cég sorsáról várhatóan a közeljövőben döntés születik, aminek első lépéseként pénteken megtartják az első hitelezői gyűlést. Ezt követően fogja a fizetésképtelenségi eljárást vezető Peter Vogl benyújtani az első jelentését, amire alapozva az illetékes bíróság eldönti, hogy a KTM és a Pierer Mobility két másik szintén problémákkal küzdő leányvállalata tovább működhet-e.